AMIKOR 1+1 TÖBB, MINT 2

Két nappal Mátyás névnapja előtt két Mátyás, két 27 éves fiatalember adott kétzongorás koncertet Budapesten. Egykor mindketten gyerekfejjel ültek a hangszerhez, fiatal felnőttként mindketten a grazi akadémián tanultak tovább, miután pedig végeztek, együtt mentek New Yorkba. A tengerentúli (zenei) élménytúra után végleg döntöttek: külföldön folytatják pályafutásukat.

A sok hasonlóság ellenére nem testvérek, nem ikrek a Mátyások, három hónap korkülönbség van közöttük. És itt már lebbentsük fel a fátylat kilétükről: a Nagykanizsán született, de már Londonban élő Gayer Mátyásról és a Szentendrén napvilágot látott, de már Bécsben játszó Bartha Mátyásról van szó.

BUDAPESTI ŐSBEMUTATÓ

A fiatal kora óta együtt menetelő, de most már zömmel külön fellépő két pianista nagyon sokban hasonlóan gondolkodik a zenéről, a jazzről. Bizonyíték erre a „From Chopin to Ellington” címmel összeállított koncertprogramjuk, amelynek február 22-én volt a budapesti ősbemutatója a Magyar Rádió Márványtermében.

Bécs, Nagykanizsa, Szentendre - az osztrák fővárosban már háromszor, magyar szülővárosaikban pedig egyszer-egyszer adták elő az egyrészt komolyzenei zongoradarabok, másrészt jazzstandard-ek feldolgozásából született műsorukat. Budapestre így egy jól válogatott és kigyakorolt, vagyis érett koncertmenüvel érkeztek. És mert szembejött velük Veisz Gábor, aki a (Maloschik Róbert által 1997 augusztusában indított) Klasszikus és jazz című sorozatot szerkeszti-vezeti a Bartók Rádióban, a találkozásból, a produkció és a műsorsorozat egyező koncepciójából született ez a koncert ötlete és az arról készített hangfelvétel is, amely néhány hónap múlva lesz hallható a Bartókon.

240 ÉVNYI IDŐUTAZÁS

Ami a műsort illeti, a két zongorista annyiban nem tartotta magát címbeli ígéretéhez, hogy nem Frédéric Chopintől (született: 1810-ben) indultak, hanem Bachtól (született: 1685-ben), és csak Schubert (született: 1797-ben) után következett a lengyel komponista és zongoravirtuóz, Chopin. Ám rajta is túlléptek, hiszen Dvorákig (született: 1841-ben) jutottak el - már ha a feldolgozott darabok zeneszerzőinek születési évét vesszük sorra.

És persze a jazzben sem álltak meg Duke Ellingtonnál (született: 1899-ben), hiszen a nála negyedszázaddal, vagyis egy generációval később napvilágot látott Bud Powell (született: 1924-ben) zongoristától is eljátszottak egy témát, de beemelték műsorukba Powell kortársát, az inkább afféle slágergyárosnak mondható Johnny Mandel (született: 1925-ben) filmzene-szerzőt.

A nevek és évszámok említése talán elegendő ahhoz, hogy világossá váljon: nagy időspektrumot, 240 évet idézett meg a két ifjú magyar jazz-zongorista. Hogy mindebből ne legyen „esztrádműsor”, arra tehetségük volt a garancia. Az említett komponisták valamennyi témáját jó ízléssel és igényesen dolgozták fel, teljesen a maguk képére (pontosabban kezére) formálták. A közönség (pontosabban a hallgatóság füle) pedig vevő volt erre.

INSPIRÁLÓ IMPROVIZÁCIÓK

Ritka a kétzongorás koncert Budapesten. Ritka, de talán ezért is felmerülhet, hogy ilyenkor mennyire „versenyeznek” egymással a pianisták, mennyire akarják megmutatni, hogy kinek több a tudása és az egója a másikénál. Nos, ezen az estén ez nem volt releváns kérdés, egyebek között azért, mert a Mátyások zenei iskolázottsága és hangszeres tudása is hasonló. Hasonlóan kiváló.

Gayer Mátyás és Bartha Mátyás - a jazzma.hu munkatársának kérdésére - úgy fogalmazott, hogy sokkal inkább együttműködésre, mint „párharcra” törekszenek fellépéseiken. Improvizációikkal kifejezetten inspirálni, nem pedig legyőzni akarják egymást - lelkileg erről a jó alapról indulnak.

A 176 BILLENTYŰ TITKA

A különbség inkább a frazírozásban, a zongorajátékot jellemző zenei attitűdben és kifejezésmódban érhető tetten közöttük. Ezen az estén úgy tűnt, hogy az egyik Mátyás inkább keményebben, a másik inkább lágyabban, az egyik inkább energikusabban, a másik inkább elégikusabban nyúlt a hangszeréhez.

Hogy melyikük volt ez vagy az? Szinte lényegtelen, mert egyenként ugyan bármelyikük „csak” 88 billentyűn tudott játszani, de kettejük páros produkciója kifejezetten több volt 176 billentyű megszólaltatásánál. Négykezesre ugyan nem vállalkoztak, de nem is kellett volna, hiszen a Márványterem mindkét Steinway zongorája briliánsan szól, ha ragyogó kezekbe kerül. Ezen a koncerten végig ez történt. A közönség vastapssal honorálta a duó minőségi teljesítményét, Gayer Mátyás és Bartha Mátyás pedig a ráadásban ezt egy saját blues-zal köszönte meg...

Fotók: László Lili Mária