KÖZÖS NEVEZŐN
Szombaton az Opus Jazz Clubban mutatkozott be a Common Ground néven alakult héttagú brit-magyar formáció. A MOL jazzvonatával a Mátyás utcai állomásra érkezett londoni utasok közül a trombitás Byron Wallen, és a steel pan mestere, Mark Cherrie, járt már fővárosunkban, a gitáros Rob Luft és az ütőhangszeres Richard Olatunde Baker viszont új vendégként érkezett. Hozzájuk három magyar muzsikus csatlakozott az Euro-African Playground zenekarból, a jelenleg éppen Svájcban tevékenykedő, a zenekart alapító dobos, Juhász Márton, a billentyűs Tálas Áron, és ebben a formációban a gitárt basszusgitárra váltó ifj. Tóth István.
A nagysikerű Take the MOL Train sorozat 2014 januárjában indult útjára, hogy havi rendszerességgel mutassa be a műfaj újdonságait, a mai jazz meghatározó stílusait, elsősorban az új hangzás európai képviselői által. Ezt a hangzást a kezdetektől más földrészekről származó, de Európában élő és alkotó zenészek is színesítették, hozzáadva kulturális örökségük megőrzött emlékeit. A most bemutatkozott Common Ground zenéje is több kultúra hagyományaiból alakult egységes, új zenévé. A zenekar létrehozásának ötlete a tavalyi brit-magyar klubfesztivál, az évi háromestés koncertsorozatának második napján vetődött fel. Pallai Péter, a londoni 606 Club és a Budapest Jazz Club között létrejött zenészcsere program ötletgazdája és főszervezője ekkor hozta össze egy zenekarba Byron Wallen-t és Juhász Marcit. Az első részben kaptak lehetőséget, és zenésztársaikkal hatalmas sikert arattak. Alaposan ráéreztek egymásra, sok közös pontot találtak zenei elképzeléseikben. A koncert végén nem is szakadt meg kapcsolatuk, tervezni kezdték a mára megvalósult közös zenekart, amelybe végül Juhász Marci zenekarából a multi-instrumentalista Tálas Áron billentyűsként, és a basszusgitáron is kiváló ifj. Tóth István kapott helyet.
Byron Wallen "Four Corners" zenekarából az Egyesült Királyság egyik legjelentősebb és legtehetségesebb kortárs jazz gitárosának számító Rob Luft került elsőként a közös projektbe. A fiatal zenész 15 éves korában csatlakozott a Nemzeti Ifjúsági Jazz Orchestra-hoz (NYJO), majd a Royal Music Academy jazz tanszékén folytatta tanulmányait. 2016-ban robbant be igazán, ekkor lett a Kenny Wheeler-díj győztese, és a Montreux Jazz Gitárverseny második helyezettje. 2017 júliusában megjelent "Riser" című debütáló albumát, az európai jazz média elismeréssel fogadta.
Mark Cherrie volt az első ‘külsős’, aki csatlakozott a projekthez, a steel pan virtuóza a 2012-ben rendezett brit-magyar klubfesztivál vendégeként már járt nálunk, és fantasztikus szólóival ejtette ámulatba a BJC közönségét.
Mark édesapja az 1950-es évek közepén Trinidadból érkezett az Egyesült Királyságba, és hamar rájött, hogy a szülőföldje népzenéjében fontos hangszernek számító olajoshordókból készített rövid faütőkkel megszólaltatott, különböző pontjain behangolt homorú acéllemez dobok ott is jó megélhetést biztosítanak. A karibiak lakta negyedben rendezett fesztiválok nyitányán vonult nyakába akasztott üstjével Notting Hill utcáin, és hamar London-szerte ismertté vált különleges hangzású hangszerével. A billentyűs hangszereken is jegyzett Mark követte édesapját, több mint 40 éve játszik acéldobon, emellett filmzeneszerzői karrierje építgetése közben a steel pan teljes értékű hangszerként való elismeréséért küzdve tart meggyőző bemutatókat.
Az angol-nigériai származású Richard Olatunde Baker gitárosként kezdte zenei pályafutását, de egyre erősebb késztetést érzett a gyerekkorában hallott afrikai dobok iránt. A yoruba beszélő dobok hívásának engedve egyre többször vett részt a londoni afrikai közösségek egész éjszakás rendezvényein, és sajátította el sok afrikai ütőhangszer technikáját. Széles perspektívájú zenei érdeklődését a Sun Ra emlékét idéző, nehezen kategorizálható, az afrobeat, free jazz, rock, pop, elektronika, kortárs fúvószenekari stílusok és indiai zene jegyeit magában foglaló Eardrum zenekar alapítójaként mutatta meg. Sikeresen fejezte be hangmérnöki tanulmányait is, így szerencsés embernek mondja magát, aki élete két főszenvedélyével foglalkozhat, az afrikai dobokkal és a stúdiótechnológiával.
