Jazz és a Bor Fesztiválja 2021 – 3. és 4. nap

A harmadik nap műsorát a Tátrai Band szolgáltatta Balatonbogláron. Mivel műfaját illetően ez a koncert kilógott a sorból és lapunk profiljából, a részletesebb tudósítástól eltekintek, de azt mindenképpen meg kell említeni, hogy nagyon-nagyon jó zenét hallhatott az igencsak népes közönség, és a fellépők között Charlie-n kívül olyan jazz-ben is érdekeltek álltak a színpadon, mint Tisza Bea (ének), Czibere József (ütőhangszerek) vagy Glaser Péter (basszusgitár). Tátrai Tibusz pedig korábban Babos Gyulával és László Attilával alkotta a legendás gitártriót, amely mögött a Tátrai Bandben is játszó Solti János dobolt. Csaknem kétórás katartikus élmény volt, táncoló közönség, standing ovation.

Az első három nappal ellentétben az időjárás nem kedvezett a zárónapnak, de ahogy Szalai Tücsi mondta, ezt azért intézték így, hogy a látogatók belülről is megnézzék a felújított művelődési házat és benne Dr. Kiss Attila András Credo – Hangszínek című kiállítását, idén is jazz-zenészek portréival.

Elérkezett tehát a búcsú napja, amikor is – mint mindennap – a főszervező Tücsi köszöntötte a nézőket, az aznapi borászokat, valamint felsorolta a szponzorokat, akik nélkül a fesztivál nem jöhetett volna létre. A név szerinti felsorolásból szerényen kihagyta önmagát, de ha nem is név szerint, a tombolaszünetben is megemlítette a terem ajtajában (legalábbis részben) felsorakozott 40 önkéntest, akik nélkül tényleg nem lenne fesztivál, és akik harmincegynéhány perc alatt betelepítették a szabadtéri színpadról az ezúttal is kifogástalanul megszólaló technikát.

Nagy köszönet jár mindannyiuknak, Tücsi is nyugodtan beülhetett a nézők közé – megérdemli az „egy nagy tapsot”. Aki jár Boglárra, tudja mit jelent ez. Aki tudni szeretné, jöjjön el jövőre!

Az első részben Rozbora Ádám trombitás quartetjét hallhattuk, két standard között („Footprints” és „There Will Never Be Another You” – utóbbi hálás darab, Bangó Adrienne is elénekelte a második napon) a névadó saját szerzeményeivel. Shorter lábnyomain lépdelve Arday Dániel (basszusgitár) nagyon szép szólóval vezette be az első számot, majd becsatlakozott Mohai Szabolcs dobokon, Pohl Nándor zongorán, végül pedig a zenekarvezető finom puhán szóló szárnykürtjén. Aztán végigdübörgött a házon a dobszólós „Night Train” (nem Peterson-tól), érces trombitahanggal szólt a „Black Lamb”, amelyben – mint minden számban – biztos alapot adott a basszusgitár. (Nem lehet elmenni szó nélkül a mellett, hogy a fesztivál minden koncertjén milyen jól lehetett hallani a bőgőt, vagy basszusgitárt, akkor is, amikor nem szólót játszottak. Sok éves tapasztalatom, hogy a basszushangszer hangosítása elégtelen, itt viszont nagyszerűen megoldották.

Lassú szárnykürttel hömpölygött a „Dark River”, majd elringatott a „Liliom” című bossa nova (amelyhez hozzáképzeltem az előző három szabadtéri estét). „Hajnal Ankarában” – 5+4 ott leélt év után különösen megérintett ez a dal, elmondása szerint viszont Ádám soha nem járt ott, csak álmában. „Whisper Bunny” – egyáltalán nem suttogott, ez a nyuszi inkább hangos volt és lendületes, ellensúlyozva az előző szám hangulatát. A ráadás standard előtt még elhangzott a „Clay Golem”, és elégedetten állapíthattuk meg, hogy a zenészutánpótlás terén továbbra is jól állunk.

A zárókoncert nem mindig hálás feladata jutott a Bágyi Balázs New Quartet-nek, akik főként „2020” című legutóbbi lemezükről játszottak. A zenekarvezető dobos mellett Soso Lakatos Sándor alt- és tenorszaxofonon, Oláh Dezső zongorán, Oláh Péter pedig bőgőn játszott. All star felállás – a hallottak alapján mindenképpen.

A „Rubato Prayer” olyan volt, mint egy népdal, vagy ballada, szemben a gyors „Tricky Juice” című darabbal. A „Lyric Song”-ban a kollektív vadulástól az akusztikus finomságokon át eljutottunk a négy egyenrangú muzsikus virtuóz zenebohóckodásáig. Mindezt szó, vagy CD nem adja vissza – az ilyen zenét élőben kell hallani. Csak nyomdafestéket és képernyőt nem tűrő jelző jut eszembe: FG – mondanák az angolosok! „Gimme 5” bőgő bevezetéssel, energiarobbanással – nem a dúdolható örökzöldek kategóriája, de nem is bánjuk. „Repetition No. 1”, és a kitartó közönség bánatára sajnos már vége is.

Ha a zenélés verseny lenne, és a teljesen különböző stílusokat össze lehetnek hasonlítani, a négy nap után Bágyiékat holtversenyben első helyre tenném a Pintér Zoltán Quintettel, „közönségdíjjal” a Tátrai Bandnek. Viszont a művészet nem verseny, és a szervezők jóvoltából sokféle (jazz-)zenéből állt össze a program, amelyben többféle irányzat kedvelői találhatták meg a számukra kedves hangokat. Az ismert nevek mellett nagyszerűen szerepeltek a fiatalok is, így a fesztivál nemcsak zenei sokszínűségében volt kiegyensúlyozott.

Több mint érdemes volt minden napját végighallgatni.