JazzMa

Friss Hírek

Kis hírek – friss hírek2024. április 22.
Pacsirtasirató a Muflonban2024. április 15.

Hírek

Kétzongorás varázslat – apa és fia, Oláh Kálmán és Krisztián a 88. tatabányai DzsesSzerdán

Ebben a műfajban az első lemezem egy NDK kiadású Hancock–Corea LP volt, majd szintén LP-n Binder–Süle, aztán már CD-n Szakcsi–Vukán.

Élőben bármilyen konzervált zenét felülmúlóan kétszer volt szerencsénk Tatabányán Szakcsi és Vukán felejthetetlen duójához, később játszott itt Binder Károly Oláh Kálmánnal, sőt olyan koncert is volt, amikor Binder Károly egyedül játszott két zongorán.

Az Erkel Zeneiskola két nagyszerű hangszerének billentyűit ezúttal is értő kezek érintették: Oláh Kálmán és fia, Krisztián mutatták be az improvizálás magasiskoláját saját szerzemények és jazz, valamint klasszikus örökzöldek megszólaltatásával.

oo-1.JPG

oo-2.JPG

Kálmán „Always” című darabjával kezdtek, amelyet Krisztián „Szonett 1” című szerzeménye követett. Mint Kálmán mondta, azért választották ezt a művet, hogy ő is el tudja játszani. El tudták, mindketten, és a közhellyé vált közmondással élve „az alma nem esett messze a fájától”.

Két standarddel folytatták: Cole Porter „Everything I Love”, Thelonious Monk „Round Midnight”. Különösen az utóbbit játszották szép hosszan, és az ismert dallamoktól messze elkalandozva. Elmondása szerint Kálmán beleszőtte Sztravinszkij „Tavaszi áldozatát”, és játék közben nem Monk-ra, hanem inkább Szakcsira gondolt, akivel valaha játszotta Monk egyik legismertebb balladáját.

A zeneiskolai helyszínre és a nyitott fülű hallgatókra gondolva szolgáltattak nekünk egy kis jazzé alakított klasszikus zenét – eredetileg Paganinitől, de itt is érvényesült, hogy fontosabb a „hogyan”, mint a „mit”.

Aki ismeri Kálmán munkásságát, az tudja, hogy természetesen nem telhet el Oláh Kálmán koncert „Polimodális blues” (Polymodal Blues) nélkül. Eleinte alig felismerhető, aztán megérkeznek a jazzhallgatók számára ismerős hangok. Megható volt látni és hallani, ahogy az okkal és méltán büszke apa és fia együtt játszanak.

A ráadásnak kitapsolt „Milestones”-t dúdolva, felemelő élménnyel térhettünk haza.

oo-3.JPG

Ludányi Tamás alapítótól megtudhattuk, hogy a tatabányaiak a következő hónapokban se maradnak élő jazz nélkül. Áprilisban kétszer is fellép a helyi Black Diamond Big Band, előbb Szolnoki Péterrel, majd Kamilkával, júliusban pedig Farkas Gábor Gábriellel. Továbbá májusban is lesz DzsesSzerda – a tárgyalások még folynak a kiszemelt fellépőkkel.

hangfoglalo.jpg

nka-logo.jpg

Vissza a hírekhez