Végül a Londonban, 1969-ben született, a Sussex Egyetemen 1992-ben pszichológia, filozófia és matematika diplomát szerző másik alapítóról is illik szót ejteni. Byron Wallen először 2009. április 24-én adott koncertet a régi BJC-ben, majd 2013 májusában az Európa Nap alkalmából az Erzsébet téren rendezett koncerten lépett fel, legutóbb a már említett, a Common Ground létrejöttét hozó, tavalyi brit-magyaron Juhász Márton, Ibro, Tálas Áron, Matthew Mitchell és ifj. Tóth István társaként láthattuk viszont. Byron zenészcsalád gyermekeként először klasszikus zongorát tanult, de hamarosan trombitára váltott. A 80-as évek közepén New York-ba költözött, ahol Jimmy Owens, Donald Byrd és Jon Faddis voltak a tanárai. A rock és a jazz zenében is komoly karriert befutó trombitás George Benson, Charles Earland, Chaka Khan, Courtney Pine, Lonnie Liston Smith, Jean Toussaint és Cleveland Watkiss zenekaraiban tűnt fel többek között, lemezei az általa alapított „Twilight Jaguar” kiadó gondozásában jelennek meg.
Nem feledve, hogy a nemzetközi társulat lényegében a Harmónia Jazzműhely szervezte együttzenélés eredményeképp alakult ki, akár a zenekar nyolcadik tagjának is tekinthető Pallai Pétert kérték fel a koncert felkonferálására.
A két részből álló koncerten saját, többnyire Byron Wallen és Juhász Márton szerzeményeit játszották, de a 12 számos repertoárhoz Rob Luft, Mark Cherrie, Richard Olatunde Baker és Tálas Áron is hozzáadott egy-egy kompozíciót. A kezdés előtt megörökített műsorrenden a második rész 5. száma még munkacímen szerepel, de mire eljátszásra került, a „Twisted” címet kapta. Látható az is, hogy a zenekar kellő önbizalommal készült a koncertre, a ráadásra is tervszerűen készültek.
Ez az önbizalom jogosnak bizonyult, az első pillanattól magukkal ragadták a közönséget, és ez az erő a koncert végéig kitartott. A nekünk egzotikus hangszerek jól illeszkedtek, színeket adtak a hagyományos hangzásúakhoz, a különböző kultúrákból eredő dallamok új egységgé álltak össze, bemutatva a jazzben rejlő mérhetetlenül gazdag lehetőségeket.
A második rész keményebb volt, jobban hasonlított az egy évvel ezelőtti alkalmi felállás hangzásához, ez már az elsőként játszott Byron Wallen számnál is érezhető volt. Az addig színeket felvázoló Mark Cherrie „Free Town” című szerzeményében megmutathatta mit tud hangszerén, és a trombita mellett tengeri kagylón is játszó Byron Wallen is őrületes szólókat fújt az ifj. Tóth István, Richard Olatunde Baker és Juhász Márton alkotta ritmusszekció diktálta ritmusokra, amelybe Tálas Áron is a legjobb pillanatokba kapcsolódott be. A „Cancion”, Rob Luft Egberto Gismonti tiszteletére írt száma lágyabb dallamokat hozott, de aztán újra fokozatosan, finom íven keményedett a muzsika. A Juhász Marci komponálta „Twisted” az egész amerikai kontinensen vitt végig, déltől északig felvillantva a zenei hatásokat, ennek az utazásnak a végéhez csatlakozott a záró szám, a „Dig”, amelyben Wallen mintha töretlen új kincseket feltáró vágyát fogalmazta volna meg. A zenészek óriási ováció közepette vonultak le a meghajlás után színpadról, és a vastapsnak engedve fordulhattak is vissza, eljátszhatták az előre betervezett ráadás számot is. Byron Wallen „Freedom Struggle”, Nelson Mandela emlékének írt szerzeménye azonban nem is igazi ráadás szám volt, hanem egy kis hatásszünet után az egész koncert esszenciája. Mandela eszméi zenében fogalmazva hirdették az új formáció, a Common Ground üzenetét is, a rasszok egyenlőségét, a különböző gyökerű kultúrák egymás melletti megférhetőségét, és a kölcsönös egymásra hatásuk gyümölcsöző eredményeként létrejött zenét.
A budapesti premier után a Common Ground Londonban is bemutatkozik, ezúttal azonban nem a 606 klubban lesz a „második menet”. A jóval nagyobb befogadóképességű, a karibi kolónia által is látogatott, Nyugat-London Notting Hill kerületében 1887-ben épült, kulturális központként működő, patinás „The Tabernacle” lesz a helyszín, november 3-án, szombaton.
