Londoni emberünk Pallai Péter -és hű társa Kerekes György- ezúttal „Ifjú Titánok Zongoraestjére” invitálta a Budapest Jazz Club közönségét

Az általuk létrehozott Harmónia Jazzműhely szervezésében Gerlóczy Zsigmond és Oláh Krisztián ülhetett a zongorához. Kísérőként két kipróbált veterán, Egri János nagybőgőn és Balázs Elemér dobon csatlakozott az ifjakhoz.

Meghallgatva a koncertet, bátran kijelenthetem, hogy a műsor címe semmi szeretettel átitatott túlzást nem tartalmazott, valóban ifjú titánok ejtették ámulatba a közönséget ezen az estén. Akik azonban nyomon követik a hazai jazz nem éppen szürke hétköznapjait is, egyáltalán nem lepődtek meg a két fiatalember virtuozitásán. Itt az olyan még meglévő kisebb klubok, sörözők látogatóira gondolok, ahol otthont adnak ennek a zenének heti egy-két alkalommal. Ezeken a „jam”-be torkolló örömzenéléseken lettem figyelmes Zsigára és Krisztiánra. Kitűnő iskola ez, ahol az improvizációkra nagy öregek adják a választ, és a nagy öregek kihívásaira válaszolhat a zenésztanuló. A nagy öregek szóhasználat természetesen azt a mai 30 – 45 év közötti korosztályt jelenti, akik világszínvonalú zenészként megélhetésükért küzdve rendszeresen fellépnek ezeken a helyeken, hogy aztán a napi gondokat elfeledve adják át magukat a mámorító zenének.

Krisztián bukkant fel először ebben a világban, mivel ő már tizenegykét évesen kísérhette édesanyját a papa fellépéseire (Én már 2008. február 15-én felléptettem Krisztiánt és az akkor még szintén csak zongorázó 10 éves Kálcsi Jr-t a Márványteremben „A magyar jazz leghíresebb házaspárjai” sorozatomban. Nem ott láttad először véletlenül? – A szerk.), hogy a koncert végén odasündörögjön a zongorához, és birtokába vegye legalább egy számra. Egy pillanat alatt csend lett ilyenkor, mindenki a kissrácra figyelt. Tehetséget volt kitől örökölnie, igazi zenészcsaládba született, ahol a zene a mindennapokban jelen van. Oláh Kálmán idősebb fia Oláh Krisztián (1995 - decemberben lesz 18 éves!) apja nyomdokaiba lépett, öccse, ifj. Kálmán (1997) a szaxofont választotta. A családi háttér nagy előny, de nagy teher is egyben, hiszen a mérce nagyon magasan van, és Kálcsi magasságaihoz eljutni nem ígérkezik könnyű feladatnak. A szintén zenész mama, Panci (Kovács Anna) 87-ben végzett a konziban, majd a Liszt Ferenc és a Bécsi Zeneakadémia következett nála. Ő azonban bölcsen, nem nyomasztja, sokkal inkább a helyes irányba terelgeti fiait. Bár most már a fiúk nem szorulnak kíséretre, de lelkes nézőként szívesen látják édesanyjukat.

A hasonló korú Zsiga (1995) akkor tűnt fel, mikor pár éve már egyedül indulhatott útnak a városban. Azóta viszont megrögzötten jár koncertekre, minden jelentős eseményen felbukkan. Világsztárok koncertjein ugyanúgy lehet vele találkozni, mint hasonlóan fiatal pályatársai és a hazai élvonal előadásain. A koncert látogatás jó szokása persze az Oláh fiúknál is meg van, ők is figyelemmel kísérik mások játékát, élményeket, tapasztalatokat gyűjtve. Első találkozásom Zsigával emlékezetes maradt számomra. Jimmy Wormworth az 1937-ben született két lábon járó jazztörténelem lépett fel az azóta megszűnt, de akkor virágkorát élő Winebar-ban. A szünetben a bejárat előtt cigarettázó Jimmyhez odalépett egy szemüveges kölyök és tökéletes angolsággal és a kellő tiszteletet megadva, nagyon udvariasan elegyedett szóba a sokat megélt dobossal. Jimmy kissé meghatódva a fiatal fiú érdeklődésén, lelkesen mesélt Parker-ről, Duke-ról, Bud Powell-ről és még további legendákról, hiszen könnyebb volt felsorolni, kikkel nem játszott az évek során. Ez igazi történelmi lecke volt Zsigának, aki azóta is minden alkalmat megragad, hogy gyarapítsa tudását.

Művészcsalád sarja ő is, bár zenészeket nem találunk az ősök között - felmenőit az irodalmi lexikonban kell keresni, nem a zeneiben-, de zenét szeretőket természetesen igen, így a zenével való kapcsolat nála is gyermekkorban kezdődhetett. Klasszikus tanulmányok során a mama figyelt fel a műveket szokatlan módon játszó fiúra és vitte el Binder Károlyhoz. Az iskolát azonban túl monotonnak érezte, így autodidakta módon képezi magát tehetséges zongoristánk, aki nem vallja magát jazz zenésznek. A zene egésze érdekli, műfaji skatulyák nélkül. A saját szerzeményeiben  keresett kérdésekre sem a szigorúan jazznek nevezett zenében találja meg a válaszokat, bár Szakcsi Lakatos Róbert, aki felfigyelt tehetségére, sokat segít neki tanulmányaiban.

A bemutatkozást Zsiga kezdte, aki koncertjein inkább szólóban szerepel, társakkal zenélni jószerével csak jam session-ökön láttam. Bebizonyította, hogy trióban is megállja a helyét, különleges, egyedi világa a standard-eket játszva is új ízeket adott az ismert dallamoknak.A második félidőben következett Krisztián, ő inkább élvezhette a hazai pálya előnyét, hiszen a papa által vezetett Trio Midnight tagja Egri János és Balázs Elemér is. Saját triójával már több mint egy éve koncertezik rendszeresen, melynek Schildkraut Vilmos bőgőn és Serei Dániel dobon a tagjai. Ezzel a formációval főként ismert standard-eket játszanak, ezért külön öröm volt hallani, hogy a jazz anyanyelvének bemutatása mellett, a kísérletező, új utakat kereső zenészt is megismerhettük élvezetes játékában. A vastapsot egy fergeteges ráadás követte, fantasztikus négykezest adtak elő az ifjak, Egri és Balázs bravúros kíséretével. Így 20 év múlva elmondhatom, idézve a Harmónia Jazzműhely szavait a BJC honlapjáról, hogy „2013-ban elmentem meghallgatni a két zseniális, akkor még kamaszkorát élő zongoristát, Oláh Krisztiánt és Gerlóczy Zsigát, és nekem már akkor leesett a tantusz, hogy ezek a fiúk potenciális jazz sztárok”!

MC PP

Zsigu

Jancsi

Elcsi

Krisztián

Két agyas négykezes