JazzMa

Friss Hírek

DESEŐ CSABA 80!2019. február 15.
Katché, Manu: The Scope2019. február 15.
CSÜTÖRTÖKI FÉSZEK JAM2019. február 12.
Pátkai Rozina: Taladim2019. február 12.
BEVÁLTOTT ÍGÉRET2019. február 08.
Lovano, Joe: Trio Tapestry2019. február 08.
3. Belvárosi Jazzverseny2019. február 07.
ÚJ SOROZAT INDULT2019. február 04.
Kovács Linda: Sunflower2019. február 04.
Játék – 2019. február2019. február 03.
ARCCAL A FÉM FELÉ2019. február 01.
Jazz-Január Svájcban2019. január 30.

Hírek

OLD MUSICIAN AND THE SEA
Szakcsi Lakatos Béla triója a győri Rómer klubban

Miért jutott eszembe Hemingway? Mert belebotlok néhol olyan megfogalmazásokba, hogy Szakcsi Lakatos Bélának az ötvenes évek óta töretlenül felfelé ível a pályája. Hova kellene felfelé ívelnie egy művész pályájának, aki évtizedek óta nyűgöz le minket tehetségével, képzettségével, kreativitásával? Fiatalkoromban a keszthelyi kikötőben volt olyan borozó, ahova azért volt érdemes beülni, mert a tóról a friss fogással érkező halászok oda ültek be egy kicsit beszélgetni. A Balatonról senki nem tudott annyit, mint ezek a ráncos, őszülő, cigarettázó öregek.

Szakcsi pont ilyen a zenészek között a számomra már jó ideje.  Csak le kell ülnie a zongora mellé, és mesélni arról, miért pont azt és úgy játssza, amit. És mint az öregek általában, ha jó kedve van, szeret mesélni. Ő a mai magyar zenei élet Leonard Bernsteinje. Amikor a MÜPA 2017-ben őt választotta az évad művészének, hallhattuk a különleges koncerteken, hogy milyen izgalmasan viszonyul a kortárs klasszikus zenéhez, milyen autentikusan nyúl a cigányzenéhez, és persze mindent tud a jazzről.

Volt egy kis tartozása, hiszen Pocsai Krisztával lépett volna fel Győrben az előző évben, de betegsége ebben megakadályozta. Így megígérte, hogy eljön és kárpótolja a közönséget. Szerda este be is tartotta ígéretét. Eljátszották a „Solar”-t Miles Davistől, amit a zongorista szerint Evans komponált. Itt még az Orbán György nagybőgő és Balázs Elemér dobok ritmustandem alapjáraton működött. Coltrane „Impression”-jében aztán már hoztak egy erőteljesebb swingelést.

Az egyik csúcs számomra a koncerten Miles Davis balladája volt. A „Blue in Green”-t úgy játszották el Babos Gyulára emlékezve, hogy aki szereti a jazzt, az beleborzongott. Szakcsi diszkréten felrakta az alapokat, Orbán gitárt imitáló szólót prezentált, Balázs Elemér pedig seprűzéssel és (ha jól láttam) nagy filcfejes percussion ütővel egy elképesztő temetési szertartást rögtönzött a dobokkal: halkan és méltósággal szólt.

Monktól a „Round Midnight” tört hangzatait könnyed eleganciával rajzolja fel Szakcsi, aztán felkínálja a bőgős-dobos párbeszédeket, és hálásan nyugtázza a vastapsot. „Mindegy, hogy mit játszunk. A lényeg, hogy milyen energiával.” Ebben sok igazság van, de azért csendben hadd jegyezzem meg: nem mindegy. A végére egy cigányzenész blokk jött jazzesítve, majd ráadásként a Tavaszi szél átirata egy kis közönség énekeltetéssel.

Szakcsi olyan zenész, akivel mindenki szeret játszani. Szabad kezet ad, játszhat mindenki mellette, amit akar, megmutathatja, mit tud, érezhető, mennyire inspirálja a társakat. Miközben ő lazán egyben tartja a produkciót, terelgeti hevenyészettnek tűnő hangzatokkal, tétován kalandozó futamokkal. Egy öreg zenész bölcs rutinjával, aki nagyon sokat tud a zene óceánjáról. És mindig élvezet hallgatni

Vissza a hírekhez