MAO PLAYS BARTÓK
1881. március 25-én született Bartók Béla, a XX. század talán legjelentősebb zeneszerzője. Hosszú és alapos előkészítő munkának köszönhetően sikerült erre a napra időzíteni a Modern Art Orchestra Bartók 1914-1918 között gyűjtött dalok összegezéseként zongorára hangszerelt „Tizenöt magyar parasztdal” című művének nagyzenekari feldolgozását tartalmazó új lemezének megjelenését, és lemezbemutató koncertjét. A közönség megérezte, hogy a lemezen szereplő összes, nehezen összehívható neves vendégszólistával élőben meghallgatni Bartók zenéjét kihagyhatatlan alkalom, így a BMC műsorába, tekintettel a nagy érdeklődésre az esti félnyolcas előadás elé, még délután félötre is beiktattak egy előadást. Nekem szintén alapos előkészítő munkával sikerült az esti koncertre bejutnom, és nem hiszem, hogy lelövöm a beszámolóm poénját azzal, ha már most leírom, fantasztikus élményben volt részem.
A bevonuló zenekart nagy taps, a nézőket pedig egy nagyon profin megtervezett színpadkép fogadta. A héttérben elhelyezett kivetítő azon kívül, hogy az interneten láthatott élő közvetítés képeit tárta elénk, végig fontos információkat is mutatott, láthattuk rajta, melyik tételnél járunk, és ki hangszerelte az éppen hallottakat.
Fekete-Kovács Kornél bevezetőjében elmondta, hogy ennek a lemezbemutató koncertnek az előzményei egy amerikai turnéjukhoz, és Dave Liebman személyéhez kapcsolódnak. A hetvenes évek elején üstökösként feltűnt, azóta is a világ szűk elitjébe tartozó szaxofonos New York-ban leugrott meghallgatni őket, és ekkor vetette fel a jövőbeli közös munka lehetőségét. 2014 július közepén a Veszprém Fest-en létre is jött egy közös fellépés, amelyet a MAO őszi amerikai körútján októberben egy újabb követett a turné New York-i végállomásán. Az első beszélgetés, majd a megvalósult koncertek érlelték a gondolatot Kornélban egy olyan mű elkészítésére, amely túlmegy a szokásos Big Band plusz sztárvendég, egy számot tőlünk, egyet tőled bemutatón. Olyan zeneszerzőt keresett, akinek zenéje jelzi a világ minden pontján, hogy ez a zenekar, bár tökéletesen beszéli a jazz nemzetközi nyelvét, magyar. Bartók után már „csak” a megfelelő művet kellett megtalálnia, ez több évnyi elmélyült kutatómunka során sikerült is. Így kezdett dolgozni a Tizenöt magyar parasztdalon, amelyet Bartók négy alrészre bontott.
Az első a „Négy régi keserves” / 1. Rubato (Megkötöm lovamat), 2. Andante (Kit virágot rózsám adott), 3. Poco rubato (Aj, meg kell a búzának érni), 4. Andante (Kék nefelejcs ráhajlott a vállamra) /, a második a „Scherzo” / 1. Allegro /, majd a „Ballada (tema con variazioni)” / 1. Andante (Angoli Borbála) /, és végül a „Régi Táncdalok” / 1. Allegro (Arra gyere, amőrre én), 2. Allegretto (Fölmentem a szilvafára), 3. Allegretto (Erre kakas, erre tyúk), 4. L'istesso tempo (Zöld erdőben a prücsök), 5. Assai moderato (Nem vagy legény), 6. Allegretto (Beteg asszony, fáradt legény), 7. Poco più vivo (Sári lovam a fakó), 8. Allegro (Összegyűltek, összegyűltek az izsapi lányok), 9. Allegro. /.
Ennek a négy résznek a hangszereléséhez, az eredetileg zongorára írt darabok nagyzenekarra bontásához keresett önkénteseket zenekarából. Kornélhoz Bacsó Kristóf, Ávéd János, és Subicz Gábor csatlakozott, egy-egy részt vállalva. Gondosan ügyeltek a dalok eredeti formájának és szólamainak megőrzésére, ahogy a nézőket beavatva Kornél elmondta, „az új darab koncepciója azon alapul, hogy az eredeti 15 tételt érintetlenül hagyva komponáljunk olyan átvezető részeket, amelyekben a mai zene megfelelően fuzionálhat a magyar népi kultúrával és a bartóki világgal. Ebből az elegyből fantasztikusan érdekes dolgokat tudott alkotni a zenekar kreatív magját alkotó négy muzsikus-zeneszerzőből álló team.”
A kreatív mag mellett ne felejtsük el, hogy a MAO majd mindegyik tagjának volt már szerzői estje, és kreatívvitásukat ezen az estén is hozzáadták a mű bemutatásához.
Vasárnap, ahogy a lemezen is, David Liebman tenor- és szopránszaxofonon, valamint furulyán, Dresch Mihály fuhun hangszerén, Lukács Miklós cimbalmon, Gőz László basszustrombitán, és Harcsa Veronika énekhangján hozott új színeket a nagyzenekar hangzásába. Talán különböző zenei közegből érkeztek, de Bartók zenéjében közös nyelvre találtak.
