JazzMa

Friss Hírek

Jazzlista - december 08.2018. december 09.
Könyvbemutató a BMC-ben2018. december 06.
Lantos Zoltán: Sonaris2018. december 04.
Játék – 2018 december2018. december 02.
Bublé, Michael: Love2018. december 02.
HENDRIX SZÜLETÉSNAPJÁN2018. december 01.
Hegedűsök a klubban2018. november 29.
DUSKA duó nyert Pozsonyban2018. november 29.
BLANCHARD ÚJRA 2018. november 26.
A BAJNOKOK JUTALMA2018. november 21.
A szaxofon zamata - döntő2018. november 19.

Hírek

Párhuzamos életutak: Snétberger Ferenc - Tony Lakatos interjú

Snétberger Ferenc kapta az idei JTI Trier Jazz Awardot Európa egyik legrangosabb jazz-zenei elismerését korábban olyan világsztároknak ítélték, mint például Toots Thielemans, Iiro Rantala, Marilyn Mazur, Stefano Bollani vagy Markus Stockhausen. (Utóbbival Ferenc már majdnem húsz éve játszik együtt és készít lemezfelvételeket.) Az indoklásban kiemelték Snétberger Ferenc zenei munkássága mellett azt a hátrányos helyzetű tehetséggondozási munkát, amelyet a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központtal folytat. A díjhoz a JazzMa minden munkatársa nevében is nagy szeretettel gratulálunk.

jti-dij.jpgFotó: Ralf Dombrowski

jti-dij2.jpg
Fotó: Ralf Dombrowski

Dr. Szabó Csaba (képek: Irk Réka)

Jazzma: Először is, Ferenc, szívből gratulálok a JTI Trier Jazz Awardhoz. Ezt a díjat, ami Európa egyik legrangosabb jazz-zenei elismerése, korábban olyan világsztároknak ítélték, mint például Toots Thielemans, Iiro Rantala, Marilyn Mazur vagy Stefano Bollani.  Az indoklásban kiemelték Ferenc zenei munkássága mellett azt a hátrányos helyzetű tehetséggondozási munkát, amelyet a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központtal folytatsz.  Sok díjat kaptál már, de ez egy a legnagyobbak közül.

Ferenc: Tulajdonképpen eddig olyan kimondottan zenei díjat nem kaptam: ez az első. Nagyon örülök neki, ez valóban egy nagy elismerés. Meglepett, hogy engem választottak! (nevet)

snetbergerferenc1.jpg

snetbergerferenc2.jpg

Jazzma: Tudtad azelőtt is, hogy egyáltalán létezik ez a díj?

Ferenc: Persze, tudtam róla, és pár éve éppen egyik kedves zenész-kollégám, Marcus Stockhausen kapta. Az átadás is jól sikerült, Uli Beckerhoff trombitás, aki a zsűri egyik tagja, tartott egy kis ismertetést rólam, és játszottam is.

snetberger-toni1.jpg

Jazzma: Tóni, te hogy állsz díjakkal?

Tony: Én büszkén kijelenthetem, hogy soha, sehol, semmilyen díjat nem kaptam!! Annak idején zenei tehetségkutató versenyeken én valahogy soha nem vettem részt. De azóta sem jutottam soha senkinek eszébe, ha díjakról vagy kitüntetésekről van szó. Én nem tudom, hogy van ez: én díjat soha nem kapok. Csak gázsit. (nevet)


Jazzma: Viszont, talán egyedüli magyarként, benne voltál egyszer az amerikai top 10 jazzlistában.

Tony: De az nem díj. Az azt jelenti, hogy sokat játsszák a lemezt. De azért az is fontos.


Jazzma: Még egyszer köszönöm, hogy elvállaltátok ezt a dupla interjút. Szeretném a legelejétől kezdeni. Majdnem egyidősek vagytok: Ferenc '57-es, Tóni '58-as.

Tony: Hát... én fiatalabb vagyok, szögezzük le! (nevet)

Ferenc: (nevet) Oké, rendben, te vagy a fiatalabb!! Melyik hónapban születtél, novemberben, ugye? Én meg februári vagyok.

snetberger-toni6.jpg

Jazzma: Mind a ketten roma családból származtok, Ferenc Salgótarjánból, Tóni Budapestről. Mind a ketten zenészcsaládból jöttök, de azért voltak különbségek kettőtök gyerekkora között.

Ferenc: Édesapám ágáról szinto, édesanyám oldaláról félig roma a származásom. A szintik a nyugat-európai romák, de olyan nagy különbség azért nincsen. Édesapám családja Grazból jött Magyarországra.

Tony: Mi pedig testvéremmel Pesten nőttünk fel, de édesapám ága Győrből származik. Régi cigányprímás dinasztia a mi családunk. A múlt század elején jöttek fel Budapestre.

snetberger-toni2.jpg


Jazzma: Tóni, neked egy testvéred van, Ferenc, neked pedig hat.

Ferenc: Hát igen, sajnos kettő már elment...heten voltunk testvérek. Egy szoba-konyhában nőttünk fel, de akkoriban ez nem számított ritkaságnak Salgótarjánban. Nem éltünk olyan jó körülmények között, de azért valahogy mégis megvoltunk.


Jazzma: A zene gyerekkorotoktól kezdve otthonról jött, mind a kettőtöknél. Tóni, neked a testvéred világhírű gypsy hegedűs lett: Roby Lakatos.

Tony: Nálunk édesapám prímás volt. A családban mindenki hegedűs volt, visszamenőleg száz évekig... így nem is volt kérdés, hogy én is és testvérem is, Róbert, hegedülni tanult, már kiskorunktól. Én hatéves koromtól egészen 16 éves koromig hegedültem. Csak utána kezdtem szaxofonozni. A Kis Rákfogós Pecek Géza forszírozta, hogy tanuljak meg szaxofonozni...

Ferenc: Tóni azt mondja mindenkinek, hogy egy év alatt megtanult szaxofonozni... (nevet)

Tony: Hát, annyira megtanultam, hogy a Pecekékkel tudtam játszani az együttesükben. De aztán nem sokkal később saját együttest is csináltam: viszonylag korán kezdtem.

Ferenc: Én is gyerekkoromtól zenélek, gitáron. Nálunk édesapám volt zenész. Fiatalabb korában trombitán is játszott, sőt hárfán is. Később már csak gitározott, és ez az egy darab gitár volt az egyetlen hangszer a családban. Így nálunk nem volt kérdés, hogy milyen hangszeren kezdjem a zenét. Viszont, nem volt könnyű otthon a gitárhoz jutni: a testvéreim is szerettek gitározni, az egyszál gitár viszont használatban volt, édesapám esténként muzsikált vele vendéglátóhelyeken, így meg kellett várni, míg a gitár hazakerült, és azt is, hogy az idősebb testvéreim befejezzék rajta a gyakorlást. Nagyon szenvedtem, mert én voltam az utolsó: mindig órákig kellett várnom, míg végre én is kézbe vehettem. Egyébként apám nem tanított engem gitározni, viszont tanított más gyerekeket, és én mindig ott ültem és lelestem tőlük, amit tudtam. És amikor a tanítvány-gyerekek elmentek, akkor amiket nekik tanított, az nekem is már valahogy "ment". De azt kell mondjam, hogy relatíve későn, tizennégy évesen kezdtem el úgy igazán gitározni tanulni. De akkor már nem is annyira otthon, hanem a zeneiskolában. Klasszikus gitárral kezdtem. Végül csak én lettem egyedül - hogy is mondják - "hivatásos zenész"; testvéreim mással foglalkoznak.  Van még egy " hivatásos zenész" nagybátyám, aki Svájcban él, már 85 éves, de még mindig zenél.

Tony: Nálunk meg, ugye, én lettem a "fekete bárány" a családban a szaxofonommal. Szaxofon eleinte nem is volt nálunk otthon, csak hegedű. Viszont volt egy általános iskolai barátom, mindig feljártam hozzá, és az ő bátyja szaxofonozott, és így kerültem először szaxofon-közelbe, és valahogy megtetszett. És az ő bátyja volt nagy jazz-kedvelő és voltak neki jazz-lemezei, és igazából akkor hallottam először jazz-muzsikát: Coltrane, Wayne Shorter... Nagyon megragadott. Egyébként édesapám is szerette a jazz-t, de jazz-lemezeink nem voltak otthon. Viszont arra a mai napig emlékszem, hogy Duke Ellington koncertre elvitt az Erkel Színházba. A koncertből nem emlékszem persze semmire, de azt a mai napig tudom, hogy ott voltam (nevet). (ez a ’71. novemberi Ellington koncert lehetett, vagyis Tóni akkor 13 éves volt - a szerk.)

Ferenc: Én inkább a rádióból ismertem meg a jazzt. Akkor abban az időben majdnem mindenki hallgatta a rádióban ezeket a jazz-programokat, mint Radio Luxemburg vagy a Willis Connover műsora az Amerika Hangján, és azokból ismerkedtem ezzel a fajta zenével. Joe Pass, Wes Montgomery, Jim Hall... Édesapám játszott Django Reinhardt darabokat és újabb, modernebb jazz-darabokat is, de nem annyira a vendéglátós helyeken, mert ott nem erre volt igény, hanem a tánczenére... inkább csak otthon, nekünk. Nagyon nyitott volt édesapám mindenfélére.

snetberger-toni4.jpg

Jazzma: És aztán mind a ketten bekerültetek, nagyjából egy időben a Bartók konzervatórium jazz-tanszakára, Pesten. Évfolyamtársak voltatok?

Ferenc: Nem jártunk egy osztályba, de azért jól ismertük egymást. Négy év konzi... az elég hosszú idő. 1977 környékén találkozhattam talán először Tónival.

Tony: Feri egy osztállyal alattam járt. Én a Gárdonyi Lacival jártam egy osztályba...

Ferenc: Én pedig a gitár-tanszakra jártam, aminek az volt az első évfolyama; Babos Gyuszi bácsi volt a tanárunk. Osztálytásam volt például Gadó Gábor is.

snetberger-toni5.jpg

Jazzma: Klasszikus zenével, kottaolvasással hogy álltatok ekkoriban? Sok jazz-zenész arra büszke, hogy nem olvas kottát.

Ferenc: Én klasszikus zenét, rengeteg Bach-ot játszottam már addigra, és jól ment a kottaolvasás is. Még ma is játszok elég sok Bach-ot, és hát azt kotta nélkül nemigen lehet...

Tony: Én is rengeteg klasszikust "kaptam", még gyerekkoromban, mikor hegedülni tanultam, és akkor, pici koromban tanultam meg a kottaolvasást is. Aztán azóta is hallgatok klasszikusokat, de nem szaxofonon. Nem szeretem azt a sound-ot, amit a klasszikuszenei-szaxofonozás ad, nekem kicsit olyan nevetségesnek hallatszik az a féle hangzás, pláne így a jazz-szaxofonosok sound-jával összehasonlítva. (nevet)

snetberger-toni7.jpg

Jazzma: Tóni, aztán a te magyarországi zenei karriered kezdetei elég jól dokumentáltak az "irodalomban". Ugye csináltad a Kis Rákfogót Pecekkel, aztán Kőszegi zenekart, Pegével játszottál és Gárdonyi Lacival "Bacillusoztatok". Mondjuk, öt év alatt. Ugyanebben az időszakban Ferenc milyen zenei formációkban dolgozott?

Tony: Játszott a zenekaromban!! A Yiotissal! (Yiotis Samaras gitáros - a szerk.) Volt egy zenekarunk, még a jazz-tanszak alatt! Talán még neve sem volt az együttesnek. Lattmann Béla basszusgitározott benne vagy inkább bőgőzött.

Ferenc: Volt még a tanszak alatt egy másik zenekarom is, annak az volt a neve, hogy Jazz GT. Muck Feri szaxofonozott benne, Szabó Feri dobolt, Gayer Ferenc bőgőzött és volt egy zongorista, a Peti... én meg gitároztam.

Tony: Igen, Horváth Péter, a Mátrai Zsuzsának a fia. Most ő kinn van Amerikában.

Ferenc: Aztán a konzi után a Jávori Vili zenekarában játszottam, elég sokáig. És azután jött a Trio Stendhal, Dés Lászlóval és Horváth Kornéllal.

Tony: A Jávori Vili zenekarában én is játszottam egy ideig.

snetberger-toni8.jpg

Jazzma: Aztán mind a ketten Németország felé vettétek az irányt. Felbukkant Tóni életében Toto Blanke.

