Újabb „Crescendo” változat, most Alex Hitchcock vendégjátékával

Tavasszal jelent meg az Oláh Krisztián Quartet második albuma „Crescendo” címmel, amelyen három számban Lukács Miklós is játszott cimbalmon. A lemez anyagát sok alkalommal játszották, többféle változatban is, még bigband-re áthangszerelve is hallhattuk a BJC-ben.

Bár már felvételre került következő lemezük anyaga, amelynek kiadása a jövő elején várható, a péntek esti, Alex Hitchcock angol szaxofonossal közös koncertjük döntő mértékben még a „Crescendo”-n megjelent művekre támaszkodott.

Lehet, hogy meglepő, amit írok, de a harminc év körüli angol tenoros nem először lépett fel Magyarországon. 2011-ben, még a Múzeum utcai BJC-ben a Cambridge University Jazz Orchestra egyik szólistájaként járt itt, továbbá 2017-ben az A38 hajón lépett fel Tóth Viktorral. Ezeken a koncerteken nem voltam jelen, így összehasonlításra nincs lehetőségem, de most a koncert után kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz játéka öt-tíz év múlva.

Vendégszólisták meghívása esetén általában az a szokás, hogy szerveznek mellé helyi zenészekből egy ütős kísérő zenekart (lásd például Liane Carroll esetét), de a jelen esetben inkább úgy lehet fogalmazni, hogy egy „több, mint jó” kategóriás helyi zenekar játékát színesítették, erősítették egy meghívott vendéggel. A műsorban helyett kapott Hitchcock két szerzeménye is, de így is inkább szaxofon tudását, virtuozitását ismertük meg, nem pedig saját zenei világát. Magyar hallgatóként csak annyit a szaxofon játékáról, hogy más iskola (és itt nem tanintézményre gondolok), más zenei háttér, más befolyásoló impulzusok. Másként is hangzottak a lemezről, koncertekről már korábban megismert darabok, és nemcsak amiatt, hogy most szoprán helyett tenorszaxofon szólt a zenekarban.

Kicsit előre szaladtam, ne feledkezzünk meg a „vendéglátókról”, a többi fellépőről sem. Természetesen a „Crescendo” album számainak zeneszerzője Oláh Krisztián zongorázott, a quartet megszokott tagja Serei Dániel dobolt, a bőgős ponton viszont volt némi meglepetés. Orbán György helyett – két nappal a koncert előtt – Bögöthy Ádám lett beugró és tanulta be az eltervezett programot, játéka egy újabb színt vitt az előadásba, rámutatva egy „így is lehet” alternatívára. Egyébként a minőség mellett a játékidővel sem takarékoskodtak az előadók az este folyamán, mindkét rész hosszúsága meghaladta az egy órát, adtak egy ráadást is, ami – figyelembe véve a felkészülésre rendelkezésre álló rövid időt – szintén dicséretre méltó.

A műsor a jazzmuzsikusok „közös nyelvén”, egy standard előadásával kezdődött és zárult is, mivel a ráadás is a standard irodalomból került ki. Már említettem, hogy két Alex Hitchcock szerzemény is bekerült a műsorba, a többi hat szám pedig Oláh Krisztián műve volt. Közülük négy a „Crescendo” albumról ismert, a többi pedig az első CD-jük, az „At the Back of My Mind” címadó darabja volt, valamint a „Sonnet I”. A teljesség kedvéért leírom a „Crescendo”-ról ismert és most a koncerten is elhangzó szerzemények címét is: „Bagatell No. 2”, „Farewell”, „Peaceful”, „11:11”.