Magyar Jazz ABC – 477. rész: Hajdú Péter
Magyar Jazz ABC: Ezt a minden szerdán jelentkező sorozatot 2011 április elején indítottam Csányi Attila barátom hathatós közreműködésével. (Sajnos, ő már nincs közöttünk, hisz 2016. augusztus 4-én elhunyt.) 170 hónapos ez a rovatunk. Abbas Muráddal kezdtük és jelenleg Hajdú Péternél tartunk. 14 év és 2 hónap alatt eddig 477 előadót és együttest mutattunk be Önöknek!
Hajdú Péter
1924-ben született és Bécsben halt meg 2004-ben, a pontos dátumot nem ismerjük.
Zongoratanulmányok után tért át a harmonikára.
Első zenekarát a Báró Kemény Zsigmond Reálgimnáziumban alakította 1941-ben. Vele játszott 1941 és 1943 között osztálytársa, a később vibrafonos, zongorista, zeneszerzőként ismertté vált Radics Gábor.
Hajdú Péter érdeklődése az akkor divatos harmonika bravúrdarabokról és latinos slágerzenéről fokozatosan a tánczene, majd alkalmanként a jazz felé fordult. Szerepelt harmonikaversenyeken, klasszikus átiratokkal kísérletezett, zenekara pedig showzenekarrá alakulva hamarosan országosan ismertté vált, elsősorban a Polgár Tibor és Pál Sándor által szervezett rendszeres élő rádiós közvetítéseknek köszönhetően.
A 30-as évek végétől a hangszer rendkívül népszerűvé vált itthon is. Addig a muzsikusok inkább váltóhangszerként használták, egy régi fénykép tanúsága szerint maga a zongorista Kertész Kornél is harmonikázott alkalmanként. Hamarosan megjelentek a harmonikás zenekarvezetők: Hlaszny Béla, Jáhn Antal, Hidasi Hajós Éva, Havas György, később Balassa Tamás. A Sternberg hangszergyár és hangszerszalon még egy előkelő névvel is megajándékozta, „zenészorgona”-ként hirdette a rendkívül gazdag harmonikakínálatát. A harmonika a háborús évek alatt olyan népszerű volt, hogy a sajtó pl. beszámolt arról, amikor a Duce, azaz Mussolini mesterhangszerrel ajándékozta meg Hlaszny Bélát. A jazzt is játszó harmonikás zenekarvezetők között találjuk Herrer Pált, Tabányi Mihályt, és a kortársak véleménye szerint a vezető jazzharmonikást Práder Istvánt, akinek a játékáról viszont nem maradt hangfelvétel.
Ebbe a körbe került már a 40-es évek elején az örök „vetélytárs”, Hajdú Péter. A rádiós szereplésekkel egyidőben rendszeresen jelentek meg lemezei a Darling Super, a Tonalit, majd az MHV lemezmárkákon. Divatos tangók, bravúrdarabok és táncdalok mellett olyan standard feldolgozásai voltak a legsikeresebbek, mint pl. a „Tenderly”, az „Air Mail Special”, vagy a „September Song”.
Első ismert lemezfelvétele 1946-ban készült, ahol Dr. Máday László zongorázott, Balázs Béla bőgőzött, Hummer Miklós dobolt.
1954-ben a zenekar tagja lett a zongorista-vibrafonos-harmonikás-énekes Bartos Gyula. Hamarosan csatlakoztak a zenekarhoz a multiinstrumentalista Nikolics ikrek, János és Ottó. Ők klarinéton, szaxofonon, zongorán, harmonikán, vibrafonon, bőgőn játszottak és énekeltek, így jött létre a Hajdú-Nikolics vokál. Örökzöldek mellett egy sor hazai szerző darabjait is műsorukra tűzték.
1956 októberében Belgrádban érte a zenekart a forradalom híre. Ketten, Piroska Zoltán szaxofonos és Hosszú Rudolf bőgős hazatértek, énekesnőjük a már Budapesten is velük szereplő Nicolette Darieux visszatért Párizsba, a többi tag Bécsen keresztül a törökországi Izmirbe utazott, ahol a Mogamboo luxusbárban kapott szerződést, majd egy ottani amerikai klubban játszottak 2 évig. Izmir után egy év következett Cipruson, de már Hajdú Péter nélkül, aki kivált a zenekarból és Bécsben telepedett le végleg. Egykori zenekara hazatérve Club együttes néven ismét sikerrel szerepelt. Hajdú Péter keresett szóló zongorista és harmonikás lett Bécsben.
Néhányszor rövid hangversenykörúton szerepelt az Egyesült Államokban is.
A 60-as évek elején gyakran játszott a gitáros Gógusz Attilával.
Aztán egy sikeres quintetet vezetett Bécsben, amelyben Karl Landauter tenorszaxofonozott, Gógusz Attila gitározott, Heinrich Kokerle bőgőzött és Anton Forstner dobolt. Lemezeit az Amadeo és Holiday kiadók jelentették meg.
