Szombat a Stégen
Több okból is izgatottan vártam a mai koncertsorozatot. A felhők még mindig nem vonultak el teljesen a fejünk felett, a Stég színpad műsora pedig már délután 16:30-tól kezdetét vette és hosszasan az éjszakába nyúlt. A mai nap fellépői voltak azok, akik miatt leginkább itt, ennél a színpadnál akartam kikötni.
Kicsit szemerkélt még az eső, amikor elkezdett zenélni Oláh Kálmán Jr. és az Oláh Kálmán trió. A zenekarban bőgőn Orbán György, a doboknál Balázs Elemér egészítette ki a formációt. Koncertjüket ifj. Oláh Kálmán egyik saját szerzeményével, a Donatellával kezdték. Jó választás volt, azonnal kellemes atmoszférát alakítottak ki ily módon a művészek. A folytatásban a hangzásvilág nem igen változott, a tempón emeltek némileg. Rendkívüli összeszokottság volt tetten érhető a ritmusszekciónál. A billentyűnél Kálmán komoly improvizációt produkált, ami Elemért tovább inspirálta kreatív megoldásokra a doboknál. A Like Someone in Love örökzöld után újabb saját dal következett, melyet Bach egyik motívuma ihletett, így lett a címe Reflection to Goldberg 21.
Ezek után megemlékeztek Lakatos Ablakos Dezsőről, akinek az Elizabeth című zeneszámát adták elő. A természet érdekes játéka volt, hogy a kezdeti zongora betét alatt időnként halkan beledörgött az ég, ezzel még különlegesebb hangulat jött létre. Némileg a felerősödő szél is megnehezítette a zenészek dolgát, szerencsénkre azonban esőre már nem került sor. Az utolsó dal pedig szintén az idősebb Kálmán alkotása, a Polimodális Blues volt, ami felpörgette és előhívta a zenészek technikás énjét.
A következő felállás a Grencsó Kollektív volt, akiket hatalmas érdeklődéssel vártam. A zenei világomhoz kicsit közelebb állnak és valamilyen szinten kilógnak a sorból, legalábbis a fesztiválon eddig általam hallott zenekarokat tekintve mindenképp.
Grencsó István szaxofonos mellett zongorán Pozsár Máté, nagybőgőn Benkő Róbert és ütős hangszereken Miklós Szilveszter tevékenykedett. A felkonferálás már humorosan indult, amikor István elmondta, hogy törekednek a fülbemászó dallamokra. Természetesen senkinek nem kellett bemutatni a zenekart és mindenki nevetett is ezen. Esetükben nem beszélhetünk külön dalokról, örökzöldekről, egy rendkívül hosszú, egybefüggő és intenzív élményt kaptunk. A hangzásviláguk egyéni, időnként szinte észrevétlenül építkezett a dinamika. Nagyon határozottan működött a gépezet, az ilyen koncerteknél pedig mindig egy kicsit más szemmel is figyelem a produkciót. Zeneszerzői szemmel felmerül bennem, vajon meddig van egy-egy részlet megírva, mi a keret és mikortól teljes a szabadság. Az út, ahogyan eljutottunk egy téma kibontásától a csúcspontig, mindig hosszan tartott. Mégis, amikor eljött a pillanat, akkor volt libabőr és tudtam, hogy célt értünk. A hangszerekben rejlő lehetőségeket remekül kihasználták.
A színvonalas műsort tovább folytatta a Borbély Műhely. A zenekarvezető mellett Tálas Áron játszott a billentyűkön, Horváth Balázs bőgőn és G. Szabó Hunor dobolt. Főként a Grenadilla címet viselő albumuk alkotta a programjukat.
Rendkívül kifinomult, kellemes hangzást produkáltak. Lendületes volt, szinte szálltunk a zenével. Úgy éreztem, mintha egy utazásra invitálnának. A koncert elején több dalt adtak elő egybefűzve. Páratlan ritmusok, balkáni, népzenei, illetve világzenei elemek találkozása, keveredése zajlott a szemünk előtt. Mihály elmondása szerint ezek közös pontok a zenekar tagjai között, mi pedig élveztük ennek a gyümölcsét. Mihály nagyon jól improvizált és nem sokkal később Áron is követte egy kiváló szólóval. Persze, a ritmusszekcióról, a bőgőről és a dobról se feledkezzünk meg, akik remekül hozták le a teljes műsort.
A tárogató is előkerült, a zenekarvezető pedig előszeretettel játszott rajta, felváltva a klarinéttal és a szaxofonnal. A tisztelet, az alázat a zene iránt és a teljes körű koncentráció uralta végig a koncertet. Kihívás volt ez mindannyiuk számára, a zenészek különböző oldalait ismerhettük meg bő egy óra leforgása alatt.
A zsúfolt szombat este folytatásaként a Dresch Quartet lépett fel és a sorok teljesen megteltek a Stég színpad előtt. Úgy tűnt, hogy a legtöbben a Borbély Műhelyre, illetve Dresch Mihály zenekarára voltak kíváncsiak. Utóbbi együttesében Lukács Miklós (cimbalom), Gyányi Marcell (bőgő) és Baló István (dob) zenélnek. Műsorukban fontos szerepet kap a cimbalom, ami különleges színt ad egy jazz zenei környezetben. Hasonlóan kicsit szokatlan hangszer a fuhun, mégis kiválóan megtalálták a helyét. A jazz tényleg ilyen, bármilyen hangszernek megtalálhatjuk a szerepét. A koncert már az elejétől kezdve energikus volt, nagyon rövid szüneteket tartottak a dalok között. Ahogyan a korábbi produkciónál, úgy itt is megjelentek a népzenei motívumok. Az elhangzott dalok között megvolt az egyensúly, szóltak balladák, illetve gyorsabb tempójú szerzemények, a közönség lelkes tapssal jutalmazta az improvizáló művészeket. A zenekarnak végül akkora sikere volt, hogy visszatapsolták őket és egy újabb dallal kápráztatták el a nagyérdeműt.
Miután a nap negyedik fellépője is befejezte műsorát, egyedül a Zuboly együttese maradt adós egy koncerttel. Éjfél után egy bő fél órával kezdtek és szinte az első pillanattól megragadták a közönséget. A jazz háttérbeszorult, viszont előkerült mindenféle hangszer, szájharmonika, steel drum, szaxofon; a különböző stílusok pedig teljesen összemosódtak. Volt funky, rap, techno, pop, rock, a hallgatók táncra perdültek.
Számomra viszont itt véget is ért az este. Több olyan zenészt hallhattam, akire igazán kíváncsi voltam és bebizonyították, hogy az érdeklődés nem volt alaptalan. Köszönöm minden zenésznek az élményt! Lassan tudatosul bennem, hogy egy nap maradt hátra a fesztiválból.
