Szubjektív beszámoló INDIGÓ, azaz Palágyi Ildikó BJC-beli koncertjéről, 2018. július 31. Budapest Jazz Club
Mért jó egy koncert? Mitől marad a hallgatóság?
Pl. az marad végig, aki, mint jómagam, már eleve rajongó, hallotta a lemezbemutatót, hallott több koncertet is, látta a Salt klipjét, tudja, felsőfokon élvezheti a jazzt, illetve azt, amit ez az énekesnő - zeneszerző - szövegíró létrehozott, és amit a művész az art-pop, a progresszív jazz és az élő elektronika találkozásából születő izgalmas zenei utazásnak aposztrofál.
Ez a varázslatos fiatal nő nem a mennyországból pottyant közénk, mint első látásra/hallásra gondolnánk, hanem a Zeneakadémiáról, ahol a Jazz tanszéken Master diplomát is szerzett már (- ami utoljára indult tavaly, sajnos) a kitűnő Lakatos Ágnes és Berki Tamás, majd Urbán Orsi tanítványaként, jazzt tanult még Kazai Áginál, Elsa Walle és Winand Gábor is tanára volt, s ez is nagy nyomot hagyott a stílusán; de Ildikó éneklésén nagyon meglátszik, hogy klasszikus alapokat kapott középiskolásként.
Mivel egy jazz zenésznek nem elég két láb, ő több lábon áll, van egy másik diplomája is, ugyanis zenei tanulmányaival párhuzamosan gyógypedagógus, logopédus és pszichopedagógus diplomát szerzett, sőt pedagógia és improvizáció tárgyat is tanít az ELTE-n.
A koncertről magáról:
Hiányoltam, hogy senki nem vezette be a színpadra, nem mutatták be, csak bejöttek a zenészek, s Ildikó is túl szerény ahhoz, hogy egy kicsit nagyobb zajt csapjon maga körül. Aztán később már feloldódott az igen szép tapsoknak/vastapsoknak köszönhetően, és felszabadultan mesélt egy pár szót a dalokról.
(Remekül hallottunk mindent, hála a jó hangosításnak.)
Az egész estének rendkívül kellemes, ugyanakkor elgondolkodtató hangulata volt, mintha csak egy komolyzenei koncerten ülnénk a Zeneakadémián, de egyetlen alvó nem volt, mint az ott gyakran előfordul, szinte mindenki előre dőlve várta, mi lesz most, látszott, mindenki elmerül saját gondolataiban és maradéktalanul boldog.
Palágyi Ildikó stílusa Björkére emlékeztet, Sade is eszembe jutott közben, de ez nem azt jelenti, hogy nem önálló személyiséget látunk, hallunk, nem utánzat kérem, valódi!
Zenekari játszótársain is látszott, hogy szenvedélyesen beleadják mindenüket ebbe a zenébe. Gyémánt Bálintot rendkívül sokszor hallhatjuk, szerencsére, és volt amikor az volt az érzésem, mintha a gitár is énekelne, végülis szólóhangszer, még szöveget is mintha hallottam volna ki belőle, persze ez csak a játék része volt.
Bartók Vincét, mint basszusgitárost is már konzis kora óta hallgatom, remek technikával, szenvedéllyel kísér. Akárcsak a dobos, aki nekem itt ebben a felállásban nagyon-nagyon tetszik, Szabó Dániel Ferenc (nem összekeverendő a híres Szabó Dani zongoristával) akkora szenvedéllyel játszik, mint amit Egri János bőgős/basszusgitáros zseniről szoktam mondani: mintha az élete függne tőle.
Mivel már harmadszor hallom az anyagot színpadon, valóban elmondható, hogy csak abban változik, hogy mindig jobb és jobb az eleve jó, hiszen közben érlelődik a produkció.
A loopolással érdekes hanghatásokat hozott létre Palágyi Ildikó, kristálytiszta hangját és igényes előadásmódját csak kiemelte.
A ráadás szám, a „Northern Song” (=Északi dal) pedig egyenesen reveláció, majd elrepülünk vele.
Igazi, kecses, gyönyörű, még öltözködésében is végtelenül szerény, ugyanakkor minőségében elsőrangú énekesnő önálló hangját hallottuk nagy örömmel.
A zenekar tagjai:
Indigó - Palágyi Ildikó ének, looper
Gyémánt Bálint - gitár
Bartók Vince - basszusgitár
Szabó Dániel ferenc - dob
Az elhangzott műsor:
1. No Bounds
2. Safe Travels
3. Purity
4. Salt
5. My Friend
6. Új szám, egyelőre nincs címe (viccesen:"Uborka")
7. Naked
8. Milk Teeth
9. Focus Point
10. Northern Song
