BOB REYNOLDS TÖKÉLETES BEMUTATKOZÁSA

Szerdán az A38 Hajó Koncerttermében Bob Reynolds, egy Grammy-díjas tenorszaxofonos lépett fel zenekarával európai turnéja során. A Bob Reynolds Group tagjainak névsora is patinás, hiszen a billentyűs Ruslan Sirota többek között Marcus Miller és Victor Wooten, a basszusgitáros Janek Gwizdala Pat Metheny és Mike Stern, a dobos Chaun Horton pedig Macy Gray formációiban szerzett érdemeket. A turné érdekessége, hogy Budapesten kívül csak Londonban töltöttek két napot, de ott különböző helyszíneken játszottak. Turnéjuk legszebb környezetben lévő állomásán így ez a szerdai, a második koncertjük volt.

A New Jersey állam Morristown nevű városában 1977-ben született Bob Reynolds leginkább a Snarky Puppy tagjaként vált ismerté. A basszusgitáros, zeneszerző és producer Michael League vezette fúziós hatású jam zenekar, volt hogy negyvenen is játszottak benne, ötvözi a jazzt, a rockot, a world és a funky zenét. Törzstagjai az Észak-texasi Egyetemen verbuválódtak, és kezdetben saját örömükre zenéltek. Szellemes hangszereléseikkel, zenéjük frissességével hamar sikert arattak, profivá válásukat mi sem bizonyítja jobban, hogy 2016-os „Culcha Vulcha” című lemezükkel elnyerték a legjobb kortárs instrumentális albumért járó Grammy-díjat. Ennek a díjnak volt részese a jelenleg Los Angelesben élő Bob Reynolds is.

Bob Floridában nőtt fel, 13 évesen kezdett szaxofonozni, és középiskolásként már ismert jazz zenekarokkal játszott. A diploma megszerzése után Bostonba utazott, és útja természetesen a Berklee College of Music-ba vezetett, ahol George Garzone és Hal Crook volt a mestere. Karrierje azóta is töretlenül ível, az utóbbi években olyan zenészekkel dolgozott együtt, mint Brian Blade, Gregory Hutchinson, Tom Harrell, és John Mayer, akinek lemezén is játszott. Számos díjat és elismerést gyűjtött be az évek során, köztük a már említett Grammy-díj mellett a 4 ASCAP Young Jazz Composer díjat és Berklee Billboard Magazine ösztöndíját. Bár korábban is jelentek meg lemezei, Reynolds Aaron Goldberg, Reuben Rogers és Eric Harland közreműködésével készült, 2006-os "Can’t Wait for Perfect" című albumát a Village Voice szavazásán a legjobbnak ítélték a debütáló jazz albumok között. Szerintem ennél is nagyobb örömet hozott számára, hogy Joshua Redman és Michael Brecker is elismerően szólt az albumról. Joshua például emígy áradozott: "A legfrissebb, legimpozánsabb és legszenvedélyesebb zenék közül hallottam néhányat a közelmúltban: Bob Reynolds egy csodálatos zenész, valami nagyon izgalmas és eredeti a mondandója."

Saját zenekarával most járt először kontinensünkön, és vadonatúj, ezzel a formációval májusban megjelent „Quartet” című lemezük anyagát mutatták be Európa nagyvárosaiban. Előző lemezein alkalmi formációk álltak össze, és a lemez elkészültével szét is széledtek, de ez a négyes hosszú évek óta rendszeresen játszott együtt a híres Los Angeles-i „The Baked Potato” jazzklubban. „Ez a három srác gyakorlatilag elolvassa az elmémet, és úgy tűnik, mindig tudják, mit akarok a zenéből kihozni."- mondta Reynolds az elsőként játszott elemi erővel szólt „Down South” című szám után, majd kedves szavakkal mutatta be muzsikus társait. Megtudhattuk, hogy az elmúlt öt év során gyakran dolgozott zongorista-billentyűs, Ruslan Sirota-val, aki „egy nagyon érzékeny játékos”. A basszusgitáros Janek Gwizdalával 20 évvel ezelőtt a Berklee College of Music hallgatói voltak, és régóta az egyik legközelibb barátja. „Függetlenül attól, hogy ki játszik még a zenekarban, ha ő basszusozik, nem aggódom. Janek nem csak hihetetlen játékos, de koncepcióink is nagyon jól illeszkedik, ő valóban ismeri a zenémet." – tette hozzá Reynolds, majd a dobos Chaun Horton felé mutatott, akit miután Los Angelesbe költözött ismert meg. „Imádom Chaun dinamikus válaszait, lelkesedését és ötleteit. Ő tud vadul, de rendkívül érzékenyen és csendesen is dobolni.” Reynolds most látta elérkezettnek az időt a nagyobb nyilvánosság elé lépésre, mikor a több éve érlelt zenei gondolatok letisztultak és beértek.

A bő másfélórás koncerten tíz számot játszottak, a „Quartet” című lemez nyolc száma közül hat hangzott el ezen az estén, a maradék négy Reynolds régebbi albumain szerepel. A pontosság kedvéért megjegyzem, hogy az új korongon is találhatók régebbi kompozíciók, de ezek természetesen erre a kvartettre lettek áthangszerelve. A mai kornak megfelelően, a „Quartet” zenéje is elsősorban a netről hivatalosan letölthető, különböző árazású és formátumú (mp3, FLAC), a borítókat is tartalmazó csomagokban hozzáférhető, de azért a konzervatív gyűjtők részére készült belőle néhány(!) „fizikális” azaz hagyományos, kézbe vehető példány is. A szerdai koncerten az a letöltős generáció volt többségben, amelyik már a cd játszót sem ismeri, az érdeklődési körébe tartozó legfrissebb zenéket viszont igen. Nekik nem jelentett újdonságot a lemezbemutató, minden dallamot ismertek, és már a címek bekonferálását ovációval fogadták.

Közhelynek számít, hogy a zenét szinte lehetetlen szavakkal leírni, hasonlítgatás és hasonlatok keresésével visszaadni az elhangzottakat. Manapság kissé könnyebb a helyzet, mert elég egy linket beszúrni a cikkbe, és az olvasó rákattintva máris hallhatja-láthatja, amiről írok. Érdemes ellátogatni Bob Reynolds YouTube oldalára, ahol a koncerten elhangzott számok megtekinthetőek, ennek a kvartettnek az előadásában is. Segítségül, íme a koncert „track” listája, szerencsére többségében rövidek a címek: tehát elsőként a „Down South”, aztán a „Closer”, „Crush”, „Hush”, „Hollywood Startup”, (mind a „Quartet” lemezről), majd a „Rise and Fall” („Somewhere In Between” – 2013), „Resistance” (újra a „Quartet”-ről), „Feedback” („Somewhere In Between” – 2013), „Unlucky” („Deja Vu” – 2014) és végül a „Can’t Wait for Perfect”, a 2006-os lemez címadója volt műsoron. Rákeresve, és meghallgatva a repertoárt remélem, egyezik a véleményünk, ha azt írom, ez jó zene. Reynolds kristálytisztán fúj nagy ívű, többnyire fülnek kellemes már-már slágergyanús dallamokat, ezek leple alatt a jazzhez most szokó fülek is befogadják a bonyolultabb improvizációkat. Fel lehetne címkézni a mostanság divatos „Modern Creative” jelzővel is, de ez egy fúziós zene, spékelve helyenként kőkemény funky alappal, hogy egyszerűen fogalmazzak. Szakcsi Lakatos Béla mondta „Az nem árulás, ha a közönségnek is tetszik valami. Úgy kell csinálni, hogy szakmailag megtámadhatatlan legyen, és úgy tetsszen a közönségnek.” Reynolds és muzsikus társai szakmailag megtámadhatatlanok, és úgy játszanak, hogy a közönségnek is tetszik. A jazzt annak idején a Syrius által szerettem meg. Az ezen a koncerten önfeledten magukat a zenének átadó fiatalok között ülve úgy hiszem, nekik Reynolds lehet a belépőjük ebbe a zenébe. Reynolds meg is tesz mindent, hogy elérje őket az általuk használt világhálós eszközökön. Le a kalappal előtte, egy teljesen más zenehallgatási szokásokkal rendelkező új generációt sikerült megnyernie. „Can’t Wait for Perfect” volt első nagysikerű lemezének címe. Nem vártam tökéletességet a koncerttől, de az ember nem mindig azt kapja, amit várt. Ez esetben szerencsére.