Ismeretlen ismerős
Téli Márta (1959-2019) tiszteletére gyűltek össze a budapesti iF kávézóban július 23-án, kedden este. A barátok által rendezett koncert sajnos már csak emlékezés lehetett a nemrég elhunyt jazzénekesnőre.
A hangversenyt megelőző órában, mint egy családi vacsora után, az asztalokat körbeülve lehetett mesélni Mártáról. Csodálatos történeteket hallhattunk, egy nagyszerű emberről, és egyre színesebb, kontúrosabb, élettelibb lett a kép minden újabb hozzászólóval. A színésznő, a zenész, a jazzénekes, a vállalkozó, a természetgyógyász, a műfordító - és még ki tudja, hány szerepben alakított szinte tökéleteset élete alig hatvan éve alatt. Illetve, legtöbbször az újrakezdést gyakorolta, nagy lelki erővel és derűje megőrzésével. Ezért a példájáért külön is hálás köszönetet mondtak barátai, ismerősei.
A koncert fő szervezője Gyárfás István volt. Szinte számonként változott aztán a zenekar körülötte, és minden darab előtt hallhattunk valami történetet, miért került a műsorba az adott mű. Kivétel egyedül a bevezetőként eljátszott „Cherokee” volt, amelyet a Gyárfás Trió játszott: a névadó gitározott, Oláh Zoltán bőgőzőtt és Cseh Balázs dobolt.
Rögtön utána Oláh Zoltánt Czakó Péter váltotta a bőgőnél és Juhász Gábor (gitár) is csatlakozott, ezzel egy korábbi Téli Márta zenekart elevenítettek fel a „Stella by Starlight” idejére.
Ezt a „Nature Boy” követte, Fekete István trombitaszólójával. Fekete hozzátette: a témát mindig Márta énekelte, így különösen is hiányzik most neki, és megpróbálja valahogy azért eljátszani a dallamot… Nagyon szépen sikerült természetesen.
Finnországból érkezett Süle László, aki szintén sok szép közös zenei emléket mesélt, majd saját szerzeményét játszotta el, melynek a „Szívrengés” címet adta, és jelen érzéseit fogalmazta meg benne.
A zongoraszóló után Gyárfás István a JazzJet együttest is felemlítette, melyet Téli Márta talált ki és szervezett is meg; ennek apropóján érkezett a következő meghívott: Lakatos Ágnes. Illetve a Voice and Bass duó, melyben a jazzből doktorált házaspár, Lakatos Ágnes a „voice” és Csuhaj Barna Tibor a „bass”. Előadásukban Abbey Lincoln „Throw It Away” című számát hallhattuk, melyet Mártának, mint a nagy újrakezdőnek ajánlott az énekesnő.
Az első rész zárásaképpen az „All Blues”-t játszotta Gyárfás István, Juhász Gábor, Fekete István, Süle László, Csuhaj Barna Tibor és Cseh Balázs.
A szünet részeként egy terjedelmesebb összeállítást láthattunk Téli Márta életének fotóiból, aláfestésként természetesen Márta énekével. A gyerekkorból származó képektől induló sorozat bemutatta aztán a tanulmányok emlékeit, a nagy utazásokat, a színházi szerepeket és a lemezeket is, tovább árnyalva a kirajzolódó portrét.
A második részben két olyan dal hangzott el kezdetként, amelyek az első Téli-lemezen szerepeltek: az „Interplay” és az „Elm” eljátszásához Berkes Balázs (bőgő) váltotta Csuhaj Barna Tibort a szüneti előtti zenekarban.
Szintén csak a basszushangszernél történt változás az utolsó felálláshoz: Oláh Zoltán tért vissza játszani; az így kialakult együttes kísérte aztán Micheller Myrtillt a „You Don’t Know What Love Is” és a „Lullaby of Birdland” című számokban.
Végül Lakatos Ágnes énekelte még el a „No More Blues” című Jobim-standardet, amellyel az iF-ben szokásoshoz képest hosszú koncert lezárult.
Újragondolva az estet, megerősödött bennem az érzés: az előttünk zajló, nagyon is élő hangverseny valójában Téli Márta személyét tette egyre elevenebbé, láthatóbbá a teremben. Nem csak az elmesélt történetek, a kimondott hála szólt neki, hanem ahogy zenéltek a barátok, az is köszönet volt az inspirációért, amit életével, tudásával, művészetével, derűjével hozott, és most itt hagyott. Mintha neki nem is lehetne másképpen játszani, mint virtuózan, elegánsan, egymásra figyelve és pezsgő humorral. A közönségről se lehet most leírni a hétköznapi jelzőket: teltház gyűlt össze, nagyon jó hangulat kerekedett a koncert végére, de ez inkább egy emelkedettséget jelentett, ahol mindenkit összekötött az, hogy ismeri Téli Mártát. Még azokkal is, akik sose találkoztak vele személyesen.
