A jazz-zongorázás nagyjai – IX. rész – Alan Broadbent
Maloschik Róbert Főszerkesztő Úr kérésének eleget téve indítottam el 2021 januárjában az „A jazz-zongorázás nagyjai” című sorozatot, mely havi rendszerességgel olvasható itt, a JazzMa.hu-n. Minden hónap negyedik hétfőjén jelentkezem! Hangsúlyozom, szubjektív listáról, vagy összeállításról beszélünk, mely kapcsán nem tagadom, szívemhez közel álló pianistákról szeretném megosztani gondolataimat Önökkel. Lehet, hogy lesznek olyan művészek, akiket hiányolni fognak egyesek, és az is előfordulhat, hogy bizonyos esetekben csodálkozik majd némelyik kedves Olvasónk, hiszen nem csak az evidencia kategóriájába tartozókkal kívánok foglalkozni. Fontosnak tartom még megjegyezni, hogy nem akarom Önöket lexikális adatokkal bombázni -csak amennyire szükséges és/vagy logikus-, hiszen ma már az internet segítségével, néhány másodperc alatt minden ilyen jellegű információt megtalálhatunk aktuális „alanyunkról”.
Nagy jazzista Új-Zélandról, Alan Broadbent
Alan Leonard Broadbent 1947. április 23-án látta meg a napvilágot Új-Zéland nagyvárosában, Auckland-ben. Hazájában kezdte el útját zongoristaként, majd 1966-ban az Amerikai Egyesült Államokba tette át székhelyét, hogy megkezdje tanulmányait a legendás Berklee College of Music-on.
Broadbent-et -a zongorázás mellett- a zeneszerzés és hangszerelés világa is egyre inkább érdekelni kezdte, így ezen ismereteit szintén komolyan fejlesztette.
Az 1991-ben megjelent, hatalmas sikerű „Unforgettable...with Love” című Natalie Cole albumon hangszerelőként és zongoristaként egyaránt szerepelt, melynek a „When I Fall in Love”-hoz készült videóklipjében felcsendülő hangszereléséért Grammy-díjban részesült.
Igazán nagy áttörésnek a Natalie Cole-lal való együttműködés nevezhető, azonban már 1986-ban a zseniális bőgős, zeneszerző, Charlie Haden Quartet West nevű formációjában játszott, az azonos címet viselő korongon.
Ezen zenekar kapcsán is gyakran megmutatta magát „arranger”-ként és karmesterként. Olyannyira, hogy az 1999-ben kiadott „The Art of Song” elnevezésű Charlie Haden Quartet West lemezen elhangzó „Lonely Town”-ra (Leonard Bernstein) készített hangszereléséért ismét Grammy-díjat kapott.
A 71 éves Alan Broadbent pályája során dolgozott -többek között- Woody Herman-nel, Chet Baker-rel, Warne Marsh-sal, és Diana Krall-lal is.
2008-ban hazájában Új-Zélandi Érdemrend kitüntetésben részesült, gyönyörű karrierje elismeréseként.
Nos, ahogyan a bevezetőben megfogalmaztam, nemcsak az evidencia kategóriájába tartozó zongorista-kolosszusokkal kívánok foglalkozni a sorozatban, és talán Alan Broadbent esetében mutatkozik meg eddig leghangsúlyosabban ez.
Broadbent külsejében, játékában, szerzeményeiben és hangszereléseiben egyaránt a nyugodt erőt, a könnyed eleganciát, a kiegyensúlyozottságot és letisztultságot jeleníti meg számomra. Nyilván egy Bud Powell, vagy Oscar Peterson -és még folytathatnám a sort- hatalmas egyéniségéhez nem mérhető személye, azonban sokrétű tevékenysége, és rendkívül ízléses stílusa mégis a nagyok, sőt, véleményem szerint a legnagyobbak közé emeli Őt.
Soha egyetlen felesleges hang, vagy harmónia nem gördül ki kezei alól, egyetlen esetben sem kívánja megmutatni erőltetetten tudását, mégis, akinek a füle befogadó a jazzre, kell, hogy hallja mekkora szíve-lelke van, és bizony a „dögös”, igazán swingelős zongorázás is igen jól megy Neki.
Alan Broadbent elsősorban tagemberként, „sideman”-ként vált híressé, aki némileg a háttérbe húzódva alkot és muzsikál, de ahol feltűnik, meghatározó emberré válik. Figyeljünk Rá, hallgassuk, szeressük, és becsüljük meg az ilyen típusú művészeket is!
