Fábián Juli a kolléganők szemével
2017. december 16-án, hosszan tartó súlyos betegség után, 37 évesen elhunyt Fábián Juli. Körlevélben megkértem a magyar jazzénekesnőket pár mondatban emlékezzenek rá! Elsőként Kovács Linda írt. Várom a további reakciókat!
Kovács Linda
Mit jelentett nekem a Juli?
Hát: 4 évig voltunk osztálytársak a jazztanszakon. Rengeteg közös élmény, sok vidám és kevésbé is.
1 év 1 nap eltérés van a születésünk között. (Ezek csak adatok, de mindegy.)
Tiszta, őszinte embernek gondoltam, aki hihetetlenül tehetséges és keresi a helyét, mint mindannyian.
Emberi volt, mély, jó humorral, intelligenciával. Nem mondhatom, hogy a legjobb barátok voltunk, de szerettük, tiszteltük és támogattuk egymást. Ott a tanszakon volt miért... nagyon összetartó osztály voltunk és Juli szerves része volt ennek. Egy igazán szerethető ember ment el. Nehéz felfogni, az ember ilyenkor megzavarodik, keresi a választ...
Karosi Júlia
Ilyenkor minden szó olyan üresen kong. Ráébredünk az élet törékenységére és arra, hogy egy perc alatt elveszíthetünk mindent, ami fontos az életben. Juli egy igazi kincs volt, egy igazi túláradó tehetség, akiben boldogan fürdött minden zenész, akit elhívott, mindenki, aki hallgatta és látta. Elvesztése szörnyű tragédia a családjának, a zenész szakmának, és az egész országnak. Gyászában osztozunk mindannyian, és emlékét megőrizzük a szívünkben örökre. Nyugodj békében drága Juli!
Urbán Orsi
Tudtam, hogy évek óta beteg, és erős az ellensége, mégis megdöbbentem a halálán és nagyon fáj. Valahogy az volt bennem, hogy küzd és bírja, és ez így lesz, mindig jobb lesz, de ennél rosszabb nem lehet.
Nem voltunk szoros barátságban, de azt hiszem, a kölcsönös tisztelet mindig meg volt köztünk. Dolgoztunk is együtt, sok mindenről beszéltünk, ha összefutottunk, vagy hosszabb időt töltöttünk együtt.
Még az is eszembe jut, hogy egyszer időeltöltés céljából (beállás és show közt) plázáztunk együtt, talán akkor tudtam meg róla a legtöbbet.
Ha rá gondolok, vagy emlékezem, akkor az jut eszembe, hogy dögös hanggal megáldott nő, aki a színpadon IS mindig elmerült a zenében. Sok mosolygás, kedvesség.
Amit köszönhetünk neki, az nem csak a “muzsikussága”, hanem hogy ő azok egyike, aki a mi “jazz körünkből” került ki, lett népszerű, sztár a pop szakmában is, úgy, hogy hordozta magával a jazzt és vitte el az emberekhez. És habár értelmetlen, ahogy ő elment, de megint tanít és emlékeztet minket, hogy mik is a fontos dolgok az életben, hogyan kell küzdeni, bízni, nem elhagyni magunkat, akkor is, ha lehetetlen. Soha nem tudhatjuk, kinek mennyi ideje van itt a Földön…
Nekem ilyen volt, ilyen és ilyen lesz Juli…
Váczi Eszter
Juli egyike az ország legcsodálatosabb hangjainak. Szándékosan nem írom múlt időben, mert az is marad mindörökké.
Micheller Myrtill
Erre nincsenek szavak... fájdalmas nekem is, ahogy mindenkinek, aki ismerte...
Hajós Laura
Őszintén megrázott a halálhíre.
Pocsai Kriszta
Nehéz reagálni a Juli halálára, mert ahhoz előbb fel kéne fogni, hogy meghalt.
Az jutott eszembe, hogy halála után már milyen könnyű szeretni valakit, legalábbis kifejezni. A szeretet az életben fontos, nem a halálban. A szeretet az élőknek fontos, nem a halottaknak. Most olyanok is búsonganak a facebookon, akik az első ijedtségnél - évekkel ezelőtt, amikor a Juli hónapokra visszavonult gyógyulni - csak azzal voltak elfoglalva, hogy mennyi pénztől esnek el a lemondott bulik miatt.
Ritkán találkoztunk a Julival, mindig közvetlen és kedves volt. Legutóbb két éve egy party-n futottunk össze, mindketten ott muzsikáltunk. Örültem neki, jól nézett ki, egészségesnek tűnt, de a beszélgetésünkből kiderült, hogy még lesz dolga a betegséggel. Erősnek láttam és reménytelinek.
Szakmailag meg csak annyit, hogy ő azok közé a magyar kolléganőim közé tartozik, akiknek a felvételeit megnézzük, meghallgatjuk a tanítványaimmal is. Szerettem látni a diákjaim arcán a döbbenetet: dehát nem is néger, nem is öreg, nem is amerikai...bizony, magyar, szöszke, fiatal......volt........
Palágyi Ildikó
Csak egy, mi leírható. Köszönök minden hangot, köszönöm a fényt és a hitet, mindig őrizlek magamban. Sajnálom, hogy személyesen nem ismertük egymást, így életedben már nem mondhatom el, mennyi mindent kaptam tőled.
