Jazz? Kanizsa! Jazzkanizsa!

Vannak dolgok, amik nem változnak. Vannak dolgok, amik maguktól értetődőek. Na, ilyen az is, hogy minden november elején Nagykanizsa – ha csak egy napra is – megcsillantja a Jazzfesztiválok sokéves tradícióját és az “Add meg mindennapi jazzünket!” felkiáltással egy kellemes estet teremt három, változatos jazzkoncerttel.

A Medgyaszay ház rusztikus nagytermébe érkezve máris egy ismert moraj várta a látogatót. A helyi jazzélet ismert alakjai – mind a zenészek, mind a törzsközösség tagjai kellemesen diskuráltak egymással. Mosolyok, sztorik, jókedélyű összemosolygások alapozták meg az este hangulatát.

A megnyitó beszédet Horváth Jácint tartotta.

Utána Mikola Mária is köszöntötte a közönséget.

Első fellépőként a Káldi Attila Quartet tagjai léptek a színpadra. A csapat friss, ropogós, csupa jazztanulóból áll, Csikó Dávid és Mózes Bence a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen koptatja a padot, Káldi Attila a Bartók Konzi hallgatója, míg a kanizsai gyökerekkel rendelkező Szatmári Mátyás idén szeptembertől Grácban tanul. Mindannyian remek alapokkal és üde szintfoltként, lendületesen érkeztek a fesztiválra, némi közös Snétbergeres élményekkel.

A koncert ennek megfelelően alakult, a srácok remekül csillogtatták tudásuk legjavát, brillíroztak a színpadon.

Káldi Attila néha végetnemérő lendületes szólói alkották az előadás gerincét, melyben változatos ritmusvilágokat és egy gyorsított világkörüli utat jártunk be.

Csikó Dávid basszusgitárjának ifjú mestere, ezt bátran állíthatom. Futamai a klasszikus világ modern, némileg etnografikus meghatározását fejezik ki. Biztos alapot, stabil keretrendszert biztosít a zenésztársai részére.

Mózes Bence teljesen átadja magát a hangszerének, s egyfajta szimbiózisba kerül a zongorával. Arcára van írva zenélés közben minden érzelme, tekintete: mimikája nyílt tükörré teszi belső világát.

Szatmári Matyit Nagykanizsán nem szükséges bemutatni, de lassan országosan is ismerősként köszöntik a jazz után érdeklődők. Matyi ritmikai világát helyben csiszolták ki, a Tiborcz Iván féle alma-materben kapta meg a biztos, stabil, klasszikus alapokat, melyet saját érzéki világába beépítve püföli a bőröket.

Setlist:

Upper Manhattan Medical Group - Billy Strayhorn

What Are You Doing the Rest of Your Life - Michel Legrand

Bossa Beguine - Oscar Peterson

Bouncing with Bud - Bud Powell

Estate - Bruno Martino/Bruno Brighetti

Whisper Not - Benny Golson

Eternal Child - Chick Corea

Dinlo - Biréli Lagrène

Az előadás végét következő szünetben rövid átállás után ifj. Szakcsi Béla szólókoncertje következett. Fiatalok alkotta quartet után egy középkorú szóló. Bizony, kellett jónéhány perc, hogy az ember át tudjon gondolatilag állni és befogadni ezt, a színtiszta, mély érzelmi kinyilatkoztatást.

Béla a dalok közötti átkötéseiben gyakran mesélt a múltról, édesapjáról, a közös élményekről.

Zongorajátéka változó lendületű témákat ölelt fel, s a művész arcát közelről szemlélve az érzelmek teljes spektrumával találkozhattunk, szemeiben könny csillogott, arcán derűs mosoly is megjelent. Igazi érzelmi vasúton utazhattunk a zenésszel.

Béla egyik fontos célja, hogy fellépésein lehetőséget biztosítson egy-egy feltörekvő énekesnek, akit meghív az előadásba.

Ezen alkalommal Nagy Noémi kapott lehetőséget, aki két dalban is közreműködött kellemes énekhangjával.

Setlist:

Szakcsi Lakatos Béla: Where Is Love Delayed

ifj. Szakcsi Lakatos Béla: Romamor

ifj. Szakcsi Lakatos Béla: Utopia

ifj. Szakcsi Lakatos Béla: Mixture

Járóka Sándor: February Love

Barry Harris: Just Open Your Heart

A kötelező átállás alatt sok minden átfut az ember fején, főleg, hogy a következő csapat a Szabó Dániel Quintet, ahol mint már megszokhattuk, a setlist gerincét a névadó szerzeményei alkotják. Itt sem okozott meglepetést a quintet, mint ahogy azzal sem, hogy a koncert hangulata főleg progresszív hatású volt. Remekül játszottak együtt, emelve a ritmust, a sok-sok inspiráció által intenzív, stimuláló, modern élményt nyújtó koncertélményben részesítve a nagyérdeműt. A saját szerzemények jelentős része a legfrissebb, „Intersections” című albumáról hangzott el, ezzel is erősítve a koncert hangulati ívét.

Az együttes vezetőjének remek billentyűs tudását nem szükséges bemutatnom, hiszen jól ismert a Magyarország mellett Amerikában is aktívan létező és alkotó zeneszerző már igen jelentős nevekkel dolgozott együtt, így nem meglepő, hogy Chick Corea halála után a managementje őt (+ még Beka Gochiashvilit és Gadi Lehavit) kérte fel a magyarországi emlékkoncert billentyűsének, amit a Müpában rendeztek meg John Patitucci és Dave Weckl közreműködésével. Nagykanizsán is remek futamokkal, szólókkal örvendeztetett meg bennünket, pulzáló, a többiekkel folyamatosan rezonáló örömzenét játszott.

A szaxofonnál (s nem mellesleg a fuvolánál!) a szintén jól ismert Ávéd Jánost köszönthettünk a JazzKanizsa színpadán. János mindig rezignáltan, kontrolláltan lép a színpadra, egész jelenléte valami csodálatos nyugalmat hoz magával… és persze csodálatos fúvós hangokat! Most sem csalódtunk, hajszálpontosan játszotta el a kötelezőket és a szólókban megcsillogtatta játékosan könnyed futamait.

Bacsó Kristóf munkássága is jól ismert, sok alkalommal köszönthettük már városunkban. Kristóf képes pár taktus után eggyé válni a hangszerével, a szaxofon és a klarinét a saját lelki hangjait tárja elénk. Az elsőre zárkózottnak látszó művész a legbelső érzéseibe is betekintést ad, főként a szólókban érezhető a teljes nyíltsága.

A bőgőnél az idén 33 éves Gyányi Marcell stabil basszusait csodálhattuk meg. Bár ő egy újabb generáció tagja a fenti három zenészhez képest, de váltig állíthatom, ugyanazt a nemzetközileg is elismert minőséget produkálja, mint ők. Játéka felettébb dinamikus és élettel teli, látszik rajta, hogy élvezi a színpadon előtte megnyíló lehetőségeket.

Dob nélkül egy zene már csak dobbal lehet jobb – vallom a ritmusszekció szeretete okán is.  Ezen a koncerten a fülbemászó ritmusokat Csízi László szolgáltatta, aki már jópár formációban bizonyította rátermettségét. Nagykanizsai fellépésén remek formában volt, mély átéléssel és élményt adó szólóival vette le a látogatókat a lábáról.

Setlist:

Isotope (Joe Henderson)

Intersections (Daniel Szabo)

Imprints (Daniel Szabo)

Elemental (Daniel Szabo)

Evening Song (Daniel Szabo)

Tribute to Masters (Daniel Szabo)

Úgy gondolom, ez egy remek este volt. A jazz három különböző irányzatából is kaphattunk élményeket egymás után. A nézőközönség tapsai is jelezték, van igény ezekre a jazzkoncertekre továbbra is Nagykanizsán, így bízunk benne, hogy az esemény hagyománya továbbra is megmarad és 2026-ban egy hasonló rangos estével tudja bizonyítani a jazz vidéki létjogosultságát.