A Nagy Emma Quintet a 86. tatabányai DzsesSzerdán

A Nagy Emma Quintet december 14-én komplex, sokszínű, virtuóz, szeretetteljes hangzásvilágot ajándékozott a tatabányai közönségnek. Szerzeményeikben jazz-rockos, elrugaszkodó, elröpítő részek és a nyugalmat árasztó témák egyaránt hallhatóak voltak. Az átvezetések leleményesek, professzionálisak, mégis meglepőek. Az együttesben mindannyian zeneszerzők, az esten is mind az ötüktől hallhattunk kompozíciókat, stúdiólemezeiken 30 szerzeményből 13-at Nagy Emma írt. Rendkívül különleges énekhangja, intonációs technikája az első megszólalástól magával ragad - és az utolsón túl is visz magával.

Már a kezdés is meglepetés, in medias res egy kísérletező mű szólal meg, melyet Dénes Ábel írt, a quintet nagybőgőse; a „Watermelon” című műben Cseh Péter jazz-rockos gitárszólója volt a csúcspont egy igen különleges alap felett.

A második szerzemény egészen új, Olaszországban vették fel alig fél évvel a „Synced” albumuk után. Rendkívüli kreativitásuknak köszönhetően teljesen másféle a legfrissebb lemezanyag a korábbiakhoz képest. Viszont az egyedi Nagy Emma Quintet - hangzásvilág megkérdőjelezhetetlenül kíséri Őket. Klausz Ádám, a dobos írta a bensőségesen éneklő, dallamos, fülbemászó dalt. Amikor jazz zenében találkozunk dúr-moll harmónia hárfaszerű játékával, eszünkbe juthat, hogy nem gyorsították-e fel digitálisan, de itt látjuk, halljuk, tudjuk, hogy ez tiszta valóság. Nagy Emma éneke átfonja a hangszereket, belesimul, egy önálló hangszerként jelenik meg a hangja. Nem véletlen, hogy néha nem értjük a dalszöveget, mert akkor „hangszerszerűen” énekel. Cseh Péter gitáron elgondolkodtató visszatérő-visszhanggal zárja le a művet, a belső hallásunkra bízva a feloldást.

Oláh Krisztiántól felcsendül a zseniálisabbnál zseniálisabb „Why Love”, melynél a megszokottól eltérve fordítottan a téma az „elszállós" és az improvizációk a nyugalmasabbak. Könnyedén játszották az összes nehéz ritmusképletet, ami elhangzott.

Nagy Emma 17 évesen írta a „2” című kompozíciót, melynek az első része hangzásban nyugalmat áraszt, majd következik az elemelő feszültség, mely feloldáshoz vezet.

A „Four Eyes Open”-t Dénes Ábel írta. Békés légköre kitöltötte a termet, ahogyan a stúdiófelvételt hallgatva bármilyen térben megnyugvást kapunk. Nagy Emma énekimprovizációja olyan érzelmekkel teli, áramló, csodálatos, az ismétléssel tökéletesen bánó, hogy az leírhatatlan. Oláh Krisztián sodró, pezsgő improvizációja lepett meg minket megannyi részletével.

„A következő dal a „Set to Face”. Ez az első szerzeménye Dénes Ábelnek" – mondta büszkén Nagy Emma, majd eljátszották ezt a komplex művet is. Nagy Emma és Klausz Ádám közös improvizációja „rengetegrétű", most Cseh Péter is csatlakozott hozzájuk egy kísérletező alappal. A 2019-ben megjelent debütáló stúdióalbumon már eleve ritkán látott korai virtuozitás, érzékenység hallható. Megszámlálhatatlan új ötlettel bővítik a koncerteken eljátszott korábbi műveket. Az ismétléshez mindig társítanak funkciót, itt páratlan fokozást adtak hozzá, majd visszatért a téma.

A vastaps most sem maradt el. A tatabányai közönség örömmel fogadta a ráadást, amely a dalszerű „This Won't Last” – Cseh Péter szerzemény – volt. Ennek a videónak az elején hallható: https://www.youtube.com/watch?v=F5bfIvpYf8M

Nem csak fülünkkel hallgatjuk a koncerteket, hanem szinte minden érzékszervünkkel, de legesleginkább érzelmünkkel, így a részletek részletei is érzékelhetővé válnak. A tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskola nem annyira kiváló koncerttermi adottságait képes kiegészíteni a zenei emlékezetünk, ezért is jó előhallgatni a stúdiólemezeket koncert előtt, vagy csak pár művet. Örültem annak, hogy igen jól lehetett hallani a nagybőgőt. Valóban a zongora nem volt hangosítva, viszont így is megoldották egymásra figyelve, hogy mind az ötüknek célba érjenek a zenei gondolatai. Aki nem hiszi, annak megmutatom a felvételemen!

Ha pontozni kellene, 5-ből erős 5, de szerencsére nem kell, mert a művészet nem sportverseny.