A Dean Brown Band bemutatkozása a BJC-ben
Dean Brownt leginkább talán Marcus Miller zenekarából ismerhetjük, de sok más zenésszel játszott már együtt, mint például David Sanborn, Billy Cobham, The Brecker Brothers, Joe Zawinul, George Duke, Victor Bailey. Dean Brown igazi fusion gitáros, aki magabiztosan nyúl különböző stílusokhoz, zenéjében megtalálhatók jazz, rock és latin elemek egyaránt. Gitárosként pedig virtuóz módon szólaltatja meg hangszerét, sok látványos technikai elemmel rendelkezik, melyeket aztán fel is használ. Emiatt játéka állandóan leköti hallgatóit.
A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretén belül megrendezett koncerten saját zenekarát hallhattuk, amely először lépett színpadra Budapesten ezzel a felállással. Tagjai ugyancsak nagyszerű zenészek: Mateusz Pliniewicz (elektromos hegedű), Linley Marthe (basszusgitár), Bernard Maseli (vibrafon), Marvin Smitty Smith (dob).
Ahogy várható volt, nem finomkodták el a kezdést, a beszámolást követően teljes hangerővel szólalt meg a zenekar egy erőteljes groove-val. Az első szám tökéletesen előrevetítette a koncert hangulatát. Bár a koncert elején, a második, illetve a harmadik szám kissé finomabb hangvételű volt, azt követően viszont egyre fokozódott a hangulat, egyre pörgősebb groove-ok és egyre felfokozottabb szólók következtek. A koncert emlékezetes pillanatai közé tartozik az „Old Soldiers” című szám, amely hangszerelés szempontjából nagyon szépen kidolgozott és jól felépített lassú balladaszerű szerzemény volt. Ezt követte a „Sleeper”, amelynek zongoraszerű vibrafon-bevezetője nagyszerű volt. Az akkordokat úgy bontotta, akár egy zongorista, a felső szólamban pedig megszólalt a dallam. Az intrót pedig ismét erőteljes groove dobolás követte, amely csak fokozódott a fantasztikusan felépített gitárszóló alatt. Linley és Marvin játéka nagyban meghatározta a zenekar hangzását. Nemcsak a tökéletes összhang kettejük között, hanem a lehengerlő játékmód és hangszínük is. Linley tudása is bővelkedett technikai fogásokban, amelyeket szólóiban mutatott be leginkább. A „Sleeper”-ben játszott szólóját csúszásokkal kezdte, majd rengeteg technikai bravúrt követően őrült fokozással vezette vissza a zenekart az eredeti groove-ba. Hozzá hasonlóan mindenkitől hallhattunk nagyszerű szólókat, Bernardtól és Mateusztól a visszatapsolást követő őrült tempójú számban hallhatuk talán a koncert alatt a legjobb szólóikat. Ezen a ponton már mindenki teljesen elengedte magát, aminek hála hatalmas improvizációk hangzottak el. Dean az eddigi számokban hallottaktól eltérő gitárhangzással, ritmizálással játszott akkordszólószerű motívumokat. Egyedül Marvintól nem hallottunk külön dobszólót, de kísérete sok esetben beillett volna annak is. Bizonyos részekben, a szólók alatt, illetve átvezető, ismétlődő vagy ostinato részeknél került jobban előtérbe játéka.
Ilyen hangerőnél a hangosítás valószínűleg nem túl egyszerű feladat, de néha a gitárszóló kezdett elveszni a kísérőhangszerek hangáradatában. Ettől függetlenül a zenekar nagyon színvonalasan játszott. Minden a helyén volt, a részletesen kidolgozott hangszerelések, a szólók, hangszínek egyaránt. A számok témái, groove-jai változatosak és érdekesek voltak, mindig tudtak újat hozni. A fusion zene kedvelőinek csak ajánlani tudom, hogy amint lehetőségük van, hallgassák meg Dean Brown zenekarának koncertjét.
