KÍNAI HARD BOP EXTRÁVAL - Bágyi Balázs New Quartet koncert Győrben

Egy gyenge híradóban az hangozna el, hogy válogatott delegáció élén Győrben járt tegnap a szövetség elnöke. Megtekintette a központi épületet, ahol a részleg vezetője meleg szavakkal köszöntötte. Ami a valóságban persze azt jelenti, hogy szerda este Győrben koncertezett a dobos, komponista Bágyi Balázs, aki nem mellesleg a Magyar Jazz Szövetség elnöke.

Arra a kérdésre, hogy mi is ma a jazz, nem is olyan könnyű válaszolni. Vannak fesztiválok, amelyek nevében ott a szó, de a fellépők többségének köze nincs a jazzhez. Ha halljuk, rögtön érezzük és tudjuk ezt. Akad produkció, ahol a népszerűség kedvéért beáldozzák a jazzt éltető izgalmas kiszámíthatatlanságot, a hangzást, az ettől idegen stílus elemeinek beházasításával. Ugye mindannyian tudunk erre példát mondani?

Ezért vártam érdeklődéssel Bágyi új kvartettjét. Míg a „Tribute to Ella” és az „Homage to Shakespeare” praktikusan az angolszász kultúrát célozta meg, ez az új anyag a legnagyobb potenciális piacra tekintettel készült.

Lemezbemutató koncert volt szerda este a Rómer Jazz Klubban, a „China Jazz Suite”-et játszották el előző este a a BJC-ben is. Itthon Székesfehérvár és Debrecen lesz még a turné állomása, de elviszik majd a következő napokban Marosvásárhelyre, Kézdivásárhelyre és Somorjára is. Ősszel pedig Kínába.

Visszatért a zenekarvezető a korábbi gyakorlatához, és saját szerzeményeket játszottak. Nem próbálkozik szerencsére a kínai zenei elemek esztrádjával, inkább egy jazzmuzsikus utazása egy hajdani és újraéledt birodalomban. Képletesen és szó szerint is. A dalok felkonferálásából tudjuk, hogy egy kínai utazás élményei ihlették, zeneileg pedig számomra egyértelmű, hogy The Jazz Messengers „Hard bop” albuma környékén kell keresgélni. Nekem leginkább a „My Heart Stood Still”, a „Little Melonae”, vagy a „Stanley's Stiff Chickens” környékén mondjuk.

A ritmusszekció (Bágyi Balázs dobok, Oláh Dezső zongora, Oláh Péter bőgő) hozta a hard bop swingelést, a fúvósszekció pedig minőségi: hiszen ma vitán felül Soso Lakatos Sándor a leginspiratívabb altszaxofonos, Li Xiaochuan a sanghaji jazztanszék tanárának trombita tónusát pedig mindenki imádja, aki szereti ezt a hangszert. Nem véletlenül fedezte már fel korábban Eddie Gomez és Pat Metheny is. Remekül művelték a Jazz Messengers-re jellemző fúvós játékmódot, a hol párhuzamos, hol ellenpontozó dallamvezetéseket.

Az esti műsor tartalmazta a komplett „China Jazz Suite”-et. Nyitó tétel a „Quingdao Sky” volt, a „Storm Above Ningbo”-ban Balázs lazán felidézte kínai dobosok a pekingi olimpiai megnyitóján celebrált felejthetetlen produkciót, minden teátrális külsőség nélkül. A „The Dream of the Panda Bear” egy bravúros bőgőszólóval maradt emlékezetes, míg a „Forbidden City” elejére egy régi és méltóságteljes uralkodói bevonulást rajzolt fel a komponista az elején, ez váltott át élő bopos lüktetésbe. A kommentárok inspirációjára gyakran remek filmzenének tűntek.

A „Garden of Joy” környékén aztán beszállt a hatodik vendégzenész, a szellőztetőrendszer. Art Blakey-nél erre nem emlékszem, talán, mert most is viszonylag monoton volt, bár kitartóan és jól hallhatóan fújta a szólamát. A „Tibetian Tales” volt az egyetlen, ahol az ütősökön némi kínai hangzás imitáció is becsempészett.

Ráadásként Li Xiaochuan „After Shock”-ja hangzott el, ami jelezte, az ő kompozíciói még színesebbé tehetik a koncert kínálatát, érdemes lenne több teret adni neki, ahogy tették anno a MÜPA koncertjén is. A legvégére még odavarázsolták a „Lágy balkáni szél” című drabot, Bágyi Balázs régebbi szerzeményét, nyilván, hogy inspirálják a szellőzőrendszert kreatívabb hangzásra. Információim szerint a turné további állomásain a hatodik közreműködő már nem lesz jelen. Jobb is.

Nélküle kiváló ez a zenei anyag.