JAZZ BLUES FUSION

Csütörtökön a Muzikum Klubban mutatkozott be új zenekarával a Bukarestből érkezett gitáros, AG Weinberger. A zenekar többi tagjának viszont nem kellett ilyen hosszú utat megtennie, Cseke Gábor, Hárs Viktor és Pusztai Csaba a határon innen érkezett a Múzeum utca 7-be.

A román jazzéletről szinte semmit sem tudok. Így volt ez régen is, amikor ha nem is önszántunkból, de egy táborba tartoztunk. Az irigykedve figyelt lengyel és cseh jazz mellett, a kelet-német, sőt bolgár zenészekről is érkeztek hírek, de románokról alig. A rendszerváltozás után, amíg a volt KGST országokból rendszeresen jönnek hozzánk zenészek, alakulnak magyarokkal közös formációk, például Radovan Tariska, Lukáš Oravec, Tomáš Baroš, Marián Ševčík régi jó ismerősei a hazai jazztábornak, addig a szomszédos Romániából a csodálatos hangú énekesnő, Luiza Zan kivételével hirtelenjében mást nem is tudnék felidézni. A nemzetközileg jegyzett Nicolas Simion szaxofonos Németországban él, a 2013-ban elhunyt Körössy János 1969-ben Amerikába emigrált, emiatt Romániában többet nem beszéltek róla. Csak nyolcvanéves korában léphetett fel újra Bukarestben, így én sem említhetem a román jazz képviselőjeként. Tíz éve Bartha Csaba, a Román Kulturális Intézet igazgatóhelyettese beindított egy több évadot megélt Román - Magyar Jazzmozdony sorozatot, amely engedett némi betekintést az ottani jazzbe. A Jazzmozdony a magyar és román kocsikon kívül, ha nem is rendszeresen, de vontatott egy-egy szlovák, dán, angol és észt kocsit is, de az ötletgazda távoztával törölték a menetrendből. A magyar zenekarok viszont a program elhalása után is a mai napig rendszeresen turnéznak Romániában, a specialistának számító, Luiza Zant is idehozó Sárik Péter és Gyárfás István vezette „Hungarian All Stars” formációk mellett, például a BEG is rendszeresen vendégeskedik arra, és Kozma Orsi 2008-ban alakult kvartettjével is visszajáró vendégnek számít, melynek tagjai Cseke Gábor, Hárs Viktor és Pusztai Csaba. Az ő egyik koncertjüket látogatta meg a Nagyváradon magyar zsidó családban született Weinberger Attila, akit annyira lenyűgöztek a hallottak, hogy Orsi zenekarából mind a három muzsikussal rögtön komoly tárgyalásokba kezdett. Ennek eredményeképp az év elején a budapesti Origó stúdióba vonultak, és rögzítették Weinberger legújabb, „Reborn” című lemezét, amelyen egy amerikai vendégművész, Bob Mangolin slide gitáron, valamint két háttérénekes, Voga Viktória és Pusztai Kabelács Rita is közreműködött. Októberben visszatérve, első magyarországi fellépésén ebből a jórészt saját és egy Cseke Gáborral közösen írt számot tartalmazó lemezéből válogatott, vegyítve régebbi standard és blues feldolgozásaival.

