Akiket mi (me and my lovely wife Gabriella) hoztunk Magyarországra! – 18. rész: Mike Stern először a Budapest Jazz Clubban (2011. április 21.)

Bóna Laci barátom, a Budapest Jazz Club tulajdonos-programigazgatója 2011 januárjában megkért, hogy segítsek nekik olyan nemcsak Magyarországon világsztároknak kikiáltott amerikai jazzmuzsikusokat keresni, akik igazi nagy nevek, és hajlandók jazzklubokban is fellépni. Tulajdonos társa, Susszer Zoltán is ott volt ezen a megbeszélésen, és azt mondta, ha szerzek nekik világverő neveket, akkor fáklyás felvonulást tartanak a tiszteletemre a Kálvin téren. Ti. akkor még a Múzeum utca 7. alatt működtek. Illetve felett, mert az emeleten volt az akkori BJC. Úgy látszik akkoriban hiánycikk volt a fáklya, mert azóta sem volt felvonulás a Kálvin téren…

Egyből írtam Mike Stern-nek, hogy mikor jön legközelebb európai turnéra? És mi szólna egy budapesti fellépéshez? Nagyon örült neki. Mondta, a menedzsere épp most szervezi az áprilisi turnéját, szól neki. És mit ád Isten, aznap este már meg is jött a fax, amiben április 21-ét ajánlotta. Felhívtam Bóna Lacit és mondtam neki, tegye szabaddá azt az estét. Erre megkérdezte, és mennyit kér a menedzser, mondtam neki, tízezer dollárt. Mondta, hogy az túl drága nekik, ötezernél többet nem tudnak fizetni. Mondtam neki, Laci ötezerért világsztárt, hol élsz Te? Éreztem a hangján, hogy kissé elszontyolódott. Megesett rajta a szívem. Írtam Mike Stern menedzserének, hogy a BJC egy kis klub, és a magyar embereknek nincs annyi pénze, hogy nagyon drága jegyeket vegyenek. Másnap válaszolt, hogy akkor legyen nyolcezer. Én meg válaszolta, hogy ötezernél nem fizetünk többet. Az ürge New York-ban káromkodhatott rendesen, aztán gondolom megbeszélte Mike-kal a dolgot. És képzeljék el, azt írta rendben, ajánlat elfogadva. Még aznap elfaxolta a szerződést nekem, de én megírta, hogy a BJC tulajdonosának „Mr. Laszlo Bona”-nak küdje, és megadtam neki a faxszámukat. És amikor New Yorkból megjött a hihetetlenül olcsó szerződés, Laci felhívott és elkezdett hálálkodni. Kérdezte mennyit kérek ezért, mondtam két jegyet (nekem és Gabinak) + egy kólát. Úgy hogy viszonylag olcsón megúszta…

Aztán meghirdették a koncertet és a 150 székre 400-an jelentkeztek. Mondtam neki, csinálj még egy bulit. Ezt nem merte. (Azóta ezt a félénkséget már kinőtte…)

Aztán, amikor megjött a Mike Stern Group a beálló próba és a koncert között backstage-en készítettem az alábbi interjút Mike Stern-nel, ami másnap már meg is jelent a www.jazzma.hu-n.

Sztárinterjú – A New York-i adoptált fiú esete a nyugdíjas jazz főszerkesztővel, avagy Mike Stern ismét Budapesten

Mike Stern-ről (1953) az 1970-es évek második felében hallottam először, amikor valaki meghozta Amerikából a Blood Sweat and Tears koncertlemezét, melyen többek között szerepelt a Berklee-n épphogy végzett gitáros neve is. Aztán Miles Davis visszatérő duplalemezén (1982: We Want Miles) olvashattam nevét. Akkor már feleségem Miles Davis LP gyűjteménye jóvoltából. Lehet, hogy Gabi ekkor szeretett bele Stern gitárhangjába?

MR: Miért változtattad meg a neved Michael Sedgwick-ről Mike Stern-re?
MS: Adoptáltak, amikor még kisgyermek voltam. A szüleim elváltak és anyukám második férje a nevére vett.
MR: Ezek szerint Kyra Sedgwick filmszínésznő, aki az utóbbi években világhírű lett egy TV-filmsorozattal (nálunk „A Főnök” címen megy, csak tudnám, hogy miért?), a testvéred?
MS: Igen ő a húgom, a féltestvérem. A „The Closer” (ez ti. az eredeti címe a sorozatnak! – a szerk.) nemcsak nálatok népszerű, hanem Amerikában is. Sőt, szerte a világon. Kyra nagyon édes, mindig is közel állt hozzám és ő is nagyon szeret engem.
MR: Akkor a családi vonatkozások után, beszéljünk a zenész Mike Stern-ről. Két éve jelent meg legutóbbi CD-d, a „Big Neighborhood”. Mikorra várhatjuk a következőt?
MS: Már dolgozom rajta. Az összes zenét megírtam már. Amint a héten visszamegyünk Európából New Yorkba, intézem a stúdiófoglalásokat. Már az is megvan, hogy kikkel készítem a következő lemezemet. Mondok néhány nevet, jó?!
MR: Már alig várom…
MS: Dave Holland…
MR: What? Dave Holland?
MS: Dave Holland bizony, egy, vagy két számban. És Kenny Garrett. És Al Foster, szintén egy-kettőben. Dave Weckl valószínűleg ezen is rajta lesz. Bob Malach biztosan. És talán Anthony Jackson is. Talán Victor Wooten, talán Marcus Miller. Ők is nagyon elfoglalt muzsikusok és én is állandóan turnézom. De bízom benne, hogy a közeljövőben meg tudom oldani. Különböző stílusú muzsikusok, de ebből a koncepciómból az elmúlt években is sültek ki jó dolgok. A címet még nem találtam ki. Talán „How You See Things”. Tetszik Neked ez a cím?
MR: Absolutely. (És itt egy pillanatra döbbenetet okoztam neki és az asztalunknál ülő szaxofonos Bob Malach-nek is, hisz a lábamhoz tett nylonszatyort az asztalra tettem és elkezdtem előbányászni feleségem Stern-höz kapcsolódó huszonhárom CD-jét. Bob tágra meredt szemekkel kérdezte: „Ez meg mi?”. Erre Mike azt válaszolta: „Valamennyi hang, amit életemben játszottam.”)
MS: Ezt mind neked dedikáljam Róbert?
MR: Isten ments… (Ezen Bob jót nevetett.) A feleségemnek, Gabinak. Ő a nagy rajongód. (Mike nagyot fújt, majd egyenként elővette a „booklet”-eket és hősiesen elkezdte gyártani az autogramokat.) Azt is tudnod kell, hogy feleségem legjobb barátnője, Krisztina a múltad szerves része. Hisz Kriszta intézte 1994 végén, az „Is What It Is” kapcsán az első hazánkban elhangzott „phoner”-edet, amit volt szerencsém abszolválni a Petőfi Rádióban.
MS: Azt most utólag is megköszönöm neked, mert alighogy lement a riport a rádiótokban, megkeresett egy magyar menedzser, nem lenne-e kedvem fellépni Budapesten…
MR: És kb. másfél évvel később ismét Kriszta intézte, de akkor már a MaJazz részére az interjút Veled, a „Between the Lines” megjelenése kapcsán és mielőtt először Budapestre jöttél volna.
MS: I love her. She is sweetheart. Akkor a Warner-nél dolgozott, akik hosszú éveken keresztül kiadták a lemezeimet. Give her my best.
MR: Jelenleg a Universal-nél dolgozik.
MS: Great. Give her my best.
MR: És emlékszel még első magyarországi fellépésedre?
MS: Persze, egy impozáns épület nagyon nagy udvarán játszottunk, úgy hiszem Bob Berg-gel…
MR: Majdnem… (Ezen megint jót nevetett Bob Malach.) Ti. Te is a saját Quartet-teddel játszottál (Bob Sheppard – tenorszaxofon, Lincoln Goines – basszusgitár, Dave Weckl – dob) és Bob is (Joey Calderazzo – zongora, James Genus – bőgő, Dennis Chambers – dob).
MS: Yeah, yeah!
MR: És arra emlékszel-e még, hogy a koncert után egy viszonylag kis helyre zsúfolták be a zenészeket és a VIP vendégeket, kvázi „sajtóhaverkodásra” és ott Kriszta „face to face” bemutatott bennünket egymásnak. És ott odaadtam Neked azt a MaJazz számot, amelyben szerepelt a Veled készített exkluzív interjú?
MS: Viccelsz? (Are you kiddin’?)
MR: Ezek szerint már a szállodában kidobtad…
MS: Nem. Sőt, ellenkezőleg. Kriszta lefordította az egész cikket. Jókat nevettünk a humoros stílusodon. Hazavittem New Yorkba és Leni-nek (a felesége, Leni Stern szintén jazzgitáros – a szerk.) is megmutattam. Becses helyen őrzöm azóta is.
MR: Ugratsz.
MS: Ha nem hiszed, hívd fel Leni-t!
MR: Na jó, lépjünk tovább. 1996 óta szinte minden évben eljössz hozzánk.
MS: Amikor európai turnéra jövünk, valahogy úgy alakul, hogy mindig meghívnak Magyarországra is. Nagyon szeretek itt játszani, de szerintem a többi amerikai jazzmuzsikus is, hisz ez egy nagyon speciális hely. Az emberek barátságosak, nagy lelkük van, és értik a zenét. Ez nagyon jó érzés egy zenésznek. A magyarokkal való kapcsolatom még az 1970-es években kezdődött Bostonban. A Berklee-re jártam és az egyik zongoratanár fellépett a Jazz Workshop-ban és elhívott a koncertre. És ott lépett fel Gabor Szabo (Szabó Gábor), aki egy kultikus figura volt az olyan fiatal gitárosok számára, mint én voltam akkoriban. Mondtam is magamban: „Vow, Gabor Szabo. He’s smokin’ on the acoustic guitar”. (Ez nem azt jelenti, hogy cigarettázott gitározás közben, hanem hogy füstölt a gitár a kezében – a szerk.) Aztán a 90-es évek végén összehaverkodtam Vasvári Pállal. Csináltam is vele, meg magyar muzsikusokkal lemezt. A 2000-es években meg a Mester Mikiék szerveztek nekem koncerteket.
MR: Végül, mi a véleményed a Budapest Jazz Clubról?
MS: Szeretem a kis klubokat. New Yorkban a törzshelyem a 55 Club, ami ennek a fele, vagy talán még kisebb. Ha otthon vagyok, hetente kétszer is játszom ott. Ez a BJC egy gyönyörű hely. Számunkra megfelelő az akusztikája. Nagyon boldog vagyok, hogy itt játszhatok.
MR: Utolsó utáni kérdés. Mikor jössz legközelebb Európába?
MS: A nyáron. A francia hegedűs Didier Lockwood-dal fogok turnézni.

Mivel a BJC-ben nem készült felvétel a koncertről, így érjék be a turné prágai állomásán rögzített kalózfelvétellel.

https://www.youtube.com/watch?v=bEQ_diX_pT0

Egyébként a koncert a Budapest Jazz Clubban fantasztikus volt, a közönség megveszett a zenekarért, különösem Mike Stern-ért és Dave Weckl-ért. Ha jól emlékszem, három ráadás számot is játszottak.

Majd utána a színpad szélén ülve Stern maga árulta a „Big Neighborhood” CD-t. Közel 30-at sikerült neki eladni. A többieknek már biztos megvolt…