Cserta Balázs tárogatószólójával vette kezdetét a csoda, és mintegy hetven percig tartotta bűvöletben a BMC egész koncerttermét. Együtt lélegzett mindenki a zenekarral, és esett egyik ámulatból a másikba. Fekete-Kovács Kornél a vezénylésen kívül a karmesteri pulpituson lévő laptopját is kezelte, a közben alkalmazott effektek, és a darabok közé írt átkötések onnan szólaltak meg. Liebman szólóit Ávéd János és Bacsó Kristóf is csodálattal figyelte, de a 71 éves mester is elismerően bólogatott az ő szólóik után. A zene folyamatában a zenekar minden részlege kapott lehetőséget szabadabb improvizációkra, és tagjai megcsillanthatták kivételes képességüket, a kivételes képességhez azonban a hallatlan fegyelem, a zene iránti alázat is hozzátartozott. Így szólt a Dresch Mihály fújta fuhun, és Lukács Miklós néma extázist kiváltott cimbalomszólója is. Néma extázist írtam, mert a közönség a klasszikus koncertek illemtanának megfelelően nem tapsolt közbe a szólók után, de érződött a vulkánkitörés előtti állapot. Cseke Gábor csodálatos zongoraszólója újabb elfojtott indulatokat hozott, legszívesebben már felállva tapsoltam volna, de valóban kár lett volna megtörni a zene varázsát, és máris jöttek a rezesek, így továbbra is uralkodnom kellett magamon. Fekete-Kovács Kornél felvette trombitáját, a vezénylésbe a részlegvezetők is besegítettek. Már a negyedik, a „Régi Táncdalok” alrész utolsó darabjainál járva felcsendült Harcsa Veronika hangja is, Gőz László basszustrombitája kíséretében. Bár Veronika csak a végén kapott szerepet, de saját elhatározásból az elejétől átszellemülten végigülte a színpadon az egész koncertet, segítve a ráhangolódást a végére. Nem szöveget énekelt, hangját hangszerként használta, és amikor meghallottam, megértettem, hogy ezt nem lehetett volna az öltözőből betoppanva megcsinálni. Ezek a hangok az egész folyamatot végigélve születhettek meg benne, és törhettek fel nagyon mélyről. Duójukhoz Kovács Péter tubán társult, majd a harsonák is bekapcsolódtak. A távolból dudaszó hallatszott, Cserta Balázs a nézőtérről indulva közelített a színpad felé. Mikor felért, és elfoglalta helyét, Dresch Mihály és Lukács Miklós a zenekar tapsolta ritmussal kísért fergeteges fuhun-cimbalom kettőse után, újra egyedül szólva a „Régi Táncdalok” kilencedik, utolsó tételének dallamát játszotta, melyhez Bartók is azt a megjegyzést fűzte egykoron, hogy ezt a szöveg nélküli dallamot eredetileg dudán adták elő.
Kitört a tűzhányó, és elementáris tapsvihar tombolt a nézőtéren. A menet közben elfojtott gőz egyszerre tört ki mindenkiből. Fekete-Kovács Kornél hatalmas ováció közepette ismét bemutatta egyenként a MAO muzsikusait, Gráf Ádám, Bacsa Zoltán, Subicz Gábor, Bukovinszki Balázs trombitásokat, Bacsó Kristóf, Ülkei Dávid, Ávéd János, Cserta Balázs, Bajusznács Mihály szaxofonosokat, Varga Zoltán vadászkürtöst, Korb Attila, Barbinek Gábor, Csáthy Miklós harsonásokat, Kovács Péter tubást, és a ritmusszekcióból Komjáti Áron gitárost, Cseke Gábor zongoristát, Bögöthy Ádám bőgőst, és Csízi László dobost.
Nem feledkezett meg a lemezen, és ezen a koncerten is a hangkeverést művészi szinten végző Szabó Viktorról sem, így ő is megkapta a megérdemelt tapsot. A vendégektől öleléssel búcsúzott, közülük Liebman a színpad szélére ülve, a többiek a „takarásban” még a ráadásban elhangzott Subicz Gábor „Allegro Barbaro” feldolgozását is végigélvezték. A ráadás után is várt meglepetés. A színpad mögötti kivetítőn, megjelent a „Megkötöm lovamat” kezdetű magyar népdal szövege, és Fekete-Kovács Kornél közös éneklésre buzdította a közönséget, Cserta Balázs pedig tárogatón játszotta a dallamot.
Felemelő és megható volt a búcsú. Sajnos, ez a csodálatos zene teljes egészében, ebben a felállásban, már csak a sztárvendégek egyeztetetése miatt is, élő koncerten nem biztos, hogy még egyszer hallható lesz. Mindenesetre a megjelent lemez kárpótolhatja a koncertről lemaradottakat, de a közönség soraiban ülőknek is jó lesz majd újra felidézni a fantasztikus pillanatokat. Idén Bartók születésnapja Virágvasárnapra esett, a Húsvét előtti nagyhét kezdetére. Ezt a koncertet hallva nem hiszek a véletlenekben.