Tony: Nálam ez úgy történt, hogy a Vukán Big Banddel játszottam Pécsett egy fesztiválon. És ott lépett fel a Toto Blanke is, akit egyébként én azelőtt nem ismertem. Odajött hozzám, és meghívott a zenekarába. Én akkor már beszéltem pár szót németül, mert járogattam ki időnként Münchenbe, ahol édesapám elég sokat játszott, mint prímás, és ott voltam nála sokszor hetekig-hónapokig, és rám ragadt valamennyi német szó. Na ez a német "nyelvismeret" pont jókor jött. Az egész Big Bandben én tudtam csak valamennyit németül, és ültünk a buszban és mentünk le a fesztiválra és beszélgettünk. És a koncert után jött a Toto, és mondta, hogy milyen jó volt ez az egész, és mennyire tetszett neki, és hogy szeretne meghívni a zenekarába. Kicseréltük a címeinket. De ezzel együtt, eleinte azt gondoltam, ez a meghívás nem lehet komoly, egyszer látott engem zenélni a Toto Blanke... pár szólót játszottam csak... úgysem lesz ebből semmi. Azután majdhogynem elfelejtettem az egészet. És láss csodát, három-négy hét múlva hozott a posta egy nagy borítékot, benne repülőjeggyel, programokkal, hogy mikor hol fogunk játszani, hány buli lesz. Soha nem felejtem el, az első koncert Wroclavban volt, a jazzfesztiválon. Toto Blanke Electric Circus, az egy elég híres zenekar volt, Jasper Van't Hof zongorázott, Edward Vesala dobolt benne... Odaértem aznap délután, és este volt a koncert, minden próba nélkül, ötezer ember előtt kellett játszani (nevet). Az egy igazi "mélyvízbe fejesugrás" volt.

Ferenc: Egyébként Toto Blankének sokat köszönhetek én is. Már mikor Németországban éltem, Toto meghívott az általa rendezett gitárfesztiválra. Talán ez volt az első ilyenfajta meghívásom Németországban; ott volt mindenki, aki számít. Ez a fesztivál borzasztó sokat segített nekem a német karrierem megalapozásában. Toto nagyon rendes ember volt; mind a ketten rengeteget köszönhetünk neki.

snetberger-toni9.jpg

Jazzma: Nem volt egyszerű akkoriban még a "nyugati" munkavállalás, de minden papírt és engedélyt beszerezni...

Tony: Még a katonaságtól is kellett engedélyt szerezni. Én végül is "megúsztam" a katonaságot.

Ferenc: Én viszont nem!

Tony: Bizony, emlékszem, a Bécivel voltál katona!! (Lattmann Béla - a szerk.)

Ferenc: Másfél évig védtem a hazát. Hat hónapig, azt hiszem, nem is játszottam egyáltalán. Pestre kerültem, a Rózsadomb tetején volt a laktanya, és ott voltam távírász.

Tony: Távírász!!!  (nevet)


Jazzma: Elképzelem, ahogy Tony Totóval Európában sztárkodik, Ferenc pedig Budán távírászkodik.

Ferenc: A katonaság második felében, azért már elég gyakran haza tudtam kerülni, akkor már Pesten volt a lakásom, és így megint lehetett időnként azért zenélni is.


Jazzma: Ekkor, Tóni, te már úgymond "életvitelszerűen" Németországba költöztél?

Tony: Az elején még inkább csak az volt, hogy "ki-be". Amikor voltak a turnék vagy lemezfelvételek, akkor kinn voltam. Több lemezt is csináltunk, az egyikre még a dobost, Szende Gábort is én "szereztem"! (ez volt a Bella Donna, 1983-ból -  a szerk.) Akkor még minden egyes külföldi úthoz engedélyek sora kellett. Akkor még Ausztriába is kellett vízum! Aztán kiköltöztem, először Paderborn-ba, ahol a Toto lakott; ő volt az egyetlen ember, akit én abban a városban ismertem...Aztán Münchenben éltem egy darabig, egyre több német és nemzetközi zenésszel kezdtem játszani, Wolfgang Haffner dobossal például. Aztán ’93-tól Frankfurtba mentem át, ahol megkezdtem a Frankfurti Big Banddel a munkát, ami ugye azóta is tart.

snetberger-toni14.jpg

Jazzma: Ferenc, te pedig, ugye a feleséged révén, aki kelet-berlini volt, jutottál ki Nyugat-Berlinbe, 1998-ban. Kétszáz márkával a zsebedben, úgy, hogy nemigen ismertél senkit az ottani zenészek közül.

Tony: Na de Feri, meséld csak el a nagy sztorit! Hogy hogyan is volt ez a dolog a feleségeddel? (nevet)

Jazzma: Pontosan ilyenek miatt kell dupla interjút készíteni!! (nevet)

Tony: Szóval, az történt, hogy Ferenc helyettesített engem egy keletnémet turnén, ’81-ben. A Bacillussal kellett volna játszanom, de egy kisebb betegség miatt nem tudtam részt venni. Így Ferit kértem meg, hogy ugorjon be helyettem. Gárdonyi Laci, Vasvári Pali és ki is volt a dobos?

Ferenc: Szende Gabi. És azon turné kapcsán ismertem meg Angelát, aki aztán a feleségem lett.

Tony: Szóval Ferenc nekem köszönheti a feleségét! Ezt mondom neki már negyven éve! (nevet)

Ferenc: 35 éve... jó. Kelet-német volt Angela; itt éltünk utána Magyarországon, azt hiszem négy vagy öt évig; fiam itt járt óvodába is, aztán ’88-ban mi elmentünk. Még korábban egyszer kaptam egy meghívást Nyugat-Berlinbe, és nagyon tetszett a város, az ottani pezsgés, az ottani zenei élet. Ilyet még azelőtt nem láttam, mindenki ott volt, nagyon "multikulti" volt már akkor is.  Azt gondoltam, ha elmegyünk valamikor egyszer, akkor Nyugat-Berlinben szeretnék majd élni. Nem volt egyszerű kijutni a feleségemnek. Valami egészen speciális szabályok vonatkoztak azokra a kelet-német állampolgárokra, akik Magyarországon élnek. Volt egy hivatal, az volt a neve, hogy "Külföldieket Ellenőrző Hivatal", ott kellett a "nyugatra" utazásért beadni a kérelmet. (nevet)

snetberger-toni11.jpg

Jazzma: Jesszus Mária. (nevet)

Ferenc: Ezt nem felejtem el, mert egy nagy réztáblára ki volt írva erre az épületre az Andrássy úton. Be kellett bizonyítani, hogy hivatalos szerződéssel megyek, hova vagyok meghívva zenélni, hol fogok megszállni és a többi. És kiengedtek bennünket. Aztán odakinn a feleségem egyből nyugatnémet állampolgár lett, a fiammal együtt.


Jazzma: Nem sok mindenkit ismertél a szakmában Németországban.

Ferenc: Hát én ismertem pár ottani zenészt, ismertem az ottani klubok egy részét... ők viszont nem ismertek engem. Teljesen újra kellett kezdenem, az elejétől. Szerencsére jazz-zenészként le lehet menni a klubokban éjszakai jam session-ökre, be lehet állni zenélni, és én is így kezdtem el. Egy amerikai együttesnek megtetszett a játékom, és velük el is mentem egy újabb keletnémet turnéra. Aztán egy év múlva lebontották a falat, amit addig el nem tudtunk volna képzelni, és onnantól szabadon tudtunk utazni.


Jazzma: Tehát a Trio Stendhal idején már te Németországban éltél, onnan jártál vissza a magyar koncertekre.

Ferenc: Az első Trio Stendhal lemez csak ’89-ben jelent meg, de a zenekar akkor már több éve együtt dolgozott. Mikor kimentem, mondtam Lacinak és Kornélnak, hogy folytassuk tovább, csináljuk meg a lekötött koncerteket; majd én valahogy megoldom az utazás oldalát. Aztán egyre több meghívásom lett Németországból és máshonnan is, és elkezdődött a kinti karrierem.

snetberger-toni10.jpg

Jazzma: Mind a ketten sokat játszottatok Horváth Kornéllal, Ferenc a "Trio Stendhal"-ban, Tóni a "Things" zenekarban.

Ferenc: Igen, nagyon szerettem vele játszani.

Tony: Olyan sok választás nem volt akkor, talán Kornél volt az egyetlen percussion-os Magyarországon!! (nevet)


Jazzma: A legjobb és a legrosszabb egyszerre!! (nevet)


Jazzma: Zeneoktatás. Tóni jazz workshop-okat szokott csinálni jazz-zenészeknek, de gyerekeket nem oktat. Ferenc, neked viszont a kicsik oktatása is közel áll a szívedhez. Mindenki ismeri a felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központot, de azt talán nem tudja mindenki, hogy már Németországban is alapítottál egy hasonló iskolát.

Tony: Münchenben tanítottam is egy keveset, de azóta csak a mesterkurzusokat csinálom. És hát nekem ugye ott van a Big Band, ami azért egy elég nagy lekötöttség a saját együtteseim mellett; sokat próbálunk, sokat koncertezünk...

Ferenc: A németországi zeneiskola-projektünk a kilencvenes évek elején indult, és öt vagy hat évig csináltam. Egy interjút adtam egy koncert kapcsán, és kérdezték, mit szeretnék még csinálni. És akkor mondtam, hogy hátrányos helyzetű gyerekek tanítása fontos dolog lenne. Olyanok tanítása, akik nem tudják a másik iskolát megfizetni vagy olyan gyerekeket, akik úgymond "taníthatatlanok". És akkor jött az ottani hivataltól (belügyi "Senat") a megkeresés, hogy ők támogatnának egy ilyen iskolát, és Neukölln-ben - ez Berlin egyik negyede - ezt meg tudnák valósítani. Sikeres volt, öt vagy hat évig ment, aztán elfogyott ott is a pénz erre. Később pedig megcsináltuk a felsőörsi központot.


Jazzma: Az egy hosszabb, külön interjú lenne, és nem akarom, hogy most emiatt felmenjen a vérnyomásod, de annyit kérdezhetek, hogy áll a helyzet: megoldódnak-e ezek a jogi viták és pereskedések és folytatódik-e tovább a központ?

Ferenc: Ebbe most inkább ne menjünk bele, mert nagyon felidegesítem magam, de a lényeg az, hogy úgy néz ki, hogy sikerül lezárni ezt az ügyet, és elindult az idei évre is a felvételiztetés. Annak ellenére, hogy ez a tortúra nagyon sok keserűséget okozott bennem, folytatjuk tovább, mert a Központ nagyon közel áll a szívemhez, és nagyon fontos feladatot teljesít. Most már nyolcadik éve megy az iskola, és szerintem most van a legnagyobb csúcson.

snetberger-toni13.jpg

Jazzma: Mikor volt az a pont a nemzetközi karrieretekben, amikor úgy éreztétek, hogy most már sínen vagytok és eljutottatok a nemzetközi elismertségig?

Ferenc: Mikor Berlinbe érkeztem, utána viszonylag gyorsan úgy éreztem, hogy beindulnak a dolgaim. Sokat köszönhetek annak, hogy a stílusom, amiben a jazzt és a klasszikus gitárt ötvöztem, viszonylag ritka és tetszik a szakmának és a közönségnek, és sikerült a kisebb klubok színpadjairól a nagyobb fesztiválok szintjére jutni. És jöttek a lemezszerződések, az ENJA, tizenegy évig és utána az ECM...

Tony: Toto Blanke zenekara nagyon nagy név volt Európában. Aztán elkezdtem egyre több zenésszel együtt játszani, egyre több lemezen szerepelni. Amerikába is sokszor eljutottam és ott is sokat zenéltem. Aztán a Jazzline kiadónál a saját nevem alatt jelentek meg lemezek, amelyekre többnyire amerikai zenészeket hívtam. Al Foster, Dave Kikoski, Randy Brecker...


Jazzma: Visszatekintve az elmúlt húsz évre, mi lenne a "kedvenc zenekarotok"?

Ferenc: (nevet) Hát én sok zenekart szeretek, például ott van az Earth Wind and Fire és a Chicago... tényleg szeretem ezeket.

snetberger-toni12.jpg

Jazzma: (nevet) Úgy értettem, hogy amiben Ti is játszotok...

Ferenc: Talán a Marcus Stockhausen trombitással közös projektjeim a legkedvesebbek; lassan most már húsz éve játszunk együtt. Épp most határoztuk el, hogy ennek az apropóján csinálunk majd duóban egy nagyobb turnét. De nagyon szeretem ezt az utolsó ECM lemezen szereplő felállást is, két fantasztikus zenésszel játszom az utolsó lemezen: Anders Jormin és Joey Baron.

