Az ablak - CMS - MüPa
2019. november 18-a, Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Cécile McLorin Salvant & Sullivan Fortner, lemezbemutató koncert: "The Window" (Mack Avenue, 2018). Élőben, (a két alsó szinten) teltház előtt.
Az éppen idén augusztusban 30 esztendős amerikai énekesnő tavaly duóalbumot adott ki a zongorista Fortner-rel, amely már - négy év alatt! - a harmadik Grammy-díjat jelentette számára a "Best Jazz Vocal Album"-ok versengésében! CMS ezzel - ha jól tudom - világcsúcsot ért el.
McLorin Salvant berobbant a nemzetközi jazzéletbe: 21 esztendős, amikor a Thelonious Monk versenyt nyerte és 25, amikor a DownBeat jazz szaklap Critics Poll ítészei négy (!) kategóriában is a legjobbnak látták-hallották. Nyolc éves kora óta mindenféle stílusban tanult énekelni: klasszikus, barokk, jazz - ez utóbbi műfajban nagy hatással volt rá - elsősorban - Sarah Vaughan, aztán Betty Carter, Bessie Smith és Billie Holiday.
De Cécile a saját útját járja: már a második albuma ("For One to Love", 2015) meghozta számára a nagy sikert, az első Grammy-díjat.
Két évvel később a "Dreams and Daggers" érte el ugyanezt - majd a "The Window" - amely a legújabb alkotás: koncertfelvétel a New York-i Village Vanguard-ban, standard-ek és sajátok.
Minimális félelemmel ültem be a nézőtérre: egy ének-zongora duó mennyire képes fenntartani a figyelmet másfél órán keresztül, mennyire tudja kifejezni a művészek elgondolásait. Persze, ha ilyen nagyszerű muzsikusok énekelnek-játszanak - akkor ez nem lehet kérdés. Mégis hiányérzetem maradt: szerény véleményem szerint ezen a koncerten a jazz háttérbe szorult. McLorin Salvant csodálatos hangú, remek
technikájú énekesnő. Fortner nagyszerű zongorista-orgonista, kísérete virtuózan alázatos, szólói találóak. Mégis... A dalok nagy része történetmesélős, sanzonos volt - vagy inkább egy musical betétdalához hasonlított. Az improvizációk szabadsága (kivéve a zongoristáé), a jazz spontaneitása, a pillanat varázsa nagyon hiányzott.
A dupla lemez nem minden dala (17!) került sorra (természetesen) – és belefért például a "Devil May Care" is, valamint 1-2 CMS kompozíció.
Talán az én hibám, de sokszor túlzottnak éreztem a drámát, vagy a humort.
Nem szép kimondani, de őszinte leszek: időnként unatkoztam. Annak ellenére, hogy láttam-hallottam a pozitívumokat: szép és képzett énekhang, átlagon felüli hangszertudás, kivételes összeszokottság.
Nekem az ablak mégsem nyílt ki ezen a koncerten...
