JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. október 21.
Joy,Samara: Portrait2024. október 15.
Zsoldos Béla: Prémium2024. október 14.

Hírek

Magyar Jazz ABC – 429 rész: Gárdonyi László = Laszlo Gardony

Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.) 159 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Gárdonyi Lászlónál, vagyis Laszlo Gardony-nál tartunk. 13 év és 3 hónap alatt eddig 429 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!

Gárdonyi László

gardonyi-laszlo.jpg

1956. július 3-án született Budapesten.

1976-ban felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola Jazztanszakára, ahol 1979-ben szerzett oklevelet. Ezzel párhuzamosan végezte az ELTE TTK matematika-fizika szakát, ahol szintén 1979-ben szerzett diplomát.

1979-től Kőszegi Imre nemzetközi quartetjének volt zongoristája, ahol Jack Gregg nagybőgőzött és Zbigniew Namyslowski szaxofonozott. Ezzel az összeállítással készült 1980-ban a „For Kati” című lemeze, amely az egykori Nyugat-Németországban jelent meg. Szerepelt Deseő Csabával, és finn muzsikusokkal Helsinkiben, valant több formációban is a szaxofonos Lakatos Tónival.

A Bacillus Comboval fellépett a debreceni és zágrábi jazzfesztiválokon, „Sing Sing Song’ című lemezük 1982-ben jelent meg. Ezen Lakatos Tóni szaxofonozott, Vasvári Pál bőgőzött, Giorgos Trantalidis, majd Szende Gábor dobolt.

1983-ban újabb önálló szerzői albuma jelent meg, a „Reggae for Zbiggy”. Együttesében Namyslowsky szaxofonozott, Lattmann Béla bőgőzött, és Lakatos Pecek Géza dobolt.

1983-ban ösztöndíjjal a Boston-i Berklee College of Music hallgatója, majd tanára lett. A mai napig is ott tanít professzorként.

1984-ben első díjat nyert a „Nagy Amerikai Jazz Zonoraverseny”-en. Miután tanulmányait „Magna cum laude” eredménnyel elvégezte, meghívást kapott a nemzetközi hírnevű intézmény tanári karába, ahol máig zongorát tanít.

Első lemeze Amerikában még 1984-ben készült -ott már Laszlo Gardony néven- „Is This Really It?” címmel a gitáros Ahmad Mansour közreműködésével.

Néhány hónap múlva a komponista, hangszerelő Milan Svoboda Big Bandjével szerepelt a 4 tételes „Suite for Jazz Orchestra” felvételein.

Azóta 28 lemezt készített, muzsikuspartnerei között olyan nemzetközi hírű muzsikusokat is találunk, mint a bőgős Miroslav Vitouš, Dave Holland, Cecil McBee, John Lockwood, a dobos Bob Moses, Yoron Israel, vagy Ian Forman.

1994-ben New Yorkban, a „Breakout” című lemezen együtt szerepelt az ütőhangszeres-szerző George Jinda-val (Jinda Györggyel).

A tanítás mellett rendszeresen fellép fesztiválokon, klubokban.

Koncertet adott a Symphony Hall-ban Bostonban, a Harvard Egyetemen, New York-ban a Blue Note, a Sweet Basil’s, a Knitting Factory és a Birdland klubokban.

Beutazta szinte az egész Egyesült Államokat a nyugati partig, fellépett Los Angeles-ben és San Francisco-ban.

Meghívást kapott és fellépett egyebek mellett: az Ottawai-, a Monterey-, a Philadelphiai-, a Floridai-, a Texasi-, az Alabamai Jazzfesztiválon, a W.C. Handy Blues Fesztiválon Kentucky-ban, a California WorldFesti-e,n és Santa Cruzban.

Sokat szerepelt Európában is, így Dániában, Finnországban, Norvégiában, Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Jugoszláviában, Romániában.

Az angliai Oxfordban George Haslam-mel készített duófelvételt, aki a szaxofon mellett tárogatón is bemutatkozott.

Budapesten 1996 nyarán a Magyar Rádió Márványtermében Tony Lakatos-sal, 1997-ben a Magyar Rádió 6. stúdiójában Garrison Fewell gitárossal, 2009 márciusában a Magyar Rádió Márványtermében basszusgitáros fiával, Aron Gardony-val (aki azóta tudományos kutató lett), és másnap a Budapest Jazz Clubban, 2016 januárjában a Müpa Fesztivál Színházában lépett fel amerikai triójával. (Ezeket a koncerteket egytől egyig én szerveztem! – A szerk.)

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez