Chris Potter „unpressed”, avagy a nyomtatásban soha meg nem jelent interjú 1996 végéről

Az 1995 októberétől 1996 decemberéig megjelent MaJazz kiadói főnöke már a novemberi lap után jelezte, hogy ha nem tudok szponzort szerezni, akkor a decemberit még megjelenteti, de utána 1997 januárjától lehúzza a rollót! A szerkesztőség akkori tagjai (Szász Gabriella, Zsoldos Mária, Csányi Attila, Márton Attila, Dr. Gregorits János, Kiss Gábor és Dormán László) persze ebbe nem nyugodtak bele és már Karácsony előtt jóval megírták a januári példányba szánt cikkeket. Én, mint főszerkesztő, Dr. Karsai Gyulától (az amerikai Concord kiadó akkori kizárólagos magyarországi terjesztőjétől) megkaptam egy hazánkban még ismeretlen fiatal szaxofonos, Chris Potter (1997. január 1-én lett 26 éves, de ez már a hatodik önálló CD-je volt!) épp aktuális CD-jét, az „Unspoken”-t. Többször is meghallgattam, és annyira tetszett, hogy elhatároztam, ezzel a fiatalemberrel én mindenképp készítek egy „phoner”-t. Mivel azonban 1997 januárjában (és azóta sem!) a MaJazz nem jelent meg, most egy régi floppy-n megtaláltam akkori beszélgetésünket.

MR: Helló, Maloschik Róbert vagyok! Beszélhetnék Mr. Chris Potter-rel?

CP: Hi! I'm Chris.

MR: Milyen hangszeren kezdett játszani?

CP: Amikor nagyon fiatal voltam zongoráztam hallás után. 11 évesen kezdtem szaxofonozni.

MR: Milyen iskolákban tanult jazzt, és kik voltak a tanárai?

CP: Tulajdonképpen azoktól az emberektől tanultam, akikkel együtt játszottam. 18 éves voltam, mikor New Yorkba kerültem. Egy évet jártam a New School-ba, aztán meg két évet a Manhattan School of Music-ba. Ekkor kezdtem fellépegetni Red Rodney kvintettjével. Azt hiszem abból többet tanultam, hogy Red-del játszhattam.

MR: És mikor kezdett lemezeket készíteni a Concord kiadónak?

CP: Várjon, utána kell számolnom. Talán 1993-ban. Négy saját lemezt készítettem, kettőt pedig a zongorista Kenny Werner együttesével.

MR: És mikor csatlakozott Paul Motian Electric Be Bop Band-jéhez?

CP: Azt hiszem nagyjából ezzel egyidőben. Olyan 1992-93 körül. Ennek a bandának mostanában van egy trió változata is, amit Paul, én és Steve Swallow alkotunk. Nemsokára kijön az első lemezünk ebben a felállásban.

MR: Térjünk rá mostani önálló albumára, az "Unspoken"-re. Azt hiszem John Scofield-dal, Dave Holland-del és Jack DeJohnette-tel olyan érzés lehetett játszani, mint amikor az ember legtitkosabb álma megvalósul. Hogyan választotta ki őket?

CP: Dave-vel és John-nal még soha sem játszottam ezelőtt, de ismertem őket, hisz sok olyan lemezt hallottam, melyeken ők is zenéltek. Jack-kel már játszottam, pontosan két hónappal az "Unspoken" előtt készítettük a kanadai zongoristanő, Reneé Rosnes CD-jét és ott voltam én, Christian McBride és Jack is. Kérdésére válaszolva, azt gondoltam, ez a helyes kombináció arra, hogy a fejemben megszületett dallamok tökéletesen legyenek lemezre véve. Nagyszerű volt velük lenni a stúdióban. Először egy kicsit ideges voltam, izgultam. Jóval idősebbek nálam és még nem igazán játszottam velük. De aztán minden simán ment. Barátságosak és segítőkészek voltak. Egyszerűen fantasztikus volt.

MR: A kedvenc témám az "Unspoken"-ről az "Amsterdam Blues".

CP: Oh, yes!

MR: Van valami sztorija ezzel a témával kapcsolatban?

CP: Egyszer játszottam Amsterdamban egy helybeli ritmusszekcióval. Akartunk egy bluest is, mert azt szereti a közönség, de nem jutott eszünkbe semmi. Leültem a zongora mellé és 15 perc alatt megírtam ezt a melódiát. Mivel ott született, ezért adtam neki az "Amsterdam Blues" címet.

MR: És mit tudna még mondani az "Unspoken"-ről?

CP: Számomra mindig nehéz beszélni a zenéről, a dalokról. Általában egy csomó témát írok, aztán később határozom el, mi legyen a címük és melyik kerüljön rá a lemezre. Különösen sok gondom van a címekkel. Mivel zenében jobban ki tudom fejezni magam, kicsit bajban vagyok a szavakkal. Ezért gondoltam, hogy pont illik erre az "Unspoken" kifejezés.

MR: Van egyáltalán remény arra, hogy Európába jöjjön turnézni ezekkel a nagy nevekkel a közeljövőben?

CP: Sajnos, erre semmi remény, mert mindegyikük nagyon elfoglalt. Viszont a nyáron csatlakozom Dave Holland zenekarához és velük átjövök Európába.

MR: És arra sincs remény, hogy ennek a CD-nek anyagára szervez egy Önhöz hasonló korú fiatalokból álló zenekart?

CP: Most csütörtökön és pénteken vesszük fel következő lemezem anyagát. A hangszerösszeállítás hasonló, gitár-bőgő-dob, de ez már fiatalabb muzsikusokból áll. A gitárossal együtt szoktam játszani Paul Motian Electric Be Bop Band-jében, Kurt Rosenwinkel; a bőgős neve Scott Colley, ő többnyire Jim Hall-lal játszik; Dewey Drummond lesz a dobos, vele például Reneé Rosnes zenekarában játszottam együtt. És eljön majd a stúdióba Joe Lovano is, aki beszáll hozzánk néhány témába. Remélem, ezekből a fiatalabb muzsikusokból összeállhat az én kvartettem, a zenékből lehet egy CD és akkor együtt átjöhetünk majd Európába az ősszel, vagy valahogy így. Remélem Magyarországra is eljöhetek.

 The rest is history!