A Sárik Péter Trio Our Standards című koncertjének a Budapest Jazz Club adott otthont

A terem ajtajában belépéskor véletlenül majdnem megtapostam valakit, aki a földön ült, mivel a hivatalos kezdés után 10 perccel már teljes teltház volt.

A „Looking Back” elejére, mikor Péter megszaporázta jobb kezével a bevezető első hangjait, sikerült (álló)helyet foglalnom – aztán persze később mindannyian le tudtunk ülni. Úgy tűnik Fonayéknal véget érhetett a válság, mivel nem a csontváz bőgőjével, hanem a jóllakatott, hagyományos gordonnal lépett színre Tibor.

Ahogy a Sülysáp-Barcelona meccsen alakulna a labdabirtoklás, ahhoz lehet hasonlítani nagy általánosságban jazz koncerteken a Beszélünk-Zenélünk arányt. Ezen az estén inkább a Real Sociedad-Barcelona derby hányadát kell az olvasónak elképzelnie. Úgy tapasztaltam, a Sárik Trió közönségének tagjai kifejezetten igénylik és kedvelik, ha beszélnek hozzájuk, időnként a zenekar műhelytitkaiba is beengedik őket a Péter által elmesélt rövid történetek révén.

A „Lucky Dog” blues-ban búgó bőgővel indult a dalt. A tempóduplázós rész naná, hogy feldobta az amúgy sem unalmas szerzeményt. Gálfi dobszólójában aggódva szurkoltunk: a biztosítókötél nélkül lépkedő képzeletbeli kötéltáncosnő le ne pottyanjon.

A legelső lemez legelső dala a „New Day’s Morning” szólalt meg, amelyet anno a Berdisz-Frey-Sárik felállású trió rögzített még.

Az „Adio” szólt adagio-ban a sebes „Espaňa” előtt, s már vége is volt az első félidőnek.

Eddig a pontig úgy tűnt, a tegnapi nagyérdeműnek az „Always Back to You” tetszett a legjobban. De aztán a „Jobb napok jönnek” és az „Amit sosem mondtam el Neked” után már nehéz volt a közönségdíjas szerzeményt egyértelműen megállapítani.

Mindig van egy pont az aktuális Sárik koncerteken, amikor Peti átmegy olyan kéz- és testtartásba, s mindezeket olyan arcmimikával párosítja, mint egy mesefigura. Még nem jöttem rá kire/mire hasonlít ilyenkor a leginkább. Egyébként ez a pillanat minden dalban legalább egyszer elérkezik.

Mind Gálfi Attila, mind a trió névadója elemében volt tegnap a BJC-ben nemcsak zeneileg, hanem a dalok közti spontán mókázós, verbális átvezetésben.

A „Köszönjük szépen a tapsot, de úgyis visszajöttünk volna!” - Gerendás Péter által elhíresült mondat után még nem ért véget a koncert az „I'll Catch You”-val sem, mivel a lelkes közönség nem érte be ennyivel a túlórában.

Idén többek között a Zeneakadémián egy Bartók programmal; a MOM-ban 16 fős vonóskarral kiegészülve; s a közönség nagy örömére a magyar dalokra épülő következő kívánságlemezen és annak bemutatóján Falusi Mariann társaságában hallhatjuk a nemzetközileg is elismert Sárik Pétert és trióját.