JazzMa

Friss Hírek

Last Friday Night2024. május 10.
Névnaposok – Ármin2024. május 10.
Takase, Aki: Forte2024. május 06.
ConnecTrio: Luminosity2024. május 04.

Lemezpolc kritika:
McLorin Salvant, Cécile - Cécile

McLorin Salvant, Cécile: Cécile 2014. február 08., Lukács Eszter

cecile-mclorin-salvant-et-le-jean-francois-bonnel-paris-quintet-cecile.jpg

Cécile McLorin Salvant et le Jean-Francois Bonnel Paris Quintet  – Cécile (2010)


Cécile McLorin Salvant (1989) a fiatal korosztály egyik kiemelkedő amerikai énekese. Legutóbbi „WomanChild” című lemezét 2014-ben Grammy-díjra jelölték. (Talán ennek is köszönhető, hogy most Amerikában is megjelentették első, Franciaországban felvett lemezét. És a mostani sikerek hatására ma reggel – 2014. február 8-án – egyből a New York-i Jazzlista 22. helyén nyit a „Cécile”!) A francia édesanyától származó Cécile 2007-ben Aix-en-Provence-ba költözött, hogy zenei tanulmányait a helyi konzervatóriumban folytassa. Tanára Jean-Francois Bonnel volt, akinek zenekarával egy közös párizsi koncertsorozatot követően 2009 őszén felvették Cécile első lemezét, amit aztán 2010 márciusáan jelentettek meg eredetileg. Tehetségét a 2010-es Thelenious Monk International Jazz Vocals Competition első helyezése is bizonyítja.

Jómagam csak nemrég, a Lincoln Center Jazz Orchestra karácsonyi koncertjén hallottam énekelni, ahol lenyűgözően teremtett meg egy mai modern hangzású ”ellafitzgeraldi” világot. Nagyon muzikális, tisztán énekel, merészen ”használja” a hangját, színpadra termett, így nem meglepő, hogy ilyen fiatalon már a jazz kiválóságaival játszhat együtt.

A „Cécile” című lemez igazi első lemez. Jazz standard-ek hagyományos hangszerelésekkel és énekléssel interpretálva. A korábban említett koncertélményem miatt teljesen mást vártam ettől a lemeztől. Ezen a lemezen sokkal finomabban énekel, de nagyon stílusos, jó ízű éneklést hallhatunk. Sajnos, meg kell említenem, hogy néhol, amikor mély lágéban erőteljesen énekel, számomra zavaróan modoros.  A lemez kiváló zenei anyag, ugyanakkor nekem kissé egysíkúra sikeredett, amihez a számokban hallható szólók is hozzájárulnak, illetve hiányolok egy-két kimondottan gyors dalt. Mindemellett mindenképpen ajánlom ezt a CD-t meghallgatásra, mivel Cécile McLorin Salvant-t olyan énekesnőnek tartom, akire egy jazz-kedvelőnek érdemes odafigyelnie.

A lemezen közreműködő párizsi muzsikusok: Jean-François Bonnel – tenorszaxofon, klarinét, Jacques Schneck – zongora, Enzo Mucci – gitár, Pierre Maingourd – bőgő, Sylvain Glévarec – dob

Az elhangzó örökzöldek:

1) Exactly like You

2) Moody’s Mood for Love

3) I’ve Got My Love to Keep Me Warm

4) I Got It Bad and That Ain’t Good

5) Social Call

6) Detour Ahead

7) No Regrets

8) Frosty Morning Blues

9) Easy to Love

10) I Wonder Where Our Love Has Gone

11) Anything Goes

12) After You’ve Gone


Vissza a lemezhez