Kemény, gitár centrikus fúziós számmal kezdődött a koncert, a jazz-rock hetvenes éveit idézve. A saját szerzemények mellett az időutazás folytatódott, Rhythm ’n’ Blues és jazz standard feldolgozások követték egymást. Az előbbiekben Weinberger Deák Bill Gyulára emlékeztető dögös énekét is csodálhattuk, utóbbiakban érdekes volt az eredetileg szaxofonra vagy trombitára írt szólamokat gitáron hallani. Les McCann és Eddie Harris feldolgozások közben Willie Dixon klasszikusai is előkerültek, és még Thelonious Monk is bekerült a szerzők közé. A „Straight No Chaser” előtt egy elsőre furcsa bejelentés is elhangzott, miszerint Nagyvárad nélkül nem lett volna Bebop! Azoknak, kik szívűkhöz kapnának felindulásukban, közlöm, a bejelentésnek komoly igazságtartalma van! Ha azt mondom Pannonica, a homlokokon a gyanakvás ráncai simulni látszanak. Ugyanis Eddie Wertheimstein Rózsika bárónő, Kathleen Annie Pannonica Rothschild édesanyja Nagyváradon született. Pannonica önzetlen támogatása nélkül pedig Monk sem, és a többiek sem tudtak volna kiteljesedni, már csak azért sem, mert zálogba csapott hangszereiket a Jazz Bárónő váltotta ki. Az utolsó számok között szerepelt a blues egyik legnagyobb, legismertebb Dixon szerzeménye, a „Spoonful”. A számos feldolgozás közül talán Alexis Korner és a Cream közvetítésével vált ismerté hazánkban is. Weinberger az eredeti, Dixon-féle változathoz hűen kezdte a dalt, majd finoman jazzbe átcsúszva, szkettelésben való jártasságát is megcsillantotta. Végül a lemezt is lezáró, Cseke Gáborral közösen írt „I Am The Water”, a tiszta víz megbecsülésére, fontosságára felhívó, duóban előadott szám zárta a koncertet. A búcsú után persze jött a ráadás, amelyben egy vérbő blues közepette sorra vonultak le a színpadról a zenészek, Pusztai Csabát hagyva utoljára, aki egy kiadós szóló után lehalkulva, dobjától felállva, verőivel tartva a ritmust indult az öltöző felé.

Beszámolóm címében írt Jazz Blues Fusion a brit blues legnagyobbja, John Mayall egyik legjobb lemezének címe. Az állandóan változó összetételben játszó Bluesbreakers nevű zenekarába ezúttal olyan bluesra is fogékony jazz zenészek játszottak, mint a trombitás Blue Mitchell, a Milt Jackson és persze Mitchell lemeziről is ismerhető gitáros, Freddie Robinson, valamint a többek között Lionel Hampton, Clifford Brown, és Art Farmer zenekaraiban megfordult szaxofonos, Clifford Solomon. Mayall koncert lemeze a jazz és a blues fúziójáról szólt, Weinberger lemezén és ezen a koncertjén a fúziós jazz és a blues váltakozva, csak pár alkalomkor fúziót alkotva szólt. Gitár centrikus zenéjében több teret adhatott volna a zenekar tagjainak a kibontakozásra. Ehhez azonban a téma választásakor is körültekintőbben kellett volna zenekarvezetőként döntenie, a vegyes felvágottba a bluest megtartva több jazzt kellene kevernie. Ha ez a kapcsolat hosszabb távú lesz, jazz centrikusként azt javasolnám neki, jobban aknázza ki zenésztársai képességét, mert ezáltal a saját gondolatait is árnyaltabban fogalmazhatja meg. Az ezúttal billentyűzeten játszó Cseke Gábor, basszusgitározó Hárs Viktor és Pusztai Csaba a doboknál így is megvillanthatta tehetségét egy-egy számban, de ők túl jók a javarészt kísérő zenekari szerephez. A világ több országát megjárt Weinberger természetesen a véletlennek mondható találkozás után, nem véletlenül választotta őket zenekarába. A koncert előtti beszélgetésünkkor elmondta, Romániában a zenészképzés enyhén szólva sok hiányossággal bír. Ott nem volt Gonda János, nem sikerült megteremteni, sőt végül főiskolai, majd egyetemi szintre emelni a jazz zenészek képzését már a szocializmus időszakában. A fiatal romániai jazz zenészek nincsenek azon a szinten, hogy a megnyílt határok adta lehetőségekkel élve, a magyarokhoz hasonlóan akár a Berklee falai közt folytassák tanulmányaikat, mert a felvételi követelményeknek sem tudnak megfelelni. Tehát a biztos kudarc tudatában, útlevéllel a zsebükben sem próbálkoznak. Ezért aztán a kiváló és megfizethető magyar zenészekkel nagy öröm játszani. Ez ezen a koncerten is hallatszott, amely mindent egybevetve változatos, forró hangulatú volt, az Egyesült Államokban is hosszú éveket eltöltött AG Weinberger megtanult afroamerikai módon gitározni és énekelni, no meg igazi show-t teremteni. Az egész Romániában ismert, országos tévé és rádióállomásokon saját műsort vezető gitáros magyarországi bemutatkozására szülővárosából, Nagyváradról is sokan jöttek őt meghallgatni, és a fővárosi közönség is szívébe zárta a majd kétméteres, lenyűgöző energiát sugárzó fickót.