JazzMa

Friss Hírek

Névnapi jazz – Ferenc2021. május 11.
Ineffable: New Dimension2021. május 10.
Grencsó 65!2021. május 09.
Loueke, Lionel: HH2021. május 08.
JazzUp – Eck Léda2021. május 06.
Bärtsch,Nik: Entendre2021. május 05.
Mist, Alfa: Bring Backs2021. május 04.
Játék – 2021 május2021. május 02.
JAZZ-KÜLÖNC2021. április 29.
JazzUp – Barcsik Bogi2021. április 29.
Corea, Chick: Trilogy 22021. április 28.

Hírek

A jazz-zongorázás nagyjai – IV. rész – Lennie Tristano

Maloschik Róbert Főszerkesztő Úr kérésének eleget téve indítottam el 2021 januárjában az „A jazz-zongorázás nagyjai” című sorozatot, mely havi rendszerességgel lesz olvasható itt, a JazzMa.hu-n. Minden hónap negyedik hétfőjén jelentkezem! Hangsúlyozom, szubjektív listáról, vagy összeállításról beszélünk, mely kapcsán nem tagadom, szívemhez közel álló pianistákról szeretném megosztani gondolataimat Önökkel. Lehet, hogy lesznek olyan művészek, akiket hiányolni fognak egyesek, és az is előfordulhat, hogy bizonyos esetekben csodálkozik majd némelyik kedves Olvasónk, hiszen nem csak az evidencia kategóriájába tartozókkal kívánok foglalkozni. Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy nem akarom Önöket lexikális adatokkal bombázni -csak amennyire szükséges és/vagy logikus-, hiszen ma már az internet segítségével, néhány másodperc alatt minden ilyen jellegű információt megtalálhatunk aktuális „alanyunkról”.

Az orákulum, Lennie Tristano


lennie-tristano-1947-gottlieb.jpg


Leonard Joseph Tristano, avagy ahogyan a világ megismerte a nevét, Lennie Tristano 1919. március 19-én született Chicago-ban. Olasz származású szülei rajta kívül még három gyermeket vállaltak, Lennie-nek másodikként adott életet az édesanyja.

Gyenge látással született, de 9-10 éves korára sajnos teljesen megvakult.

Tanult szaxofonozni, trombitálni, gitározni, és dobolni is, sőt, 11 éves korában már fellépett klarinétosként egy -elnézést, de muszáj leírnom, mert így történt- bordélyban.

Tristano mégsem lett -manapság divatos kifejezéssel élve- multiinstrumentalista, inkább a zongora mellett döntött, életre szóló szerelemként, bár a szaxofonozás később is szerepet játszott karrierjében. Olyannyira, hogy még az ifjú, később legendássá vált Lee Konitz-nak is adott magánórákat!

1943-tól kezdett zongoristákat oktatni, így kezdett kialakulni erős vonzalma a pedagógia iránt.

1946-ban New York-ba költözött, ahol első lépésként egy étteremben játszott Arnold Fishkind bőgőssel, és Billy Bauer gitárossal.


bc5dc-800px-bill-harris252c-denzil-best252c-flip-phillips252c-billy-bauer252c-lennie-tristano252c-chubby-jackson252c-1947.jpg


1947-ben történt meg, aminek meg kellett történnie; megismerkedett Charlie Parker-rel, és elkezdtek együtt játszani, többek között Dizzy Gillespie és Max Roach társaságában. „Bird” élvezte a zongorista játékát, hiszen már akkor más utakat keresett és talált, mint amelyeken a többi pianista járt, és az is imponált Parker-nek, hogy nem az Ő be-bop játékát próbálta utánozni a billentyűkön.


d1du3bgu0aapjvx.jpg


Tristano később saját zenekaraiban szívesen dolgozott együtt -a már említett- Lee Konitz-cal (altszaxofon), és a tenorszaxofonos, Warne Marsh-sal.

Jóval megelőzve korát, éráját, quintetjével a kollektív improvizáció, a nagyobb szabadság felé fordult, melyet a kor muzsikusainak és kritikusainak egy része nem értett meg, így nem is igazán méltatták Tristano-ékat.

Gyakran érték támadások annak okán is, hogy játéka túlságosan hideg, rideg, pedig valójában ez a „cool” vonulat előszele volt, melyet később Miles Davis „futtatott fel” igazán.

1961-ben jelent meg a „New Tristano” címet viselő szóló zongora albuma, melyen balkezével a bőgőt helyettesítve „walking bass”-t hoz, jobbkezével pedig hihetetlenül virtuózan függetlenítve játszik, mai füllel hallgatva is modern ritmusképleteket.

A 70-es évektől visszavonult az aktív koncertezéstől, és „csak” a tanításra helyezte a hangsúlyt. Döntését azzal magyarázta, hogy egyrészt nem szeret utazni, másrészt nem akar karrierista módon gondolkozni, muzsikálni, és megfelelni az elvárásoknak.

Zárójelben jegyzem meg, hogy itt erős párhuzamot látok a zseniális klasszikus zongoraművész, Glenn Gould filozófiájával.

Lennie Tristano 1978. november 18-án hunyt el New York-i otthonában, szívinfarktus következtében, 59 évesen.

Nos, azt gondolom, Tristano kapcsán tipikus példáját láthatjuk, milyen egy meg nem értett, alulértékelt géniusz élete. Ahogy mondani szokás: száz évvel előre zongorázott, de saját korában igen kevesen értették, érezték, mekkora kincs a személye.

Ritmizálása, harmóniái, egész gondolkodásmódja a jazzt illetően óriási hatással volt/van/lesz szinte mindenkire, aki a műfaj közelébe kerül. Visszahallom örökségét Bill Evans, Paul Bley, Herbie Hancock, Keith Jarrett játékában, de még hosszasan sorolhatnám a zongoristákat, és más hangszereseket, akiket megérintett Tristano hatalmas egyénisége.

Orákulum volt, aki pedagógiai munkássága révén szavakban, koncertjei és lemezei révén pedig a zene nyelvén mondta el nekünk, mi a jazz jövője.

Ha életében nem is kapta meg teljesen a Neki járó tiszteletet, elismerést, legalább így utólag mondjuk ki: Lennie Tristano az egyik legnagyobb zongoristája a műfaj történetének!


p02q3747.jpg


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez