JazzMa

Friss Hírek

PARÁDÉS VISSZATÉRÉS2018. szeptember 17.
KÁOSZT IGÉRT, BÉKÉT HOZOTT2018. szeptember 14.
GITÁRFENOMÉN A BJC-BEN2018. szeptember 13.
Jazz az árkádok alatt2018. szeptember 10.
Neumann Balázs: Faith2018. szeptember 10.
Bende Zsolt: Cycle of Change2018. szeptember 05.
SZÜLETÉSNAPI JAZZÜNNEP 2018. szeptember 04.
BALÁZS JÓZSI 402018. augusztus 28.
A CSÜTÖRTÖKI HÁZIGAZDA2018. augusztus 25.
BUDAPEST 19562018. június 22.

Hírek

A kabát újragondolása – Pilisborosjenői B52 JazzFest

Felgyorsult világunkban a temérdek információ dzsungelében élünk. Mindenki mond mindent. Mondjuk, ez eddig is így volt, de a facebook magánya előtti sötét korban csak a család, illetve a közeli barátok, ismerősök tudták, mekkora hülye vagyok, de mostanában a kitágult kábelrengetegen keresztül már az egész világ is tökéletesen tisztában van ezzel a fontos aprósággal. A szerencsések vidáman szörföznek az áradatban, ámde a bizonytalanok felett fontos kérdések lebegnek, kinek is higgyünk, ha olyanunk van?

balra-lent-pilisborosjeno.jpg

Magam is bebifláztam néhány lózungot, sztereotípiákat, amelyek jól hangzanak, aztán egyszer csak hoppá, kiderül az ellenkezője. Azért írok ilyen körmönfontan kaotikus gondolatokat, mert az elmúlt péntek esti gödi koncert után, szombaton is elmentem egy újabb jazzfesztiválra, hiába, hajt a vérem, ez van, és a Montreuxi Pilisborosjenői invenciók ezt okozták bennem.

Nem reklámból, de a JazzMa.hu koncert adattárából értesültem, hogy a budai Nagy-Kevély hegy oldalában fekvő, festői faluban fogták magukat páran, és merészeltek fesztivált rendezni. A pontosság kedvéért: nem holmi egyszerű koncertet, hanem igazi fesztivált, annak minden rekvizitumával együtt.

Még mindig az események hatása alatt vagyok, arra gondoltam, hogy a jazz az mozgás is, ezért egyfajta road movie-ként próbálom elmesélni, mi is történt. Mint az eddigiekből is látszik, ez aztán végképp nem a száraz harmóniákat elemző írás lesz, hanem az esemény kiváltotta érzések, gondolatok kusza halmaza, egyfajta free jazz.

Ha már a modern kori információkkal nyitottam, akkor lássuk, mit is kell tudni a fesztiválról. Legelőször is megkerestem Pilisborosjenő falu hivatalos honlapját. Első körben semmilyen ide vonatkozó közleményt nem találtam a fesztiválról, de további szívós kutakodás után, a „hírmondó online” linknél végre láttam egy plakátot, de ezen kívül egy büdös szót sem sikerült megtudnom, mire is számíthatok, ha esetleg eljönnék. A honlapról további lényeges hírként ugyanakkor megtudtam még, hogy a sokat mondó „A bika és a szamár esete” címmel is volt előadás, igaz, csak 16 éven fölülieknek, ezért erről nem is írnék többet, mert nem kedvelem a diszkriminációt.

Persze, azért sikerült információt találnom, a fölöttébb titkos nevű 2097 Egyesület honlapján korrekt ajánló fogadott. Éppen nem volt nálam a hordozható Enigma kódfejtő berendezésem, ezért titkos szolga barátaim szombat éjszakától felgyűrt ingujjban, átizzadva próbálták megfejteni a kódot, amely minden bizonnyal Pilisborosjenő irányítószáma akar lenni. Nem volt könnyű, de egy rejtély kipipálva. A teljesen titkos honlapon további kibogozhatatlan kódot találtam: „B52JazzFeszt”. Kész, ez már végképp megfejthetetlen, ha a Nagy Hadronütköztetőt átállítanák dekódolásra, a Higgs-bozonok még sokáig boldogan és vidáman élnék a felfedezetlenség romantikus és vérzivataros időszakát.

b52-plakat.jpg

Az előzetes információvadászat után a világsajtó képviselőjeként, sanda zivatarcellák közepette slisszoltam el Budakesziről, ahol éppen semmiféle jazzfesztivál nem zajlott, sem most, sem pedig máskor, úgyhogy várakozással autóztam a jól ismert úton elfele.

Amint Ürömnél befordultam balra, azonnal déjá vu-ba estem. A bekötő út olyan rémes állapotban van, mintha Budakeszin lennék. Egy ilyen szép falucska gyönyörű környezetben, és a mongol sztyeppéket idéző kátyús, hepehupás ösvényen kell megközelíteni, szép. Laknak barátok, ismerősök, általam nagyon tisztelt emberek a faluban, majd megkérdezem tőlük, helikopterrel közlekednek-e? Mindenesetre, ha az út mindkét végére odatelepülne néhány autóbontó, elég hamar megszedhetnék magukat.

18-06-09-0004m.jpg

A fesztivál a Budai út 52. alatti ház kertjében zajlott. Amint megérkeztem, ismeretlenül is ismerősnek tűnt a környék, gyermekkoromban hasonló környezetben laktunk Dorogon. Valahogy azonnal komfortosan éreztem magam a hamisítatlan falusi idillben, amint lassan-lassan egyre beljebb loptam magam az előkertbe.

18-06-09-0005m.jpg

A kapubejárónál három elkülönített járórész fogadott, gondolom, a jobb oldali betonjárda korunk elengedhetetlen tartozékainak, a víájpí vendégeknek dukált (szerencsére senkit sem láttam ezen a szakaszon), a középső lekopott kocsinyomnyi betoncsíkon a fizetős közönség közlekedhetett, a bal oldali szőlőlugas mögötti szűk menekülősávon meg – gondolom – a zenészek jöttek-mentek.

18-06-09-0001m.jpg

A jobb fesztiválokon szokásos pénztárat, az információs pultot, a beléptető kaput és a biztonsági ellenőrzést itt lényegesen egyszerűbben megoldották, mint mondjuk a Montreali Jazzfesztiválon. A 2097 Egyesület képviseletében ott ült az asztalnál Madaras Zoltán és egy személyben jegyeket árult, informált, intézkedett és kvaterkázott a komótosan szállingózó közönség tagjaival. Megint úgy tűnt, hogy a tegnap esti gödi fesztiválhoz hasonlóan ismét az örök kívülálló hálátlan szerepébe kényszerültem, meg is kérdezem Gáspár Karcsi barátomat, a nagyszerű „The Outsider” című új lemezének címadásakor nem rám gondolt-e véletlenül?

18-06-09-0009m.jpg

Az előkertben továbbsétálva elértem az első büfét, és ekkor találkoztam az első furcsasággal: a büféautón „cafemobile”, meg „A guruló kávéház” felirat díszlett, ennek ellenére egész este nem mozdult meg. Értem én, a viccbéli Móricka is nehezményezte az első iskolai napján, hogy ugyan első osztály van kiírva, mégis csupa fapad van, de hát akkor is, nem mozgott és kész.

18-06-09-0011m.jpg

A mozdulatlan kávézó után a ház hátsó traktusán, az udvar felé tájolt teraszon újabb büfé várta a szomjazó-éhező közönséget. Kézműves sört mértek és pizzát. A múltkor, amikor legutóbb sört ittam, óvodásként élénken emlékszem, milyen keserű volt a habja, így ezúttal is bojkottáltam a tudatmódosító nedűt. Pedig többek egybehangzó véleménye szerint finom és jó szomjoltó volt a portéka, csapágyasra is hajtották a fiatal, lelkes serfőző legények a sörcsapot. A pizzát viszont megkóstoltam. Nem „szokványos”, értsd: simlis, fűrészporos faforgácsos bakelitszerű gagyi volt, hanem illatos, finom zamatú pizza. Nocsak, így is lehet?

18-06-09-0016m.jpg

A B-52-es légierődre hajazó családi ház mögötti domboldalon szép kertet találtam. Elől szőlőlugas, diófák, fügebokor, hátul az igazi vidéki házak szériatartozékaival, úgymint pince, nyári konyha, disznóól, nyúlketrec, minden úgy, mint nálunk is volt annak idején. Középen kerti asztalok és padok voltak, ahogyan számoltam, legalább száz ember helyet tudott foglalni a padokon, talán még többen is, a szerencsésebbek még az üres söröskriglit is az asztalra tehették.

18-06-09-0012m.jpg

Ahogyan Montreux-ben és a hasonszőrű középszerű fesztiválokon is dukál, színes keretprogramok gazdagították a fesztivált. Az udvar bal szélén sakkszimultán zajlott a diófák alatt. A mai modern sajtóetikai izék miatt kitakarom a gyerekek arcát, ebből nem lesz baja senkinek. Arra lennék kíváncsi, ha a sakknagymesternőt verték volna le a gyerekek, akkor lehet, hogy az ő arcát kellett volna kitakarni, de nem erről van szó. A pontosság kedvéért a kép bal szélén ülő fiatalember volt az egyetlen, aki győzni tudott Gara Anita ellen.

18-06-09-0021m.jpg

Ha már fesztivál, akkor a kertvégében összetákolt pódium minimum „nagyszínpad” névre kell hallgasson. Teljesen rendben volt, mind az alapterületét, mind pedig a magasságát illetően, kényelmesen elfértek rajta a zenekarok. A kert közepén, igazából az alsó kert végében lévő fal elé telepítették, sátorponyva alá.

18-06-09-0029m.jpg

Egyedül az volt zavaró, hogy a délutáni Nap galád módon az ötvenes évek óta intenzíven hanyatló Nyugat felől villogott, ezért a közönség végig ellenfényben volt, de minden nem lehet tökéletes.

18-06-09-0025m.jpg

A büfé bezzeg nem volt ellenfényben.

18-06-09-0022m.jpg

A tegnapi gödi fesztiválon megejtőek voltak a kicsit retrós, de inkább kortalan színes villanykörték, nagyon tetszett ez a megoldás. Ezúttal hangulatfokozó elemként apró lampionok bukkantak ki a mogyoróbokrok lombozatából, egyszerű, de hatásos ötlet.

A közönség folyamatosan szállingózott. Csongár Gergő, a Mörpáva együttes vezetője, akivel agresszíven megismerkedtem, elmondta, teljes vakrepülésben voltak még kora-délután is, egyszerűen fogalmuk sem volt, mennyien leszünk. Nem volt egyértelmű, honnan szerzett tudomást a fesztiválról a megjelent mintegy 120-150 fős hallgatóság.

18-06-09-0031m.jpg

A kezdésként megadott 16:00 már jócskán elmúlt, de a közönséget ez látszólag nem zavarta, a sok szomszéd, barátok, helybéli ismerősök lazán beszélgettek egymással, amolyan nyáresti kerti parti hangulatban. És ekkor, háromnegyed ötkor hirtelen elindultak az események! Az udvar aljából egy altszaxofon cifrázós hangja hallatszott. Odasandítván Tóth Viktort, az ország egyik legjobb szaxofonosát vettem észre, amint amolyan vidám nyitány jelleggel ide-oda köszöngetve a hangszerrel, billegve, hajolgatva bemasírozott, vagy inkább belejtett, betáncolt az udvarba. Óriási jelenet volt már ez is.

18-06-09-0033m.jpg

Udvarias srác, jobbra is köszönt

18-06-09-0034m.jpg

Meg balra is. Ja, és amit fújt, ha ezután megfordul és hazamegy, akkor is kaptunk volna valami maradandót. Pat Metheny és együttese a híres 1985-ös Budapesti Kongresszusi Központban tartott első magyarországi koncertjén is a közönség közt sétáltak be zenélve, az is kellően hatásos antré volt, meg ez is. Csak Viktor ezúttal sokkal személyesebben játszott, már ekkor végem volt.

18-06-09-0038m.jpg

Viktor csak jött-jött, kellően cirkalmasan és lassan, közben egyre szólt belőle a zene. A közönség kötelességszerűen előkapta a viccesen telefonnak aposztrofált villany-társalkodónőjét és megörökítették a nagy pillanatot.

18-06-09-0053m.jpg
Nem említettem még egy fontos programrészt. A fesztivál nem koncerttel kezdődött, hanem Viktor másfél órás jazztörténeti, jazzértészeti előadásával, és itt rögtön álljunk meg egy szóra.

Milyen hasonlattal éljek az előadással kapcsolatban? Mintha egy messzi országban futballmeccs előtt leül a Messi és két félidőn át magyarázza, mit is fognak művelni, mit is kell látni, és közben történetekkel öltözteti fel az amúgy sem szegényes mondandót.

Mifelénk persze, a brutálisan túlfizetett két ballábas, egybites önjelölt futballisten magyarázná meg meggyőzően, hogy direkt a sípcsontjával és a könyökével akarta a labdát a kapu helyett a lelátóra pattintani, agyrém.

Viktorra visszatérve, Woody Allen mondott vicceseket és jókat is, de ezúttal nem jött be az „aki nem tudja, az tanítja” lózung.

18-06-09-0046m.jpg

Fekete öves előadás-hallgató vagyok, iskolákban, konferenciákon, sokfelé hallgattam sokfélét, de egy biztos: mind tartalmában, mind pedig formájában ez volt életem eddigi legeredetibb, legjobb előadása.

18-06-09-0052m.jpg

Tóth Viktor a zenéje és a játéka miatt a magyar jazz egyik világítótornya. A hangszerével nagyon tud mesélni, de ezzel az előadással mindent vitt, mint a piros ász. Miközben mesélt, egyszer csak azt vettem észre, hogy végigsétálunk a teljes jazztörténelmen. Tényleg, a jazz szingularitásától (mikor is King Oliver kornéttal kezében lejött a fáról) kiindulva afrikai, majd kora New Orleans-i példákat mutatott a számítógépről, illetve sok zenei részletet ő maga játszott el nekünk a szaxiján. Erről nem lehet mit mondani, föl kell venni videóra és otthon, meg iskolákban hallgatni, be kell tenni a Nemzeti Akárhová, hogy fennmaradjon és minél több értő fül számára eljusson. Ilyen lenyűgöző előadásokkal lehet közelebb hozni egymáshoz a jazzt és a közönséget. Ha csak kicsi fogékonyság is van abban, aki ugyan még soha nem hallott jazzt, nem hiszem, hogy legalább ne tenne egy-két próbát, hátha tényleg jó dolog ez a zene, nem pedig műanyag lakodalmas borzadály, vagy, ami legalább ilyen szörnyű, a hidrogénnél is fajsúlytalanabb jelenkori agymosó métely, akarom mondani, popzene.

18-06-09-0054m.jpg

Az előadás után már tényleg a koncertek következtek. A színpad mögött nem volt hely az elengedhetetlen backstage-nek, ezért a pódium bal oldalán pakoltak a zenészek. Egész pontosan a disznóól – pince – nyúlketrec Bermuda-háromszögben hevertek a hangszerek. Még nem láttam nyúlketrecnek támasztott gitárokat, de most már ez is megvolt, mint módosabb utazóknak a Grand Canyon.

18-06-09-0114m.jpg

Az első zenekar – mint a komolyabb fesztiválokon szokás – helyi erőket is felvonultatott.

A Mörpáva együttes kezdte a zenélést. Mindig érdekeltek a különös csengésű nevek, ezúttal is megkérdeztem Csongár Gergőt, az együttes vezetőjét, mondjon már valami exkluzív háttér-információt csak most és csak a JazzMa.hu olvasóinak. Kiderült, hogy az avantgarde hangzású nevet Gergőék fia találta ki. Ha annak idején a Beatles is hasonlóan marketingezi magát, talán másként – jobban - alakult volna a zenetörténet, de ezt már nem fogjuk megtudni.

18-06-09-0059m.jpg

Milyen stílusban nyomták? Gergő meghatározása szerint depresszív pop és alternatív jazz a stílus, ha egyáltalán. Gitár, szaxofonok, bőgő, dob és ének felállásban valóban voltak depresszív, eklektikus elemek, de a vidám pillanatokat sem kellett nélkülöznünk. Ördög Krisztián és Csongár Gergő szép szólókat játszottak, egész jól szóltak, bár az egy mikrofon kevés volt, mert az éneket csak alig lehetett érteni (pedig magyarul volt végig), és a fuvolát sem sikerült egyenletesen kihangosítani, csak a magasakból jött le valamennyi.

18-06-09-0101m.jpg

Krisztián megoldotta a fuvola erősítést, mert sikeresen megosztoztak a magányos mikrofonon Dorkával.

18-06-09-0067m.jpg

Csongár Gergely pilisborosjenői illetőséggel gitározott és zenekarvezetgetett

18-06-09-0105m.jpg

 Ördög Krisztián a szokásos öblös hangján tenorozott, de a szopránszaxit és a fuvolát is értő módon koptatta, végig nagyon jókat fújt.

18-06-09-0082m.jpg

Jéger Dorka énekelt és billentyűzgetett

18-06-09-0076m.jpg

Miskolczi Márk finoman bőgőzött

18-06-09-0093m.jpg

A szintén pilisborosjenői Richter Ambrus pedig szenzibilisen dobolt.

18-06-09-0098m.jpg

Mint az a komolyabb események környékén 1984 óta lenni szokott, valakik megfigyeltek. Rögtön kiszúrtam, mert légi fényképészként megszoktam, hogy mindenfelé figyelnem kell, nehogy elszalasszam az erdei tisztáson napozó meztelen nőt, meg efféléket. Lehet, hogy a háttérhatalmak, de lehet, hogy csak a szomszédos csobánkaiak küldtek kémkedésből kifolyólag egy modern gépdarazsat, amely egy darabig a kert légteréből közvetítette a fesztivál történéseit a homályos valahová.

18-06-09-0127m.jpg

A Mörpáva után ismét Tóth Viktor következett, az ötletes és egyben kifejező Bird Food Market elnevezésű trióval jelenkori, modern, hip-hopos lüktetésbe hajlóan játszottak Charlie Parker és saját számokat. Viktor az előadásában a koncentrációról, a transzról, zenei extázisról is beszélt. De ismétlem, nem csak beszélt róla, hanem minden egyes hangja ilyen volt most is és máskor is, amikor hallottam az elmúlt években. Csodálatos. A bebop egyik szent Grálját, az Ornithology-t egyébként eddig még nem hallottam hip-hoposítva, most ezen is túl vagyok. Bőven volt energia ebben a zenében. Ha olyanok játsszák, mindent szabad, nem kell megijedni az újdonságtól.

Hallani lehetett bizonyos pletykákat klasszikus zeneszerzők örököseinek hozzáállásáról, amikor ortodox módon a zeneszámok semmiféle változtatásához nem voltak hajlandók hozzájárulni a jogdíjas időszak lejártáig, lelkük rajta. Ezzel elérték a célközönség szűkítését.

Miles Davis egyik nagy története, hogy miután a zenetörténeti jelentőségű Concierto de Aranjuez feldolgozást lemezre játszotta, Joaquin Rodrigo, a zeneszerző megüzente neki, hogy nem tetszik neki a felvétel. Mivel értelem szerűen – hiába, régen még időnként tisztán is történtek dolgok – a zeneszerző is részesült a jogdíjból, Miles nagyokosan csak annyit mondott, csak várjunk egy kicsit, hátha mégis megtetszik neki, ha majd ömleni kezd a jogdíj. Rodrigo soha többé nem jelentkezett.

