A Fonóban ünnepeltük Borbély Mihály 60. születésnapját
Egy kerek évfordulót illik rendesen megünnepelni, főleg, ha ekkora művészről van szó, mint Borbély Mihály. Meg is adták a módját pénteken este a Fonóban, sok zenész működött közre, akik az ünnepelt életében jelentős szerepet játszottak.
Misi a folk és a jazz világában alkot megbecsült értékeket. Az ilyen ünnepek azért is jók a közönség szemszögéből nézve, mert egy este hallhatunk különböző stílusú zenéket. Ezen az estén is hat féle együttest ismerhettünk meg, melyekben voltak átfedések a fellépő zenészek között, de stílusában épp azért, mert különböző jazz muzsikusok játszottak együtt, egészen mást hallhattunk.
Természetesen elsőként a Vujicsics együttest hallhattuk, amelyben a kezdetek kezdetén a „Ki mit tud?”-ban feltűnt Borbély Mihály 1977-ben. Ám már a kezdés sem volt szokványos, mert hiába vártuk a színpadon őket, az előtérből közeledett a hang, onnan vonultak a színpadra. Az együttes délszláv zenei hagyományokra épülő népzenét játszik, ebből hallgathattuk néhány számot most is, melyben tambura, bőgő, harmonika és tárogató szerepelt.
Ezután színpadra lépett egy régi jó barát, Farkas Zoltán „Batyu”, aki ütőgardonon kísérte Misit és természetesen a néptánc sem maradhatott ki, ekkor úgy éreztem, nem csak én perdültem volna legszívesebben táncra.
A Quartet B formációval folytatta az ünnepelt, amiben György Mihály, Horváth Balázs és Dés András voltak a partnerei, fantasztikus bőgő- és dobszólókkal. Még mindig a népzenei vonal hatott a zenéjükre, majd mikor Lukács Miklós kitűnő cimbalmos megérkezik, átveszi a jazz az uralmat, a ritmusos, vidám hangulatú zenét gitárszólók teszik még izgalmasabbá. Természetesen érdekes információkat is megtudhattunk, például hogy egy lemezfelvétel miatti cimbalomcipelés közben lettek jó barátok Miklóssal.
Az első rész végét egy örömzenéléssel zárták, az eddigi összes résztvevő feljött a pódiumra és mindannyian együtt jártak örömtáncot.
A szünetben tortával köszöntötték a művészt.
A Polygon trióval folytatódott az este, melyben hárman Lukács Miklóssal és Dés Andrással, a jazzt ötvözték balkáni népzenével, hol depresszív, melankolikus, hol rendkívül ritmusos módon. Ebben a részben Misit sok hangszeren hallhattuk játszani, a szopránszaxofonon kívül klarinéton, tilinkón, basszusklarinéton.
Majd a Borbély Műhellyel mutatta meg egy újabb arcát a kitűnő művész, Miklós helyett Balázs jött vissza bőgőzni, és egy ifjú tehetség is, Tálas Áron csatlakozott hozzájuk a zongoránál, Dés Andrást pedig Baló István váltotta az ütőhangszereknél. Bartók gyűjtötte népzene átdolgozását és Charlie Parker jazz adaptációt hallhattunk tőlük, melyben Áron teljesedhetett ki igazán a sok improvizációval.
A fináléban újra örülhettünk Lukács Miklósnak és Dés Andrásnak, akikkel a „Medvetánc” című kompozíciót adták elő, ami igazán ritmikus, sodró lendületű befejezése volt ennek a páratlan estének.
Természetesen a közönség nem engedte, hogy ezzel vége legyen a három órás műsornak, egy ráadást is követelt, ahol gyönyörű erőteljes szólót hallhattunk Árontól és lágy, érzelmes szólót Balázstól.
Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha Misi átengedte volna ezt az ünnepet zenész társainak, mint egy jó tanár ösztönözte azon muzsikosok kiemelkedését, akik a zenei kiteljesedésben segítségére voltak.
Az ünnepelt egész természetességgel váltogatta hangszereit a dalok és az est folyamán, legalább hat hangszeren játszott felváltva varázslatosan.
A nagyon jól összeállított műsor egy kis betekintést nyújthatott Borbély Mihály életpályájára, és köszönjük, hogy ezzel a színes estével megajándékozott bennünket.