Gereben Zita
Nagyon nehéz írnom most...Közel álltam Julihoz, még a jazztanszakon ismertük meg egymást, egy osztállyal járt felettem az Egyetemen.
Egy rendkívül közvetlen, kedves, őszinte ember, aki mindig nagyon pozitívan gondolkodott, csupa kedvesség áradt belőle, nagy lelke volt!!
Nehéz múlt időben beszélnem róla…
Emellett egy nagyon tehetséges zenész, aki mindig nyitott az új dolgok felé is. Támogattuk, segítettük egymást, mindig megosztotta velem a zenei tapasztalatait is, volt alkalmam közösen is énekelni vele, aminek nagyon örülök!
Bár az elmúlt időszakban ritkábban tudtunk találkozni, ha összefutottunk, mindig ott tudtuk folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Áradt belőle a szeretet, hangján keresztül is ezt érzem mindig, csak úgy szárnyal az a sokszínű hang.
Nagyon fáj, ami történt, felfoghatatlan…
Csodás, egyedi hangja, zeneisége, lelke mindig itt lesz velünk!
Nagyon fogsz hiányozni nekünk, Juli!
Szőke Nikoletta
Nem is tudom, hogyan álljak neki az írásnak, napokig próbáltam összeszedni a gondolataimat. Julival együtt kezdtük az énekesi pályát, mindketten az Etűdbe jártunk. Első hallásra beleszerettem a hangjába, tudtam, hogy valami nagyon különlegeset hallok. Rendkívüli módon inspiráltuk egymást, egészséges versengés alakult ki közöttünk, de végig szerettük és tiszteltük egymást. Az élet a közös iskolai évek után más utakra sodort minket, de folyamatosan követtük egymás dolgait a világhálón, és mindig gratuláltunk egymásnak egy-egy kiemelkedő sikerhez, vagy örömhírhez. Már akkor nagyon megrendültem, amikor először hallottam a betegségéről évekkel ezelőtt, mert Juli nekem mindig az erőtől és egészségtől kicsattanó nőt jelentette. Tavaly nyáron hallottam, hogy rosszabbul van, és visszatért a betegség. Azóta rettegtem, hogy mikor jön egy olyan kiírás, ami szombaton. Kiborultam, amikor megláttam a hírt. Utoljára egy hónapja beszéltem vele, írtam neki, hogy mennyire vicces az élet, hogy egy városban élünk, állandóan kerülgetjük egymást a fesztiválokon, és évek óta nem találkozunk. Elmondtam neki, hogy mindig melegséggel tölt el, ha bekapcsolom a rádiót az autóban, és az ő hangja szólal meg, vagy ha látom a plakátokon az utcán, és azt kívántam neki, hogy mielőbb gyógyuljon meg, hogy még nagyon sok örömet tudjon nekünk szerezni. Jött hamar a válasz is: kedves, meleg szavakkal, jókívánságokkal, mert Juli mindig is ilyen volt. Rettenetes érzés, hogy ez a levél egyben az elköszönés is volt. Óriási veszteség a zenei élet számára, hogy Juli elment, de tudom, hogy mindig itt marad velünk a dalai által. Isten vigyázzon rá ott fent!
Enyedi Sugárka
Juli híre a jazz hazájában ért. Megrendítő mély szomorúság töltött el. Olthatatlanul hullottak a könnyeim napokon át, mint a zápor. Sokat tanulunk az úton ok-okozat összefüggeseiről, tehát tudjuk: van, ami elkerülhetetlen, vagy azzá válik, mégis, nehéz pillanat ez. Van egy Családom a zenében is, és ez a Családom most együtt sír. Cseng bennem egy kérdés: "Egy ilyen szép életet hogy lehet itt hagyni...?" Mindig arra gondoltam, talán azért "vállalta" sorsként ezt a betegséget, hogy másoknak hitet tudjon adni a felépülésével. Hiszen láttuk, tudtuk, hogy pozitív hozzáállással, önfejlesztéssel küzdött az életéért. Bizakodtam, hogy betegsége nem sodorja el.
Julit a Bartók rádióból hallottam először, és azonnal megjegyeztem magamban, mekkora természetességgel énekel, milyen kellemes, újszerű fülemnek a könnyedsége. Agostino DiGiorgio-val zenéltem sokat, amikor Juli Gyárfás Pistivel, így közös társaságban már a kezdetekkor volt lehetőségünk beszélgetni azokról a kihívásokról, amik énekesnőként mindkettőnket proóba elé állítottak: más egyetemi végzettséggel zenei tanulmányokba, és művész pályába kezdeni - tudtuk - szépségekkel teli, ugyanakkor nem könnyű út.
Julit őstehetségnek tartottam én is, amihez precizitás, és vagányság is társult, stílusérzéke megkérdőjelezhetetlen volt jazzben és popzenében egyaránt. Emberként figyelemre méltóan őszinte volt. Láthatóan fürdőzött a zenében, és a sikerben is, emellett barátságos, közvetlen lénye megmaradt.
Az utolsó alkalommal kedvenc dolgainkról, természetről, meditációról beszélgettünk, és sokat nevettünk. Ezt a kedves, nevetős, bensőséges emléket szeretném megőrizni róla, és remélem, hogy minden jó éri az úton a lelkét, amerre csak jár. Mi pedig vigyázzunk egymásra zenében, és zenen túl is!
Balról jobbra: Gáspár Szilvi, Enyedi Sugárka, Zsoldos Dani, Bolba Évi és Juli
