JazzMa

Friss Hírek

Mr. MR Budapesten2019. május 18.
HBD2U, BILLY COBHAM2019. május 17.
HÁLÓ JUBILEUM2019. május 16.
BILLY COBHAM 75!2019. május 16.
Billy Cobham 75 éves2019. május 16.
ÜDVÖZÜLÉS ÉLŐBEN2019. május 11.
XII. BODAJKI JAZZ TÁBOR2019. május 11.
Modern május2019. május 09.
Nagy Emma: Set to Face2019. május 07.
Játék – 2019 május2019. május 05.
Elhozta New York-ot2019. május 05.
Ross, Joel: KingMaker2019. május 05.

Hírek

OLD MUSICIAN AND THE SEA
Szakcsi Lakatos Béla triója a győri Rómer klubban

Miért jutott eszembe Hemingway? Mert belebotlok néhol olyan megfogalmazásokba, hogy Szakcsi Lakatos Bélának az ötvenes évek óta töretlenül felfelé ível a pályája. Hova kellene felfelé ívelnie egy művész pályájának, aki évtizedek óta nyűgöz le minket tehetségével, képzettségével, kreativitásával? Fiatalkoromban a keszthelyi kikötőben volt olyan borozó, ahova azért volt érdemes beülni, mert a tóról a friss fogással érkező halászok oda ültek be egy kicsit beszélgetni. A Balatonról senki nem tudott annyit, mint ezek a ráncos, őszülő, cigarettázó öregek.

Szakcsi pont ilyen a zenészek között a számomra már jó ideje.  Csak le kell ülnie a zongora mellé, és mesélni arról, miért pont azt és úgy játssza, amit. És mint az öregek általában, ha jó kedve van, szeret mesélni. Ő a mai magyar zenei élet Leonard Bernsteinje. Amikor a MÜPA 2017-ben őt választotta az évad művészének, hallhattuk a különleges koncerteken, hogy milyen izgalmasan viszonyul a kortárs klasszikus zenéhez, milyen autentikusan nyúl a cigányzenéhez, és persze mindent tud a jazzről.

Volt egy kis tartozása, hiszen Pocsai Krisztával lépett volna fel Győrben az előző évben, de betegsége ebben megakadályozta. Így megígérte, hogy eljön és kárpótolja a közönséget. Szerda este be is tartotta ígéretét. Eljátszották a „Solar”-t Miles Davistől, amit a zongorista szerint Evans komponált. Itt még az Orbán György nagybőgő és Balázs Elemér dobok ritmustandem alapjáraton működött. Coltrane „Impression”-jében aztán már hoztak egy erőteljesebb swingelést.

Az egyik csúcs számomra a koncerten Miles Davis balladája volt. A „Blue in Green”-t úgy játszották el Babos Gyulára emlékezve, hogy aki szereti a jazzt, az beleborzongott. Szakcsi diszkréten felrakta az alapokat, Orbán gitárt imitáló szólót prezentált, Balázs Elemér pedig seprűzéssel és (ha jól láttam) nagy filcfejes percussion ütővel egy elképesztő temetési szertartást rögtönzött a dobokkal: halkan és méltósággal szólt.

Monktól a „Round Midnight” tört hangzatait könnyed eleganciával rajzolja fel Szakcsi, aztán felkínálja a bőgős-dobos párbeszédeket, és hálásan nyugtázza a vastapsot. „Mindegy, hogy mit játszunk. A lényeg, hogy milyen energiával.” Ebben sok igazság van, de azért csendben hadd jegyezzem meg: nem mindegy. A végére egy cigányzenész blokk jött jazzesítve, majd ráadásként a Tavaszi szél átirata egy kis közönség énekeltetéssel.

Szakcsi olyan zenész, akivel mindenki szeret játszani. Szabad kezet ad, játszhat mindenki mellette, amit akar, megmutathatja, mit tud, érezhető, mennyire inspirálja a társakat. Miközben ő lazán egyben tartja a produkciót, terelgeti hevenyészettnek tűnő hangzatokkal, tétován kalandozó futamokkal. Egy öreg zenész bölcs rutinjával, aki nagyon sokat tud a zene óceánjáról. És mindig élvezet hallgatni

Vissza a hírekhez