Magyar Jazz ABC – 352. rész: Éles Gábor
Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.) 139 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és most Éles Gábornál tartunk. 11 év és 9 hónap alatt eddig 352 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
Éles Gábor
Budapesten született 1975. július 25-én.
A Csepeli Zeneiskolában Tamási Sándortól tanult klasszikus gitárt 1986-tól 92-ig.
A jazz iránti érdeklődésében fontos szerepe volt édesanyjának, Szilágyi Saroltának, aki jazzéneksnő.
Jazzgitárt Gyárfás Istvántól és Juhász Gábortól tanult.
Az MSat Televízió Gitár Tehetségkutató Versenyén II. helyezést ért el.
Résztvett 2000-ben a Magyar Rádió Zoller Attila Jazz Gitár Tehetségkutató Versenyén.
Klasszikus tanulmányit folytatva felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus gitár szakára, ahol 2005-ben szerzett diplomát. Tanítással már egyetemi évei előtt foglalkozott. A Biatorbágyi Művészeti Iskola, a Zsámbéki Gungl József Alapfokú Művészetoktató Intézmény és a Lauder Iskola tanára.
Jazzt különböző formációkkal játszik. Fellépett a Zsámbék Jazz Open koncertjén 2004-ben és 2005-ben.
2005 augusztusában a Bartók Rádió Klasszikus és Jazz sorozatában szerepelt.
2010-ben alakította meg az Éles Gábor Triót (ÉG – gitár, ének, Szkladányi András – basszusgitár, Móré Attila – dob).
A trió első lemeze, az „Éles Gábor Trió” 2011-ben jelent meg. Ezt követte 2013-ban a „Let Yourself in Groove”, ahol a trió vendége Tóth Vera.
Az É-betűsök között is van egy-két hiányunk: Éles Máté, Éliás Gyula.
Aki tud róluk valamit, az hívjon a 06 30 570-0625-ös mobil számon, vagy írjon e-mailt (olvaso.jazzma.hu@gmail.com)!