Mindezt csak azért meséltem el, mert nagyon különböző megközelítésekkel lehet hozzáállni a művészetekhez, és a jazz a maga gigantikus beolvasztó potenciáljával ideális terep a járt úton való biztonságos sétának, és legalább ennyire az útkeresésnek is. Viktor zenéje és játéka iskolapélda minderre.

18-06-09-0159m.jpg

Tóth Viktor altszaxofonozott és szintetizátoron is játszott, néhol egyszerre a szaxival, de nagyon jól szólt, nem kellett félteni.

18-06-09-0164m.jpg
Még olyan is előfordult, hogy szaxofonozás közben guggolva molyolt a szinti pedáljaival, de a zene ekkor is ugyanúgy fénylett. Csak a fiatalabbaknak, az e-generációnak mondom, a guggolnak semmi köze a Google-hoz.

18-06-09-0148m.jpg

Orbán Gyuri bőgőzött, nagy kedvvel játszotta a mainstreamtől némileg eltérő világot.

18-06-09-0139m.jpg

Szarvas Dávid beatboxolt. Beatboxozott? Fogalmam sincs, hogy kell helyesen mondani, mindenesetre ő volt a modern kori dobpótló. Sajnos, komoly gerjedések is voltak a koncert közben, de aztán megoldódtak a dolgok. Érdekes, a drón is eltűnt ekkorra. Lehet, hogy a gerjedt frekvenciák vágták haza, elég hatásos fegyver lesz majd ez valamikor valamely nagyhatalom kezében.

18-06-09-0168m.jpg

Közben beesteledett, de a közönség hősiesen kitartott. Csak a kisgyerekek mentek haza szüleikkel, ami egy szempontból talán még jól is jött. A már említett nomádnak is csak jóindulatúan nevezhető backstage-ről kiderült, hogy alkalmi focipálya is, Orbán Gyuri bőgője volt az egyik kapufa, meg hasonlók. Szerencsére, nem történt semmi atrocitás, mindenki túlélt mindent sértetlenül.

Régen látott, kedves barátaimmal találkoztam teljesen véletlenül, szeretem ezeket a helyzeteket.

18-06-09-0175m.jpg

A fesztivál záróakkordjaként a Várvölgyi Szabolcs Trio játszott amolyan avantgarde rockos, zúzós, gőzkieresztős, acid, gitár- és egyéb hangszernyűvős fúziószerűséget. Ez sem az ortodox mainstream jazz volt, de szerintem senki sem bánta.

18-06-09-0176m.jpg

Várvölgyi Szabolcs Stratocasterezett

18-06-09-0178m.jpg

Miskolczi Márk egy gyönyörű, bund nélküli basszusgitáron játszott

18-06-09-0177m.jpg

Serei Dániel dobolt. Ő is jól kieresztette a gőzt, élveztem, amint nyomja végig rengeteg zenei energiával. Szemmel láthatóan lubickolt a változatosságban.

Öreg este volt már, mire véget ért az aktuális fiesta. Nagyon szeretek koncertekre járni, de ez a mai tényleg felejthetetlen hangulatú buli volt, régen éreztem magam ennyire jól. Pedig csak annyi történt, hogy néhány lelkes pilisborosjenői - új keletű szitokszóval - „civil”, akik komolyan gondolták ezt a közösség-dolgot, és mindenféle hivatalos támogatás nélkül belevágtak a fesztiválszervezésbe és lebonyolításba. Az eredmény látható és hallható volt mindazoknak, akik eljöttek. Remélem, lesz folytatása a dolognak. George Wein a Newport fesztivál atyja és Claude Nobs, a Montreux-i mindenható sem hiszem, hogy megköpködte volna ezt az érdekes és érdemes estét, akarom mondani, a Pilisborosjenői B52 JazzFestet.

Vissza a hírekhez