JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. október 21.
Joy,Samara: Portrait2024. október 15.
Zsoldos Béla: Prémium2024. október 14.

Hírek

Magyar Jazz ABC – 430 rész: Gáspár Károly (bőgő, basszusgitár)

Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.) 159 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Gáspár Károlynál tartunk. 13 év és 3 hónap alatt eddig 430 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!

Gáspár Károly

gaspar-karoly-bogo-basszusgitar.jpg

Budapesten született 1943. január 11-én.

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában Montág Lajos és Tibay Zoltán tanította nagybőgőzni.

Az O.Sz.K. stúdiójában Mihalik Lajos, majd Pege Aladár növendéke volt.

Szakiskolás korától különböző tánc- és jazzegyüttesekben szerepelt.

Az 50-es évek végén játszott a Chappy zenekarral, aztán a harsonás Losonczy Zoltán bigbandjével, amelyben többek között Kulcsár Imre és Papp Tivadar szaxofonozott és Mészáros Sándor dobolt.

19 évesen, 1962-ben lett az akkor már 3 éve működő Bergendy együttes nagybőgőse és basszusgitárosa, egészen 1970-ig. A zenekar a Közgazdasági Egyetem Ifjúsági Jazz Együtteseként indult és ebben az időben –az amatőr beat mozgalom kezdetén- már professzionális színvonalon muzsikált, műsorán a beat-rock repertoár mellett hagyományos tánczene, dixieland és modern jazz egyaránt szerepelt. Gyakran vettek részt rádió- és lemezfelvételeken, emellett vezető énekesek kísérőjeként is hamar ismertté váltak. Az Országos Rendező Iroda szervezésében koncerteztek az egész országban és 1996-ig a Budai Ifjúsági Park házizenekaraként is népszerűvé váltak. Gáspár Károly a zenekarral fellépett Lengyelországban, a Varsói Jazz Jamboree-n emlékezetes sikerrel szerepeltek,  majd 2 és fél év következett Svájcban és Svédországban.

1970-től 3 évig a budapesti Moulin Rouge showzenekarával szerepelt és a műsorkísérésre szakosodott.

Stúdiómuzsikusként számtalan tánczenei- és filmzenei felvétel közreműködője volt, többek közt Máté Péter lemezein is ő szerepel.

Játszott Szabados György és Gonda János stúdiófelvételein és a Fáy-, később a Jereb együttesek lemezein.

A következő közel 4 évet Schöck Ottó stúdióegyüttesében töltötte, majd ismét külföld következett. Tagja volt Svédországban a Scott Cirkusz zenekarának.

Hazatérve, a harmonikás-billentyűs Balassa Tamás és a zongorista Balassa P. Tamás kisegyütteseivel lépett fel. majd hangszert váltott, különböző szórakozóhelyeken szólóban játszott zongorista-billentyűsként.

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez