JazzMa - Hírek - Bartók saját halála miatt nem lett hajléktalan, születésnapjan a BMC nappali melegedõt és éjjeli menedekhelyet nyitott

Bartók saját halála miatt nem lett hajléktalan, születésnapjan a BMC nappali melegedõt és éjjeli menedekhelyet nyitott - emlékének

2018. március 26., Col Legno

Bartók sokat betegeskedett egész életében. Fiatalabb korában gyakran volt szanatóriumban. A zöld környezet, az osztrák hegyek, a levegő(változás) jót tett Neki minden alkalommal. Természetszeretetének ez is egyik fontos összetevője volt. Egy időre gyengélkedései miatt még zeneakadémiai tanulmányait is fel kellett függesztenie. Tanárként nem kedvelte az Akadémiát. Ez egy szörnyű hely! - mondogatta Béla sokat fiának, Péternek. A gyermek egyszer elkísérte apját munkába és teljesen mást tapasztalt: Apa, Te egy nagyon szép helyre jársz dolgozni - mondta kissé értetlenül a kis Péter az impozáns épületben tett első látogatása után. Majd jöttek az aggasztó hírek Németország felől, érett az emigráció gondolata. Bartók műveit világszerte játszották ugyan, de a XX. század első felében a nemzetközi zeneszerzői jogdíjak kifizetésének rendszere olyan abszurd módon volt kitalálva (például: érthetetlenül magasan adózott a jogdíj), hogy Bartók Béla feleségével nyomorogni kényszerült Amerikában. Kedélyállapota egyre romlott, betegsége pedig súlyosbodott. (Képzeljük el, hogy a világhírű zongoraművész-zeneszerző egyik napról a másikra zongora nélkül maradt, mert a gyártó mindkét, korábban rendelkezésére bocsátott hangszerét visszavette Tőle és nem volt pénze, hogy béreljen egyet). Idővel Bartók Péter is követte szüleit a tengerentúlra. Az amerikai seregben szolgált és épp hazatért a harcmezőkről. Újra együtt a Bartók család! Az öröm rövid ideig tartott. Főbérlőjük közölte velük a hónap közepén, hogy hó végén megszűnik az albérletük, s így nincs hová menniük. Ennek kiváltó előzménye: Pétert az albérletben a földön tudták pár napra elszállásolni, azonban a szigorú bérleti szerződés szerint harmadik személy nem alhatott volna a lakásban. Bartók Béla ennek a hónapnak a végét már nem érte meg, így nem vált hajléktalanná. (A fenti bevezetőt Sipos József rendező 2017-es „Bartók” című dokumentumfilmje alapján, főként a forgatáskor 92 éves Bartók Péter visszaemlékezései alapján írtam.)

Élőben közvetítette a Budapest Music Center (BMC) „Bartók: Tizenöt magyar parasztdal” c. lemez bemutatóját a Modern Art Orchestra (MAO) és vendégei tolmácsolásában. A nagy érdeklődésre való tekintettel egy délutáni és egy esti koncertet is tartottak. Az élő közvetítés a 19:30-as kezdetű programról volt. Az újítást a BMC jazz klubjának ezredik (!) koncertjén vezette be, azaz időnként a fontosabb eseményeket live stream segítségével követhetik az érdeklődők az interneten.

Fekete-Kovács Kornél, a MAO vezetője a célszalag átszakítását követő nagy örömhöz hasonló lelkesedéssel jelentette be a lemez megjelenését, amit a koncert után kézbe lehetett fogni és haza lehetett vinni. A tegnap este bemutatott lemez készítéséhez az alapot egy amerikai turné adta még 2013-ban. Kornél akkortól kezdett el kutakodni és talált rá Bartók zongoraművére. A népzenei dallamok ihlette kompozíciót a big band négy hangszerelője (Subicz, Bacsó, Ávéd és Fekete-Kovács) ültette át jazz nagyzenekarra. A tíz zongoraujj szólamain alapuló áthangszerelésen kívül a kreatív kvartett átvezetőket is komponált. A lemezen vendégeskedett az egyébként vecsési származású, elismert amerikai szaxofonos David Liebman; a népzene és a jazz megkerülhetetlen alakja Dresch Mihály; mivel a cimbalom sem hiányozhat egy ilyen lemezről, így Lukács Miklós is a színpadon; Harcsa Veronika, mint a legautentikusabb hangszer, az énekhang megszólaltatója és Gőz László effektezett basszustrombitán. (Akik ott voltunk két hete a Nyitott Műhely „Dzsesszmecsere” c. programján, már kaphattunk egy rövid ízelítőt Gőz Tanár úrtól élő előadásában a lemezről.)

Innentől átmegyek Szepesi Györgybe és a „pálya széléről” tudósítok. Mint utólag kiderült, a BMC honlapján fent van a teljes lemezbemutató koncert többkamerás, az élőközvetítés során rendezett változata.

Tárogató. Mi más is kezdhetne? Cserta fújja szólóban, majd szépen búgó összhangzást eredményeznek a bekapcsolódó fafúvók és mélyrezek. A modern technika segítségével a karmester, Fekete-Kovács laptopjáról egészül ki az élő hangzás előre rögzített zenei és egyéb hangokkal. A tárogatót Liebman tenorszaxofonja váltja. A ritmusszekció szabad zenei kísérettel kapcsolódik be.

Mintha vihar után lennénk és kitisztulna az ég, az ütemegyeken már Ávéd tenorszaxofonját kísérik a ritmusszekció zenészei, majd végig hullámozva, a teljes fúvóskar is background-ban hallható. A tuba hagyományos szerepétől eltérően izgalmas, ritmus dallamokat játszik szordinált trombitakórus kíséretében. Majd arranger chorus, azaz a hangszerelő/zeneszerző egész fúvóskarra megírt szólója. A továbbiakban mélyréz kórust hallható a laptopból, amelyre Gőz repül rá egy érdekes hangzású kevert hangszínnel: a basszustrombita hangjába látszólag kizáró ellentétként (magas) szopránszaxofon és tárogató sound mosódik bele. A háttérben felvételről zajok, zörejek és egy parasztasszony énekének foszlányai hallhatóak. Ávéd tenorszaxofon-szólóját halljuk már a ritmusszekció tetején.

Közben a nagyterem kivetítőjén látható a live stream több kamerával rögzített, rendezett változata. Az élőlábban egy-egy jellegzetes Bartók képpel és az épp hallható rész főbb ismérveivel (Hangszerelő neve, szólisták és természetesen az előadásmódnak a klasszikus zenéből ismert „vezényszavai”).

A mélyrezek támasztják meg a harmóniákat, majd tárogató és a teljes fúvóskar is rásegít. Természetesen a trombiták tetőzik a megszólalást.

A „Poco rubato” rész elején tárogató-klasszikus gitár duó játszik. Dresch fuhun szólója folytatja. Halk, finom tusokkal kísérnek a rezek és a ritmusszekció. Nekem nagyon tetszenek ezek a mély, kövér megszólalások. Végre beszáll a cimbalom is. Liebman szopránja veszi át Dresch-től a prímet. Szabad zenéjű a kíséret (pl. a dob nem folyamatosan játszik, a bőgő vonóval szólal meg), szándékos kaotikus hangzás. Tutti és vége ennek a résznek is.

Kis szünet, míg a muzsikusok lapoznak.

Tréfás, azaz scherzo rész Bacsó hangszerelésében, a kapcsolódó átvezetés zenéjét is ő jegyzi. Dallamhangszerként a klarinét dominál. Liebman finom szoprán szólója szól ezután. Most itt valami malőr van, vagy a „Tessék vigyázni, a windows ajtók záródnak” jellegű rész benn van a zeneműben? Úgy tűnik az érzelemmentes gépi hang repetitív megszólalása része a kompozíciónak. Tehát nem romlott el semmi, nem ördögködik a technika.

Lukács tépi, izé üti fortississimo cimbalma húrjait. A basszusharsona és a tuba szolisztikus kíséretet játszik a cimbalom alatt. A rezek szőnyege beúszik. A hangkavalkádban a fuvola és a visító szopránszaxofon is előkerül. Természetes módon szállingóznak a disszonanciák a teremben, így nem bántóak, fel vannak építve.

Bacsó egy szép dallamot játszik szopránján. Energikus befejezés jön az összes fúvóssal.

Az „Allegro” rész remek példája a népies, magyaros zene találkozásának a jazz muzsikával. Ez most itt egy Bacsó „találmány”. Újra kapunk egy kis fűszert, laptopról szólnak kiegészítő szólamok. Liebman tárogatózik a szopránszaxofonján, nagyon izgalmas. (Ezt amúgy is szeretem, amikor valaki tárogatós hangszínnel fújja a szopránt.) Majd jön az „ölik a disznót” sound. Érdekes, hogy ebben a zenei környezetben kifejezetten konszonánsnak, befogadhatónak hat. Máskor nem annyira szeretem, de ide jól passzol. (Mint Puskás Czibornak…)

Időnként a hatalmas kivetítőn Csízi dobos elvetemült, átszellemült arcát látjuk közeli totálban. Én is egyébként teljesen beleéltem magam a sodró, nagyszerű zenei örvénybe. Elcsitul ez is, mint Debussy hullámai „A tenger”-ben. Kozmikus erőktől származó hangok zárják ezt a zenei egységet.

