GRENCSÓ-BENKŐ-BALÓ - SZABAD JAZZ az iFben
Szöveg: hofi, fotók: Fekete Anna Eszter.
Nagyjából ötven éve (hú de nagy szám) kezdődött a Grencsó-Benkő-Baló trió úttörő útja a szabad jazz világába. Szabad jazz! Hívogató kifejezés. Szabad jazz, szabad zenélés. Free jazz, de magyarról visszafordítva freedom jazz is lehetne. Jó egy kicsit túlgondolom, de a lényeget kapizsgálni vélem. Elhatároztam, hogy a magam és a jazzma olvasói kedvére felfejtem a titkot.
„48 és fél éve a Bem rakparton játszottunk rendszeresen.” - mondja Baló Pisti. “Mi változott azóta?”, kérdem okosan (jazzma újságírói szerepembe lovalva magam. (Jó kérdés, ugye?). “Most már whiskyt is tud inni a Robi, akkor csak azt az ecetes bort”. Még megemlítették Ica nénit, meg a rendszeres Bem rakparti elhatározást, hogy a jövő héten nem kérnek bort. Szabad jazz.
Na ha így nem megy, próbálkoztam a fiatal gitáros Rodek Balázsnál, aki közönségként jött. Azt tudtam meg, hogy neki azért különösen izgalmas a trió, mert nincs harmónia hangszer. Láss csodát, megint előkerül a szabadság, mert a harmónia hangszer, Balázs érzése szerint, megköti a muzsikusok kezét. Baló Samutól meg azt tudtam meg, hogy azért kell zenélni, mert egy idő nem zenélés után már muszály zenélni.
Robit jó ideje a szabad zenélés érdekli. Pedig klasszikus bőgős is volt. A standardezés nem elégíti ki, ott nehéz újat alkotni. Az új esetleg csak újra felfedezése valaminek, amit már más is megtalált. Szabad jazz, nincs előre megbeszélt dallam, ritmus, harmónia. A pillanat varázsa van. Persze a standardezés ugyanolyan “jó" zene, ha jó, annak, aki azt szereti. Ő mást keres a zenélésben, újdonságot, és Robisan csillog a szeme. ‘Aha élményt’ gondolom.
Grencsó Pistitől még megtudom, hogy “olyan lesz, mintha standardeznénk, de nem standardezünk”.
A Baló Pisti szerint írjam azt, amit gondolok a zenéjükről: nincs titok, amit felfejthetnék. (De van azért, és titok is marad). Szép dallamokat hallgattam. Szenvedélyes zenélést, nagy dinamikai változásokat. Egy zenét, úgy értem hárman egy zenét játszottak, hoztak létre közösen, on time. Csodálatos és tanulságos. A szabadság: együttműködés. Ugyanazt a zenét játsszák, hárman. A csoda, hogy nem ismerik előre, nem beszélik meg előre: ott születik, hárman együtt hozzák létre. Jó ez a szabadság, persze csak, ha eleget gyakorolnak. Nem adják ingyen a szabadságot, zenélni tudni kell, nagyon. Kéne ide egy szuperlatívusz. Hogy milyen nagyszerű muzsikusok ők hárman. Akik erre képesek.
Hallgassatok bele a koncertbe a lenti linkeken. Minden perce elragadó, de nekem a befejező bőgőszóló vonóval a legemlékezetesebb. Ritkán hallani így megszólalni a nagybőgőt jazzkoncerten.
A fotókat Fekete Anna Eszter készítette, aki most végzett fotósulit. Gyakorolni szeretnék, mondja. Tetszik nektek is?