Tony: Nehéz választani, de úgy érzem, az én stílusomhoz amerikai zenészek állnak a legközelebb... Al Foster lenne a dobokon, az biztos. Talán George Mraz lenne basszuson. Feri Európaibb hangzásához viszont az európai zenészek illenek jobban, Arild Andersen, Paolo Vinaccia...

snetberger-toni3.jpg

Jazzma: Mind a ketten vissza-visszanyúltok a roma gyökerekhez, zenében is és Ferenc az iskola révén is. Mondanátok erről egypár szót, a zenei oldalról is, és arról is, hogyan látjátok a roma kisebbségek helyzetét és az ezzel kapcsolatos politikai történéseket?

Tony: Nekem az utolsó ilyen témájú lemezem a "Gypsy Colours" volt, amelyen Roby Lakatos testvérem is játszik és Ferenc is egypár számban. De kellene csinálni megint valamit, mert úgy látom, lenne rá "érdeklődés" világviszonylatban... lehet, hogy jobban megvan, mint bármi másra. Ezzel szemben amerikai jazzt rengetegen játszanak. Ha mi készítünk ilyen zenei anyagokat, annak megvan az originális és autentikus jellege. De én azt gondolom, hogy a roma gyökerek, az a hangzásvilág azért benne van nagyon sok mindenben, amit játszom; a ma esti koncerten is lehet majd ezt hallani. Ami a politikai részét illeti, amit látok kintről - mert azért én évente csak párszor járok Magyarországon - az, hogy nemhogy nincs ellenzék Magyarországon, hanem még hangja sincsen... Én most már csak a Szabad Európa Rádióra várok... (nevet)

Ferenc: Nekem a "For My People" lemez volt az első nagyobb szabású roma témájú projektem, és azóta is folytatom ezt a vonalat, része a zenémnek. A mai koncert anyagában lesz minden, roma zene, népzene, brazil zene, jazz-standardek, klasszikus zene. A politikai oldalát én gyakorlatilag folyamatosan látom; az iskolában, amit csinálunk, 95 százalékban roma gyerekek tanulnak, és követem a romák helyzetét Németországban is és szerte Európában is és természetesen Magyarországon is. Mindenhol megmondom a véleményemet, a megkülönböztetés ellen felszólalok; pár éve vissza is adtam a Lovagkeresztet Bayer Zsolt kitüntetése ellen protestálva. Személy szerint, Budapesten legalábbis, nem érzek túl sok hátrányos megkülönböztetést, mert azért már sokan ismernek... Viszont, ha mondjuk Veszprém mellett bemegyek a helyi kisboltba - pláne, ha egypár roma gyerek is van velem - akkor egyből jönnek utánunk a biztonsági őrök, száz kiló mindegyik...árgus szemekkel.

Tony: Nehogy lopjatok!!

Ferenc: Ezzel el is lehet jól szórakozni; olyankor elszaladunk és elbújunk!! (nevet). De azért ez akkor sincs így rendben. Hogy most milyen irányba fog menni Magyarországon a politikai helyzet, a romák helyzetét tekintve, azt most nehéz lenne megmondani.


Jazzma: Közben szóltak, hogy megtörtént az átszerelés, és várnak benneteket a soundcheck-en. Még annyi mindenről tudtunk volna beszélgetni, de köszönöm szépen az időtöket és a türelmeteket. Láthatólag mind a ketten jó passzban, jó formában és humorotoknál vagytok, és jól érzitek magatokat 60 körül járva: talán azt lehet mondani, karrieretek eddigi csúcspontján. A JazzMa minden munkatársa és olvasója nevében is további sok sikert, jó egészséget kívánok mind a kettőtöknek. Ferencnek még egyszer gratulálok a díjhoz, és bízok benne, hogy előbb-utóbb Tóni is eszébe fog jutni valakinek "díjilag".


Beszámoló a koncertről: https://www.jazzma.hu/hirek/2018/08/06/snetberger-ferenc-tony-lakatos-duo-obudai-tarsaskor-2018-augusztus-5

snetberger-toni15.jpg

Vissza a hírekhez