„Amerikából jöttünk…”, avagy Borbély Misivel az Eastern Boundary Quartet USA turnéján vettünk részt
Tíz nap alatt 7 megjelenésünk volt a 2007 óta létező, magyar-amerikai, közös irányítású és mindannyiunkat szerzőként is bemutató csapatunkkal. A zenekar amerikai fele Michael Jefry Stevens zongoristából és Joe Fonda bőgősből áll. Bár én még nem értem haza és kint maradtam további koncertek miatt - erről majd később, de Misi remélhetőleg már igen. Még október 11-én a Liszt Ferenc Reptéren készült ez a kép induláskor, majd az USA keleti parti oldalán 4 államban koncerteztünk.
New York-ba érkezésünk után másnap a Manhattan-ben lévő, kiváló felszereltségű, Michiko Stúdióban próbáltunk, amelynek során összeraktuk a 9 szerzeményből álló, az együttessel eddig még nem játszott, új repertoárt. Útközben beköszöntünk a Liszt Intézetbe is, ahol a zenekar 2025-ös turnéjának lehetőségeiről egyeztettünk a munkatársakkal. (2024 októberében európai turné van soron svájci, németországi, ausztriai és magyarországi helyszínekkel.) A próba után este még elmentünk a bérelt autóért is.
Első állomásként, észak felé véve az útirányt a Maine állambeli Kittery-ben, a Dance Hallban játszottunk. A helyszín 100 éve épült és valóban a bálok és a nagyzenekari koncertek helyszíne volt.
Nem kellett messze menni, csak egy órányira, és Portland-ben találtuk magunkat, ahol kedves promoter barátunk, Paul Lichter házában laktunk. Itt a Portland Conservatory of Music-ban játszottunk egy gyönyörű teremben az éppen zajló zongorafesztivál keretében.
Pianistánk Michael amúgy Steinway Artist, így különösen volt apropója megjelenésünknek.
Öt éve, legutóbbi USA turnénkon már jártunk itt, akkor a diákoknak workshop-ot is tartottunk. Mivel nem utazással telt a nap, így volt lehetőségünk kicsit sétálni is, mindig megragadjuk az alkalmakat erre, legalábbis Misivel ketten mindenképp. New England gyönyörű hely, békés, tiszta, tele a környék mókusokkal, a házak között nincsenek kerítések, az utcán kevés az ember.
Megmondom őszintén emiatt jobban szeretem a vidéki Amerikát, a nagyvárosok koszosak, idegesek és ott jobban érződik, hogy Amerika (is) sajnos lefelé megy. New York-ban a metrón kifejezetten kerülni kell a zombi kinézetű tönkrement idegrendszerű embereket, az utcákon rengetegen tengődnek, tömegeknek nincs egészségbiztosítása. Sajnos meg kellett, hogy állapítsuk, hogy az elmúlt öt év alatt is nagyon sokat romlott a helyzet.
A következő nap olyan hosszú út állt előttünk déli irányba, hogy meg kellett felezni, de így is aznap 10 órát mentünk és nem koncerteztünk. Sokat vezettem, mondjuk szeretek Amerikában vezetni, csak menni keresztül Pennsylvania-n és gyönyörködni a tájban, közben van időm gondolkodni…
Pittsburgh-i koncertünk egy nagyon különleges helyen a City of Asylum-ban volt, ami egy rendhagyó, igazán nemzetközi, a kirekesztés ellen, a szólás- és gondolatszabadság mellett kardoskodó, többféle művészeti ágnak otthon adó intézmény. Az nagyon jó, illetve alapszükséglet is nekünk, hogy mindenhol van akusztikus zongora és dob is. Misi, amúgy idén májusban járt már itt, egy kötészeti fesztiválon szerepelt.
Másnap a Maryland állambeli Baltimore-ba mentünk, ahol az An Die Muzik Live helyen, egy régi színházteremben léptünk fel. Itt is jártunk már korábban, ez a koncert viszont képben és hangban is rögzítésre került, lehet egyszer meg is jelentetjük.
Innen aztán délebbre Virginiába utaztunk, ahol megjelenéseinket a Virginia Museum of Arts művészeti alapja támogatta.
19-én délután Richmond-ban, a Virginia Commonwealth University (VCU) Jazztanszékének meghívására workshop-ot tartottunk a növendékeknek, majd este a koncertteremben léptünk fel nagy sikerrel, a fiatalok nagyon nyitottak voltak a zenekar művészeti koncepciójára és játékára.
Utolsó koncertünket Charlottesville-ben, ebben a varázslatos kisvárosban adtuk a helyi, Charlottesville Jazz Society elnevezésű civil szervezet meghívására, egy igazán otthonos klubban a Front Porch-ban.
Innen elindulva, vissza New York felé mi Washington, D.C.-ben kiszálltunk, majd pedig egy újabb fotó kíséretében elváltak egy időre útjaink,
Misi hazafelé, én pedig Kaliforniába repültem a Dulles reptérről. Kettőnk útiköltségét a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programja támogatta, ezúton is köszönet a turnéhoz nyújtott anyagi segítségért.
