A Pataj György Quintet hard bop koncertje a BJC-ben
Magyarországon a hard bop műfaj – megítélésem szerint – első számú képviselője a Pataj György Jazz Quintet. Talán ők azok, akik legjobban továbbviszik a múlt század ötvenes éveinek végén kialakult, az erőt, az ösztönösséget, a ritmikai lendületet, a vitalitást előtérbe állító irányzatot. A műfaj reprezentánsaiként Julian „Cannonball” Adderley-t és Art Blakey-t szokták elsőként említeni, de a Blue Note kiadónál jobbnál-jobb zenészek művelték ezt a stílust, amely a ma mainstream-nek nevezett irányzat alappillére.
A 2009-ben alakult zenekar – számos tagcsere után – az utóbbi években a következő összeállításban játszik:
Pataj György – zongora
Molnár Sándor – tenorszaxofon, Soso Lakatos Sándor – altszaxofon
Orbán György – bőgő
Pecek Lakatos András – dob
Érdekesség, hogy a tagok majd mindegyikéről valamelyik tehetségkutató verseny ugrik be pályafutásuk elejéről:
Pataj György – 3. helyezés 1998-ban a Füsti Balogh Gábor Jazz Zongora Tehetségkutató Versenyen
Pecek Lakatos András – 1. helyezés 2002-ben a Kovács Gyula Jazz Dob Tehetségkutató Versenyen
Orbán György – 2. helyezés 2003-ban a Vajda Sándor Jazz Bőgő Tehetségkutató Versenyen
Pecek Lakatos András – 1. helyezés 2002-ben a Kovács Gyula Jazz Dob Tehetségkutató Versenyen
Soso Lakatos Sándor – 1. helyezés 2015-ben a Csepregi Gyula Szaxofonversenyen
Kezdésként egy tempós darab került a programjukba, mégpedig Herbie Hancock egyik szerzeménye, az „Eye of the Hurricane”. Ezt maga a szerző is gyakran játszotta, több verzióban saját lemezein is kiadásra került.
A zenekarvezető nem konferálta az eljátszott számokat, mindenesetre mindegyik darab a hard bop irányzathoz kötődik, mind az első, mind a második részben négy kompozíció került műsorra. Jellemzően gyors, vagy közepes tempójú számokat hallhattunk, egy volt csak kivétel, az utolsó előttinek játszott Ron Carter alkotás, a „Tear Drop”.
Utolsónak a sokak által csak a Yellowjackets zenekarból ismert szaxofonos, Bob Mintzer darabját játszották, a „Children’s Song”-ot. Érdekesség, hogy a szerző ezt a szerzeményét kis zenekarral és bigband-del is lemezre vette.
Sajnos a szám végét – az autóbusz menetrend miatt – nem tudtam megvárni, így nem tudok beszámolni az esetleges ráadásról. illetve a búcsú meghajlásról sem tudok fényképet mellékelni. Viszont egyértelműen elmondható, hogy egy kiegyensúlyozott, összecsiszolt zenekart hallhattunk, amelyben mindenki zenekari tagként és szólistaként is kiváló teljesítményt nyújtott. A teljesség igénye nélkül a két szaxofonos összehangolt játékát és a dinamikus dobolást emelném ki.