Majd mintha a Nemzeti Énekkart hallanánk hangszerekre áttéve egy állami ünnepen. A fődallam megspékelve, megeffektezve szólal meg a laptopról.

Bacsó altózik épp és azon morfondírozok közben, hogy ezt a free jazz-t felvételről nem bírnám, de itt a helyszínen nagyon hatásos és élvezem.

A „Komáromi kisleány” rész hangszerelését Fekete-Kovács jegyzi. Most először szólózik a zenekarvezető trombitáján a programban. A dobbal duózik és effektek segítségével harmóniák jönnek ki a csövéből. Dobszólót sejtetünk, de csak fill (díszítés) lesz belőle, nem fejlődik ki egy teljes szóló. Bekapcsolódik aztán a teljes ritmusszekció, majd a „Csodaszarvas üldözése” asszociációm van a teljes fúvósszekciót hallva. Érdekesség, hogy ennek a résznek úgy volt vége, hogy többféle verzióban hallottuk zongorán a „Komáromi kisleány” dallamait, foszlányait laptopról bejátszva. Köztük valószínűleg az egyik felvételen maga Bartók is zongorázik.

Bartók szerepében Cseke játszik, egy szép dallamokkal tarkított szólózongorás rész következett.

A zenekar újra beszáll. Szeretném kiemelni, hogy a bányától az égig, a teljes hangterjedelmet bejátszották a muzsikusok. Ez nekem nagyon tetszett.

Vastag, erőteljes, lendületes szaxofonhangra kapom fel a fejemet a jegyzetelésből: Liebman az. 6/4-ben kísér a banda. Hirtelen minden (al)szekciónak lett egy kis karmestere. Számokat mutatnak fel és intenek belépéskor. (Itt szerintem a szólamkottákban több változat is volt, és a szólamvezető azt a számot mutatta fel az ujjával, amelyiket játszaniuk kell. Pl. Gráf a trombitásoknak, Bacsó a szaxisoknak.) Aztán megint ölik a disznót. Ezúttal sok kis disznót… Egy „egyenes” akkordra az összes jószág elterült.

A „Dunaparton van egy malom” szépen szól, egy alsós énekórán is szívesen hallgatnák a tanulók, de egy frappáns váltással már Guca-ban találjuk magunkat a rezes fesztiválon.

Liebman madárkát imitál magas hangfekvésű furulyáján. Uptempo, a ritmusszekció is száguld vele együtt. Nagyon bejön ez a rész is! Szopránra vált Liebman. Újabb, szólónak induló dob fill. Majd a kedvenc, modern, hangfürtben megszólaló hangtompított trombitákat halljuk. Már az Űrben járunk!

Harcsa - az egyetlen nő a színpadon - földöntúli csodás hangon úszik be, Gőz mellészegül basszustrombitán. Duóban maradnak, ez már az „Allegro” rész Subicz hangszerelésében. Szöveg nélkül dalol az énekesnő, és a rezes csak fújja. Kvartett kerekedik a basszusharsona és a tuba bekapcsolódósával.

Egészen egyszerűen nincs idő, alkalom levenni a szemünket, fülünket a színpadról. Egyszer csak mögülünk megszólal a duda, Cserta sétál végig a termen és felmegy a helyére a színpadra.

A legények fuhun-cimbalom duója szól. Dresch és Lukács játékát a fúvósok tapsa bátorítja, egészíti ki. A taps a néptáncot járó párok lábdobogását juttatja eszembe. Felrobban a színpad! Majd Cserta eldudálja zárásként a fődallamot.

A közönség már nem bírja türtőztetni magát, először a koncert során beletapsol a műbe. Ismét Guca-ban járunk.

Vége! 45 percig tartott… Wow! Hangorkán és még csak focimeccsre sem kellett kimennem.

A visszatapsot követően Subicz újragondolt, nagyszerű változatában az „Allegro barbaro” szólal meg, immár a szűkebb értelemben vett MAO-tól. Nekem a tempóváltások jelentették a habot a tortán a ráadásban előadott kompozícióban.

A ráadás ráadásában Cserta tárogatója és a közönség közös éneke (”Megkötöm lovamat”) keretezik a lélekemelő programot.

A lemezborító nagyon tetszik. Több dologra is asszociáltam, amikor láttam, de ezekre most nem térek ki a hosszabb felvezető és a terjedelmes beszámoló után.

Nagyon kíváncsi lennék, hogy Bartók Béla mit szólt volna ehhez a csodálatos produkcióhoz!