JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2020. szeptember 26.
JazzUp – Gergely Edvárd2020. szeptember 24.
Wania, Dominik: Lonely Shadows2020. szeptember 24.
Lemezajánló (2020.09.21-27.)2020. szeptember 21.
Rypdal, Terje: Conspiracy2020. szeptember 21.
Mi újság? – Holb Alexandra2020. szeptember 20.
Wilkins, Immanuel: Omega2020. szeptember 20.
JazzUp – Papp Márton2020. szeptember 17.
Porter, Gregory: All Rise2020. szeptember 12.
Mike Gotthard 30!2020. szeptember 08.
Dave Holland (1946-)2020. szeptember 07.
Játék – 2020 szeptember2020. szeptember 06.
FELHÍVÁS 2020. szeptember 06.
Bird 1002020. augusztus 29.
Branford Marsalis 60!2020. augusztus 26.
Klubtámogatás hetedszer2020. augusztus 16.
Mi újság? - Tommy Vig2020. augusztus 02.

Hírek

Életem jazzkoncertje - Dr. Szabó Csaba

Brecker Brothers: Royal Festival Hall, London, Anglia (1992. október 28.).

Nagyon nehéz egyetlen koncertet kiemelni a több ezerből. Először a Debreceni Jazz Napok 1985-ös Joe Zawinul szólókoncertjéről akartam írni, de aztán eszembe jutott, hogy erről már valamelyest megemlékeztem:

https://www.jazzma.hu/hirek/2017/09/11/tiz-eve-hunyt-el-joe-zawinul

Így akkor essen a választás a ’92-es Brecker Brothers koncertre, amit Londonban láttam. Egész pontosan “Return of the Brecker Brothers”, ahogy ez a turné be lett harangozva. Ugyanis ekkor jelent meg a GRP-nél az új lemez: tíz év után újra együtt zenél Randy és Michael, és egy “Dream Team” kíséri őket: Mike Stern gitáron, James Genus basszuson, George Whitty keyboardokon és Dennis Chambers dobokon. Az utolsó “első szériás” Brecker Brothers lemez ’82-ben jelent meg, és addigra egy kissé elfáradt a banda, és más irányba mentek a testvérek. Michael, többek között, a Steps Ahead-del és Paul Simon-nal dolgozott és készített egy csodás szólólemezt; Randy saját zenekarában és sokféle más formációban játszott straight ahead és fúziós zenéket. De aztán jött ez a GRP Records-os lehetőség a Brecker Brothers Band újjászületésére (annyian szidják a GRP-t a sok muzak-ért, amivel beterített bennünket, de már ez az egy lemez is majdhogynem ellensúlyozza a különféle emberiség ellen elkövetett cselekedeteiket...de csak majdnem... Szakcsink el-new-age-sítését soha nem bocsátjuk meg nekik...)

Szóval, tíz év után, felfrissülve, új energiákkal, élete és alkotó energiái teljében, újra lemezen és színpadon a Brecker Brothers!!!! És ezúttal nem a szokásos New York-i kis zajos klubokban (mint a 7th Avenue South... hol van már az a klub is...?), hanem komoly fesztiválokon, és nagy koncerttermekben, tökéletes hangosítással. Mike Stern-t vitték magukkal gitárosnak, aki ekkor már túl volt a „Blood Sweat and Tears” perióduson, a „Miles Davis Band”-en, a Jaco Pastorius-szal átdrogozott éveken, és – megújulva és megtisztulva – a saját brilliáns szólókarrierjét építette, de természetesen ezt a hatalmas világturnét nem hagyhatta ki. Az angol lapok a koncert után úgy emlegették Mike-ot, hogy a zenekar bevetette „titkos fegyverét”... James Genus-nak ez a lemez és turné volt az első nagy „gig”-je; mindenki tudta New York-ban, hogy „he is something special”, de Mike and Randy adta meg neki élete lehetőségét (amellyel olyannyira tudott élni, hogy egyből a világ a jazz-rock basszusgitárosainak az élvonalába ugrott).

Az alulbecsült/alulfoglalkoztatott de abszolút brilliáns George Whitty ült a keyboardok-nál, ugyanúgy, mint az új lemezen. És hát ki más foglalt helyet a dobok mögött, mint Dennis Chambers, a dobosok királya, a „first-call guy”, aki minden zenekart egy-két szinttel feljebb emel, legyen az a Parliament/Funkadelic, vagy a John Scofield „Blue Matter” Band.

Szóval, a New York-i fúziós zene krémjének a krémje: mindenki élete legjobb formájában. A „régi” és az „új” Brecker Brothers zenékből kb. fele-fele arányban játszottak; az „Above and Below”-val kezdtek, vagyis egy elementáris space-funkkal adták meg a koncerthez az alaphangot: Mike fantasztikus gitárjátéka, elementáris Randy trombitaszóló, George Whitty- space-jazz szintiszóló... leírhatatlan hangulat. Aztán a Monk emlékére írt „Spherical” jött: szögletesen-darabosan, ahogy az olyan nagyon jó mindenkinek... Később természetesen előkerült a „Brecker Brothers Classic” alapdarab, a ”Some Skunk Funk”. Totális elszállás, naná. „Common Ground” az új lemezről... Aztán a „Big Idea”: mély hip-hop/funk, amelyben a „nagy ötlet” annyit jelent, hogy régebbi BB számok, többek között a „Squids” „összekombinálása” egy elementáris mély, mindent megrengető szinti-basszussal... még a Royal Festival Hall hangterelő elemei is belerengtek (hát igen, lehet, hogy mégsem erre tervezték ezt a termet)... „Song for Barry” (Barry Rogers tiszteletére), amelyben Michael Akai EWI-n nyit (azelőtt és azóta sem sokan játszanak és játszottak ezen a hangszeren, és hát az ő színvonalán talán soha senki sem...), aztán tenorra vált, és tesójával közösen egy újabb teljes elszállást valósít meg... Randy „rendes” trombitán és „muted” trombitán is csodás figurákat „rajzolt” nekünk... Mike Stern is kapott egynéhány szólólehetőséget, és él vele, de még hogy! Dennis a végefelé egy atombombasztikus dobszólót nyom... aztán – mi ez, máris vége? – ráadások... és ennyi. Ennyi?? Nem lehetne újrakezdeni??

Teltházas volt a Royal Festival Hall, és az (általában) langymeleg angol közönség is tüntetve éltette a zenekart. A koncert alatt gyakran az órámra tekintettem, de nem azért, hogy „mikor lesz már vége?”, hanem hogy „a fene vinné el, már csak egy óra marad, már csak negyven perc maradt, már csak egypár szám maradt...már csak a ráadás maradt ebből a csodából... ugye lesz legalább kettő??”.

Egyébként a londoni koncertet anno a londoni Radio 2 is leadta, és rövid keresés után FLAC-ban letölthető belőle legalább egy jó óra az internetről. Valamint ugyanennek a turnénak a Barcelona-i állomása „lézerdiszk”-en is megjelent, és megvan a „legnagyobb videómegosztón” (aminek a nevét valamiért Magyarországon nem szabad leírni).

Aki nem hiszi, járjon utána!

bb1.jpg


bb2.jpg


bb3.jpg


bb4.jpg


rfh.jpg

Vissza a hírekhez