„A Baló István egy hipnózis” - Meglepetés beszámoló a tegnap esti Jedermann koncert második részéről
Hirtelen forróvá vált a budapesti hangulat. Elszippantotta a vidék és a Duna menti fröccsözések a város kultúra fogyasztóit, ezért egy kemény mag előtt alkotott a Baló István Projekt négyes fogatú felállása (Baló István - dob, Baló Samu – zongora, Ajtai Péter - bőgő, Ördög Krisztián - szaxofon).
Csak a második rész előtt estem be, színház után és meglepetésemre a Jedermann pultját Dresch Mihály támasztotta Baló Istvánnal beszélgetve. Talán ez nem is akkora meglepetés, de az inkább az volt, hogy odahúzott egy széket a színpad mellé és elővette hangszerét ő is, amikor elkezdtek mocorogni a zenészek. És így indult a második szett, meglepetés vendéggel, de szó szerint, mert a koncert után hallottam, hogy “Misi” előtte máshol játszott, csak szeret a Jedermannba járni és megkérdezte, hogy beszállhat-e. Baló Istvánnal régi motorosok ők, évekig játszottak együtt, de már 3 éve nem kaptak közösen hangszerhez.
Második szett, befúrtam magam az első sorban a székembe, és elkezdtek leolvadni a gondolatok az agyamról. A híres, neves BIP frekvenciák elkezdték masszírozni körülöttem a levegőt, amik aztán szépen kiolvasztották belőlem a hét minden gondját, nyűgjét, kétségét, feladatát, határidejét, bánatát, örömét, bevásárlási listától a mindenig, és csak a zene maradt. Szinte megállt az idő olyannyira, hogy lelassuljak.
Kihozták a mézes öntetes csirkés salátát a Jedermann becses konyhájáról és minden egyes íz ezerszer ízesebb, minden fűszer ezerszer fűszeresebb, a ropogós zellerszár ropogósabb, minden finomabb és intenzívebb lett, a poszt COVIDban elsovardt ízlelőbimbóim, mintha a jazz hatására mégis életre keltek volna újra és teljes pompájukban, az érzékszerveimmel együtt kitágultak és mint egy hatalmas lüktető ér, amiről lemossa a csodaszer az érfalakra tapadt meszet, úgy tisztított meg ezen az estén a zene.
Ördög és Dresch szaxofonon beszélgettek, Baló dobverői simítgatták a levegőhullámokat, Ajtai ugyan a háttérben - de zenében korántsem - esett basszus transzba, a fiatal Baló pedig húrrá feszült és szinte megpengett az elektromos zongorán. Az utolsó szám után hangos szavakkal két fiatal lány kiabálta: „Még egyet! Még egyet!” Ezt eljátszották kétszer. A zenészek mindkétszer már szinte leindultak a színpadról, de a tapsból kihallatszó “követelésre” összenéztek tétován, mosolyogva és játszottak még egyet-egyet. Harmadszorra már nem működött a dolog, a jóból is megárt a sok.
Koncert után kikérdeztem Baló István zenekarvezetőt. Nagyon meg volt elégedve. (Na, ilyet is hallani! Zenésztől! No lám!) Az első szett egyébként a május 18-ai lemezfelvétel koncert (helyszín: Mixát) számaiból állt, és sajnálom, hogy lemaradtam róla, mert mindenki ódákat zengett. A plusz két számot az egész közönség számára kiharcoló két leány is belefonódott a beszélgetésbe és a fiáról kérdezték Balót, aki a következőket nyilatkozta:
“Nagyon szeretek vele játszatni (Baló Sámuellel) és nem azért, mert a fiam. Nagyon jó, nyitott és jó ötletei vannak.” - még hozzá tette: “Szeretek fiatalokkal játszani, adunk-kapunk, elfogadnak, jó érzés”.
Ja és a mosdóban ezt mondta egy lány: "A Baló István egy hipnózis."
