JazzMa

Friss Hírek

Wingfield, Mark: Zoji2021. július 21.
Erev, Ari: Close to Home2021. július 18.
Brian Bromberg (1960-)2021. július 05.

Hírek

Gitárosok az én szememmel – Salvai Ádám sorozata – John McLaughlin

Egy újabb olyan személy az alanya a sorozatomnak, akinek a neve mindenképp elő kell, hogy kerüljön, ha a legjelentősebb jazz gitárosok sorát firtatjuk. A jazz-rock, a fúziós zene egyik legikonikusabb alakjáról van szó, a műfaj történetének egyik legnagyobb hatással bíró művészéről. Ha az ő neve szóba kerül, az asszociációs lánc következő elemeiként mindig beugrik a „Bitches Brew”, vagy az „In a Silent Way”, később pedig a Mahavishnu Orchestra.

mclaughlin.jpg


John McLaughlin a zenészek között általánosan jellemző körből indította földi pályáját, zenészcsaládba született (1942. január 4. - Kirk Randall, Anglia), édesanyja hegedült és a testvérei is hangszert ragadtak. Anyja példáját követve előbb hegedűn tanult, majd a zongora lett a hangszere, hogy aztán 11 évesen a gitár kössön ki a kezei között. Néhány évvel később pedig már a jazz, illetve a flamenco zene bűvöletében élt. Pályája elején Londonban is szerencsét próbált, de egész karrierjére jellemző a nyitottság mindenféle hangszer és zenei irányzat felé. Készített felvételeket Jimi Hendrix-szel is, majd 1969-ben jelentkezett első szólóanyagával, az „Extrapolation”-nel.

Ugyanebben az évben hívta meg Miles Davis a zenekarába és a többi már történelem: az „In a Silent Way” vagy a „Bitches Brew” jazz mérföldkövek lettek. 1970 újabb jelentős évszám: a Mahavishnu Orchestra megalakulása és McLaughlin az indiai kultúra, valamint a hinduizmus felé fordulása. A következő esztendő pedig elhozta a „The Inner Mounting Flame” lemezt, ami szintén nem csak az ő karrierjében, de a jazz-rock stílusában egy kiemelkedően jelentős megálló. Az ezt követő évtizedek sem hoztak lassulást McLaughlin művészetében és a nyitottsága is megmaradt mostanáig; azon a tényen túl, hogy a jazz-rock egyik ikonja, dolgozott együtt Santana-val, a Dexter Gordon életét bemutató „Round Midnight” című film zenéjéhez is hozzájárult, de baletthez is szánt már aláfestő zenét.

Nevéhez 18 szóló album köthető, amelybe beletartoznak a The 4th Dimension projektjével készült felvételek is; de bűn lenne itt nem megemlíteni a Mahavishnu Orchestra-val megjelentetett zenei anyagokat. A pályafutása során tényleg zenei extraklasszisokkal dolgozott együtt (nyilván ő maga is közéjük tartozik), a már említetteken túl (Davis, Santana, Hendrix) illik megemlíteni Tony Williams, Paco de Lucia, Al Di Meola, Zakir Hussain, Jaco Pastorius, Billy Cobham, vagy akár Jan Garbarek nevét.

A legendát már volt lehetőség testközelben látni és hallani a hazai közönségnek. Többször járt Magyarországon, ilyen alkalmak voltak az 1986-as McLaughlin-Jonas Hellborg esemény, az 1998-as koncertje a Budai Parszínpadon, de a közelmúltból is említhetünk példát, hiszen 2019-ben a The 4th Dimension projektjével láthatta a magyar publikum.

John McLaughlin elképesztő zseni, a legnagyobbak közül is kitűnik virtuóz technikájával, képességeivel. Olyan nem kevésbé jelentős nevek szóltak elismerően róla, mint Pat Metheny, Frank Zappa, vagy Chick Corea, és számos gitáros jelöli meg őt kiemelten fontos hatásként, ilyen Steve Morse, Eric Johnson, Mike Stern, Al Di Meola, vagy Scott Henderson is.

Számomra egy kiemelt élmény volt vele kapcsolatban, amikor megismertem a Carlos Santana-val közösen kiadott, 1973-as „Love Devotion Surrender” című albumukat. Tény, hogy egy nagyon jó időzítés is volt, a legjobbkor talált meg ez a lemez, de azóta is szép emlékként őrzöm.


hangfoglalo.jpg


nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez