A Choose Cheese zenekar január 4-i koncertje

Bemutatkozik legújabb gyakornok-jelöltünk, Nagy Emma! – A szerk.

Életemben először jártam a Gólyában, pedig már sokszor emlegették nekem. A Choose Cheese nevű zenekar dobosa hívott meg, hogy hallgassam meg a koncertjüket aznap este.

Annyit tudtam akkor még a zenekarról, hogy elég sok köze van a free-jazzhez, és hogy elég nagy hatást gyakorolt pár zenész barátomra. Nem mondanám, hogy nagyon belelátok ebbe a műfajba, voltam már pár Baló Projekten, és van egy A.M.P trió CD-m otthon. Kb. ennyi.

Odafelé azon gondolkoztam, hogyan kéne hallgatnom ezt a fajta zenét, hogy a végén ne a "nem tudom mi ez, de biztos jó", vagy semmiképp sem a "mi ez csörömpölés?" mondatok jussanak az eszembe. Nem akarok hazudni, ha nem értem, hát nem értem. Végképp nem akarok úgy tenni, mint aki érti.

Szóval elkezdődött a koncert, mind a négy zenész fent volt a színpadon.

Menyhért Márton a gitárnál, Baranyi Bence a doboknál, Berta Zalán basszusgitározott és Cseke Dániel szaxofonozott. Az egész úgy indult, mintha még ők is keresnék a levegőben egymást, de ez nem bizonytalanságnak tűnt. Megfeszülve vártuk a kibontakozást. Talán pont ez a kibontakozás a legnehezebb mondjuk, az idő a hangok meg a gondolatok-emberek egymásra reagálása és azok találkozása. Ezalatt nem feltétlenül az óriási csattanót, vagy a világmegváltó szólót, harmóniamenetet értem.

Az ilyenfajta komprovizációs zenében számomra egy-egy apró téma magyarázza meg az addigi gondolatmeneteket, vagy ad nekik értelmet. Lehet, hogy csak azért, mert még éretlenek a füleim.

Az egyik dolog, ami nagyon tetszett, hogy a zenészek egyenrangúan tudtak játszani, ami a figyelemnek (is) hála. Mintha mindannyian egymást kísérnék, miközben felelgetnek a másiknak. Valószínűleg ez a pillanatnyi zene teljesen más síkon mozog, mint egy előre megkomponált mű.

Miközben próbáltam nagyon figyelni, a testvérem odasúgta a fülembe, hogy "Freud". Ezzel azt akarta mondani, hogy ez az egész már a '60-as években elkezdődött... (elég kritikus).

Mindenesetre tovább hallgattuk a zenét, de ezek után nem tudtam nem odafigyelni arra, hogy vajon melyik lehet az igazán őszinte zenei gondolat, ami valóban mélyről jövő és nem csak felszínes.

Egyáltalán honnan lehet ezt eldönteni? Valószínűleg csak érezni lehet.

Amire még nagyon koncentráltam, hogy ezt a kollektív improvizációt ne egy hanghalmazként halljam. Persze ez csak egy ötlet volt, egyáltalán nem baj, ha az ember annak hallja.

A szaxofon, a bőgő és a gitár is nagyon szépen szóltak együtt, hiába a szabadimprovizáció.

A zenészek belementek olyan zenei helyzetekbe, amik nem kevés kockázattal jártak, és ezekből a helyzetekből meg is születtek az új és érdekes gondolatmenetek.

Végül a koncertnek volt egy íve, ami az ilyen experimentális, avant-garde, free-jazz egyik fő szempontja.

Mielőtt hazaindultam, beszéltem pár szót a koncertezőkkel. Meglepően önkritikusak voltak, de ennek ellenére hihetetlen lelkesedéssel beszéltek a lezajlottakról.

Számomra, mint teljesen laikusnak ebben a műfajban, ez a koncert több kérdést hozott, mint választ.

Nem hiszem, hogy ez a zene arra született, hogy bárki is megítélje.

Talán itt a kérdés a lényeg,  nem a válasz.