Bemutatkoznak a JazzMa.hu munkatársai – Márton Attila

A www.jazzma.hu munkatársait bemutató sorozatunk első vendége: Márton Attila. Attila lassan 7 éve dolgozik nekünk! Első írása 2011. március 20-án jelent meg nálunk: http://www.jazzma.hu/hirek/2011/03/20/vilagsztarok-magyarorszagon-a-chris-barber-jazz-band-pecsett-1962-julius-9-en/

Mikor és hol születtél?

1940. július 23-án születtem Hejőcsabán. Ez a község Miskolc belvárosától mindössze 4 km-re van (félúton Miskolc-Tapolca irányában), és már a 30-as években villamos kötötte össze a borsodi megyeszékhellyel. 1954-től 58-ig ezzel a villamossal jártam be a mai napig hírneves Földes Ferenc Gimnáziumba, ahol igazán kitűnő tanáraim voltak, többnyire még a háború előtti időkből. Hejőcsaba 1949-től Miskolc egyik kerülete lett. Itt van a Miskolci Egyetemváros, ahol 1964-ben szereztem mérnöki diplomát.

Mikor kezdtél jazz-zel foglalkozni?

A swinges jazz hihetetlen hatással volt rám már a legkorábbi időkben, közvetlenül a háború után. Szerencsénkre ú.n. „világvevő” rádiónk volt (szemben az általánosan elterjedt „néprádióval”, amelyen csak Budapest volt fogható), és így rengeteg Glenn Miller, Benny Goodman, vagy Tommy Dorsey felvételt hallhattam a különféle külföldi adókon. De a koalíciós években – 1949-ig – még a hazai együttesek is gyakran szerepeltek remek jazzes felvételekkel, meg olyan „magyarított” amerikai standardekkel, mint a „Gal in Calico” (Volt egy kislány Anikó),  vagy a „Makin’ Whoopie” (Ez történt Lellén), stb… Aztán a hidegháború és a Rákosi-korszak legsötétebb éveiben – 1956-ig, de a forradalom után is – a jugoszláv rádióállomások, és a sok nyugat-európai adó sugározott sok jó jazzt. Gimnazista voltam, amikor híre ment az Amerika Hangján (Voice of America) megindult adássorozatnak, amelyben Willis Conover jóvoltából a legkiemelkedőbb amerikai jazzfelvételeket ismerhettük meg. Emlékszem, hogy a swinges jazz mellett mennyire hatottak rám a Modern Jazz Quartet, Gerry Mulligan, Miles Davis, vagy Dave Brubeck korai felvételei. Az 50-es évek második felében aztán a sok disszidens elkezdte beküldeni az LP-ket ás a 45 fordulatú EP lemezeket. Még a gimnáziumi önképzőkörben is megengedték, hogy ismerkedjünk a jazz-zel. Felejthetetlen emlékem úgy 1957-ből, hogy a „Louis Armstrong Plays W.C. Handy” albumról a Columbia kiadott egy négyszámos EP-lemezt, amelyen a 9 perces „St. Louis Blues”-ból Barney Bigard klaritinétszólóját kihagyták, hogy terjedelmében illeszkedjen a többi számhoz. (Ezt persze csak évekkel később tudtam meg az LP ismeretében.) Az angol nyelvű irodalom is kezdett beszivárogni és mind gimnazista-, mind egyetemista éveimben is több szakkönyvhöz (például: A Pictorial History of Jazz) és a Down Beat példányaihoz is hozzájutottam pesti kollegák révén.

Mikor költöztél Budapestre?

1964-ben, az egyetem elvégzése után. Erre módszeresen készültem, már olyan értelemben, hogy még másodéves koromban ösztöndíj-szerződést kötöttem egy pesti vállalattal. Ebben – bármilyen hihetetlen is – a jazznek is jócskán volt szerepe, mert azt világosan láttam, hogy akkoriban még szinte minden fontos esemény a fővárosban történt (a kulturális élet más területein is) és én ebből nem akartam kimaradni. Pár hónapon belül már sok mindenkivel megismerkedtem (Dr. Semjén Kornél, Vajda Sándor, Csányi Attila, Deseő Csaba, stb.), a Dália utódjának számító Balaton étterembe, az Orvostudományi Egyetem jazzklubjába jártam. Már 1965-ben elutaztam a Prágai Jazz Fesztiválra, ahol olyan nagyságokat láthattam, mint a Modern Jazz Quartet, Don Cherry, Gato Barbieri, Ted Curson, a fiatal Jan Hammer Jr., Miroslav Vitouš, a Swingle Singers, stb… Ott volt Willis Conover, és a Columbia nagy producere, John Hammond is, aki Benny Goodman sógora és olyan ikonok felfedezője volt, mint Billie Holiday.

Milyen stílust/stílusokat kedvelsz?

Tulajdonképpen zenei mindenevő vagyok. Ami igazán levesz a lábamról az a mainstream jazz, de a legmodernebb irányzatokra is odafigyelek és értékelem őket.

Mikor kezdtél jazzlemezeket gyűjteni? Jelenleg hány LP-d és CD-d van?

Úgy 1957-től gyűjtöm a lemezeket. Van kb. 1000 LP-m, és több mint 2000 CD-m. De többszáz olyan CD-m is van, amelyeket rádióadásokból sikerült rögzíteni. (Márványtermi koncertek, fővárosi és vidéki jazzfesztiválok, a „Világsztárok Magyarországon” sorozat zenei anyaga, BJC, OJC kalózfelvételek stb.)  Hangkazetták, sőt szalagok is garmadával. Hatalmas mennyiségű jazzirodalom: könyvek, lexikonok, DownBeat, Jazz Times, Jazz Forum, stb. évfolyamok, vagy 80 jazzfotó-album, plakátok, prospektusok, műsorfüzetek, fotók, és minden más, ami jazz-vonatkozással bír.

Hol jelent meg az első cikked?

Első cikkeim angolul a kanadai CODA jazzmagazinban jelentek meg 1969-70-ben, mégpedig a 69-es Alba Regia Jazzfesztiválról, illetve az azévi Prágai Jazzfesztiválról Fejes Laci fotóival. (Alig kellett belejavítania a torontói szerkesztőnek.) Csak évekkel később publikáltam a Magyar Ifjúságban, majd még itt-ott, pl. a Benkó Dixieland Klub kiadványában, amely – szerencsére – helyet adott más irányzatokkal foglalkozó cikkeknek is. Nem volt ugyanis fogadókészség jazzvonatkozásban, ami kevés helyet a műfaj kaphatott, azt hívatásos, ámbár jazzvonatkozásban dilettáns újságírók foglalták el.

Nagy öröm volt a „rendszerváltás” után az azóta is egyetlen – csak jazz-zel foglalkozó lapba – a honlapunk „jogelődjének” minősülő MaJazz-be írni 1995-96-ban. Évtizedek óta munkatársa vagyok a Gramofonnak, a Demokratának, a XII. kerületi Hegyvidéknek és indulása óta a JazzMa.hu-nak. (Korábban pedig többek között az EMI lapjának, a Hangjegyzetnek és az Universal jazzhíradójának.)

Szerinted azóta hány publikációd jelent meg napjainkig?

Publikációim száma bőven meghaladja az ezret. Ennek háromnegyede természetesen a nyomtatott sajtóban, míg a többi az interneten látott napvilágot.

Hogyan kerültél kapcsolatba a JazzMa.hu-val?

A JazzMa.hu-hoz egyenes út vezetett. Csányi Attila barátom ajánlott Maloschik Róbert figyelmébe több mint 20 éve, amikor a MaJazz c. folyóirat indult. Az abban, valamint a Rádióban a „Világsztárok Magyarországon” sorozatban való közreműködésem után főszerkesztőnk 2011-ben azonnal meghívott az induló internetes fórumban való közreműködésre.

Eddig milyen típusú cikkeid láttak napvilágot Magyarország piacvezető jazzfelületén?

Az induláskor, 2011 márciusában a „Világsztárok Magyarországon” c. sorozat keretében a 60-as, 70-es évek legendás koncertjeiről írtam, ez aztán később is folytatódott. Egyébként a legelső írásom 2011. március 20-án jelent meg a JazzMa.hu-nál, és a Chris Barber Jazz Band 1962. július 9-én Pécsett adott koncertjéről szólt. 2011 szeptemberétől indultak a mai napig is tartó budapesti (olykor vidéki, pl. bánki) koncertek beszámolói. Ezek közül a legelső a 2011. szeptember 23-i riport, amelynek érdekessége, hogy mindjárt két fellépő is volt: Tóth Viktor Orionett elnevezésű aktuális projektje, valamint a Charles Gayle Trio. És mindez a honlapunkon meglehetősen ritkán szereplő A38 hajón történt.

A legtöbb írásom tehát koncert-beszámoló, de több koncert-előzetest, évfordulós megemlékezést, nekrológot, vagy pl. mostanában jazz-emlékhelyeket bemutató cikkeket is írtam, sőt néhány jazzfotó-kiállításról is beszámoltam, valamint egy-két könyv- és lemezkritika is akadt. Mivel a komputerizáció megkönnyíti a leltározást: 335 írásom jelent meg az elmúlt hét év alatt. A „Világsztárok” sorozatban pedig még további 30. Talán elmondhatom, hogy nem csak a legidősebb (azért Deseő Csaba kicsit idősebb), de a legtermékenyebb munkatárs is vagyok. Erre szokták mondani, hogy van mire szerénynek lenni.

Mondhatjuk azt, hogy 2017 volt eddigi pályafutásod legsikeresebb éve?

Igen, én is így érzem. Igaz, hogy a cikkeim válogatását tartalmazó „Hivatásos jazzrajongó” c. könyvem 2016 késő őszén jelent meg, de a zenével is fűszerezett könyvbemutatóra a MOM Jókai termében már ez évben került sor, január 16-án. Joe Fritz triója muzsikált, amelyben a klarinétos mellett Gyárfás „Gyafi” Pista gitározott és Radics József bőgőzött. A folytatásban társszerzője és szerkesztője lettem Deseő Csaba memoár-kötetének, amely „Kettősfogás” címmel jelent meg novemberben.

Idén ősszel készült el a Joe Fritz Trio (Joe és Gyafi mellett itt Sárkány Sanyi bőgőzik) „Mountain Walking” c. CD-je, amelynek producere vagyok és a kísérőfüzet kétnyelvű szövegét is én írtam.

Igazán jól esett, hogy az idén tavasszal a Magyar Jazz Szövetség nekem ítélte a Pernye András-díjat, amit – azt gondolom – meg is érdemeltem, mert a jazz számomra nem hobby, hanem az élet olyan természetes velejárója, mint a levegővétel. Ebből adódóan aztán valóban mindig igyekeztem a műfaj érdekében munkálkodni, és ezt folytatom a jövőben is. A jelszó: „Mindhalálig jazz!”

Ha a szigorú főszerkesztő engedélyezné, lenne-e kedved valami újdonsággal jelentkezni 2018-ban?

Inkább megmaradok az eddigi – azt hiszem jól bevált – gyakorlat mellett, azaz elsősorban koncertbeszámolókat írnék a jövőben is. Aki olvassa írásaimat, az tudja az idevonatkozó szlogenemet: „Az élőzenét semmi sem helyettesíti!”