JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 18.
Névnaposok – Andrea2024. április 18.
Rain Every Thursaday2024. április 18.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.
Rafael Mário: Out of Zone2024. április 08.

Hírek

Jazz a Márványteremben – Első évfolyam tizenhetedik est III. rész

A sorozat kezdetén már megírtam, hogy milyen akadályokon kellett „átszökkennem” ahhoz, hogy végül is 1995. január 23-án elindulhasson a „Jazz at the Marble Hall”, magyarul „Jazz a Márványteremben” sorozatom. Az alapkoncepció az volt, hogy ezek a hétfői estek 7 órakor kezdődnek, hogy 10-re, a tapsok/ráadások miatt maximum fél 11-re befejeződhessenek. Az est nyitányául jazztörténeti sorozatot hallhatunk magyar jazzmuzsikusok előadásában, majd a második részben (Mester és Tanítványa) a jazztanszak egyik tanára mutatja be legkedvesebb tanítványát, végül a harmadik részben egy olyan fiatal együttest ajánlok a közönség figyelmébe, akik szerintem nagyobb figyelmet érdemelnének. Az 1995 és 2009 között elhangzott közel ötszáz koncertet rögzítettük, majd pár héttel később „Éjszakai jazzklub” sorozatomban valamennyiből műsort készítettem, ami el is hangzott a Bartók Rádióban.

A sorozat tizenhetedik estje 1995. május 15-én került megrendezésre, szokás szerint teltházzal!

A harmadik harmadban elméletileg jött volna a fiatal együttes. Azonban én önhatalmúlag az akkor már házassága révén Párizsba költözött Gadó Gábort léptettem fel, akivel már hónapokkal azelőtt leegyeztettem ezt az időpontot. Nos, ő azt kérte tőlem, hogy Gadó Gábor Quartet néven hirdessem a koncertet, mert triója vendégeként meg akarja hívni a Budapesten élő bolgár népi hangszeres Nikola Parov-ot… (Ezt ma már így hirdetnénk: Gabor Gado Trio feat. Nikola Parov!)

A combo összetétele a következő volt: Gadó Gábor (1957) – gitár, Hárs Viktor (1966) – bőgő, Baló István (1954) – dob, Nikola Parov (1962) – kaval, gadulka.

A koncert első felében trió formációban játszottak három modern jazztémát:

1. Bill Evans: Very Early

2. Ornette Coleman: Broadway Blues

3. Abbey Lincoln: Fool Days

Ezután csatlakozott hozzájuk Nikolna Parov, és így kvartettre bővülve egybe játszottak két témát mindössze 26 perc 30 másodpercig…

Ezek közül az első egy skót népdal, a „Lovely Molly” volt Gadó értelmezésében, majd befejezésül jött GG saját melódiája, a „Balkán ballada”.

Elképesztő sikerük volt, de nem játszhattak ráadást, mert akkorra már fél tizenegy is elmúlt…


Vissza a hírekhez