Koncert ebédidőben… Boros Zsófia (Bécs, 2018.01.17.)
Mittagsmusik, ezzel a csalogató címmel szervezett a bécsi Konzerthaus egy 8 részből álló koncertsorozatot, melynek negyedik fellépője Boros Zsófia gitárművész volt.
Miközben helyet foglaltunk az erősen egy régi kávéház belsejére emlékeztető Schubert teremben, azon gondolkodtam, hogy kik voltak azok a gitárosok, akiket szólóban láttam koncertezni. Larry Coryell ugrott be elsőnek, akinek a „Bolero” feldolgozása egy réges-régi Szegedi Jazz Napok alkalmával örök élmény maradt, és Al Di Meola, aki az előadás jó egyharmadát egy szál gitárral tejesítette. Na meg persze Snétberger Ferenc, aki Zsófihoz hasonlóan az ECM kötelékébe tartozik, két ott készített lemezzel a háta mögött. Ők mindhárman a jazz világából jöttek, most azonban egy klasszikus képzést kapott, Bécsben élő magyar hölgyet fogunk hallgatni, aki a kortárs gitárművészet ígéretes csillaga. Az ECM New Series – az első „En Otra Parte” című után - már második lemezét jelentette meg 2016-ban, „Local Objects” címmel. Leginkább ez utóbbi anyagából hallhattunk tegnap délben.
A nyitó Mathias Duplessy szerzemény annyira szép, hogy szavak helyett álljon itt az ECM kiadó hivatalos, erről készített videóklipje.
https://www.youtube.com/watch?v=EIpmAmwdnyU
A következő szám Wolfgang Muthspiel osztrák jazz gitárostól származott, a teljes élményt kicsit megzavarta, hogy az előttünk ülő idős osztrák hölgy csak harmadik kísérletre tudta hatástalanítani egymás után többször megcsörrenő telefonját. Zsófi rezzenéstelen arccal játszott tovább, a modernkor vívmányai nem mindig asszimilálódnak a művészet elvárt körülményeihez.
Aztán Quique Sinesi művét egy charango-n hallhattuk, ez egy dél-amerikai tízhúros gitár, alakjában, méretében az ukulele-re emlékeztet, természetesen hangzásában teljes eltérő. Ezzel meg is kezdődött a latinos kortárs csokor, hiszen argentin, brazil, olasz szerzők következtek. Sorban először Egberto Gismonti szerzeménye a régen ECM kiadásban megjelent, híres „Dança das Cabeças” című lemezről.
A záró szerzemény az olasz Carlo Domeniconi négytételes műve volt, amivel el is értünk szerintem a koncert csúcsához, egy csodálatos interpretációt hallhattunk.
Ezt már aligha lehetett fokozni, de azért a ráadás Jorge Cardoso szám még próbára tette az ítélőképességünket, hogy eldöntsük, melyik is volt a legszebb az elhangzottak közül.
A koncert után néhány szót váltottunk a rendkívül csinos, és kedves művésznővel, aki megígérte, hogy amint a tárgyalások sikerre vezetnek, Magyarországon is megcsodálhatjuk a játékát. A BMC egyszer már felléptette, hátha ez megismétlődik…
Ha így lesz, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy feltétlen legyen ott.
