ÁPRILIS 2-ÁN ELHUNYT GATO BARBIERI, A TENORSZAXOFON IKONIKUS MESTERE
Magyarországon először mi kaptunk hírt Gato Barbieri haláláról, hisz pár perccel azután, hogy az amerikai hírügynökség, az AP –magyarországi idő szerint 20 óra 24 perckor- közzétette a szomorú hírt, egyik New York-i olvasónk (konkrétan április 2-án, szombaton este fél kilenckor) átküldte nekem a „short article”-t. Rögtön szóltam Márton Attilának, hogy ha van kedve hozzá, írjon Barbieri-ről. (Bevallom őszintén, nekem sosem tartozott kedvenc szaxofonosaim közé…) Attila azonban már annyira a kedd esti Myrtill koncert lázában égett, hogy nem tudott ezzel foglalkozni, szerdán reggel pedig egy elmaradt welness-ezés bepótlására kellett utaznia vidékre, ahol nem volt a szobájában internet… Már el is felejtettem az egész dolgot, mikor tegnap este átküldte az alábbi nekrológot! – A szerk.
A nagy tenoros halála kapcsán arra gondoltam, hogy pár szót írok arról az élményről, ami meglepetésként ért a II. Prágai Jazz Fesztiválon 1965 őszén, amikor olyan szerencsés voltam, hogy személyesen élvezhettem nagyszerű játékát. Másrészt pedig 2006 februárjában „Chapter Four: Alive in New York” című Impulse! albumának CD-kiadásáról írott recenziómat is szeretném megosztani olvasóinkkal.
A prágai élmény azért volt nagy meglepetés, mert egy cseh barátom meghívására utaztam ki, és a Modern Jazz Quartet fellépése volt az, ami miatt vállalkoztam a fárasztó vonatútra, Don Cherry fellépéséről nem is tudtam. Persze Ornette Coleman-nel készített Atlantic lemezeit már jól ismertem és őszinte csodálója voltam a három nagyszerű albumnak („The Shape of Jazz to Come”, „Change of the Century” és „This Is Our Music”), természetesen ezeken maga Ornette volt a nádfúvós.
Jellemzően akkoriban egy jazzfesztiválnak (különösen a vasfüggönyön innen) az olyan fellépők jelentettek nagy vonzerőt, mint az MJQ, Duke Ellington vagy Oscar Peterson és a többi nagy amerikai sztárzenész és együttes. Számomra is tehát csak a helyszínen derült ki, hogy a fesztivál vendége lesz a Don Cherry Quartet is, amelynek tenorosa Gato Barbieri! Hogy mennyire friss, „up-to-date” produkció volt – hála a prágai rendezőknek, akik „merészen meghívták őket – arra jellemző, hogy a bemutatott „Complete Communion” c. szvit még csak a fesztivál után került felvételre a Blue Note kiadó számára 1965. december 24-én, mégpedig a legendás hangmérnök, Rudy Van Gelder New Jersey-i stúdiójában. Szóval Prágában tulajdonképpen az ősbemutatót láthattam-hallhattam. Egyébként a kvartett is ezzel a névvel lépett a pódiumra és Don Cherry a „pocket trumpet”-nek /zsebtrombita/ nevezett pici hangszerét használta (amit cornet-ként tüntetnek fel mindkét ekkoriban felvett Blue Note lemezén azaz a „Complete Communion”-on és a „Symphony for improvisers”-en is), Gato tenorozott, sajnos a bőgőst nem tudom megnevezni, de a doboknál Aldo Romanoi ült, aki az akkori idők egyik legfontosabb európai dobosa volt. (Egy hónappal később, a lemezfelvételre csak Cherry /aki akkoriban Párizsban élt/ és Gato utaztak New Yorkba, Francis Wolff, a Blue Note főnöke pedig Henry Grimes bőgőst és Ed Blackwell dobost „szervezte be” a session-ra.) Sajnos félévszázad távolából legfeljebb a Blue Note album segítségével tudom felidézni az említett zenei élményt, de azt el kell mondani, hogy a legjelentősebb jazz kritikusok véleménye szerint is Don Cherry hangzó örökségének egyik legkiemelkedőbb produktuma volt és maradt a saját négy tételes kompozíciója: a „Complete Communion”.
És akkor következzen – megemlékezésül – a „fekete macskáról” éppen 10 éve írott cikkem:
