Két gitáros koncertje a BJC-ben
Mikor megláttam a Budapest Jazz Club aktuális programfüzetében Gyémánt Bálint és Gyárfás István közös koncertjének beharangozóját, beugrott, hogy valamikor már hallottam Őket együtt játszani. Mindkettőjüknek van saját triója, de gyakran játszanak másokkal is alkalmi és állandó zenekarokban, példaként csak a Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint Duót említeném meg. Végül sikerült megtalálnom a régi BJC programok között az utolsó velük kapcsolatos koncert élményem dátumát: 2017. április 30. Unesco Nemzetközi Jazz Nap. Biztos játszottak azóta is már együtt, de ezek az alkalmak valahogy elkerülték figyelmemet.
Két különböző stílusú, beállítottságú gitáros. Mindketten hozták önmagukat, de mindemellett maximálisan figyeltek a másikra. A megszokott gitárjukkal játszottak, Gyárfás István a szokásos Gibson-t pengette, az elektronika vívmányait csak erősítésre használta, míg Gyémánt Bálint most is használta a gitárhang módosítására feltalált eszközöket.
Egy 15 perc körüli hosszúságú darabbal kezdtek, ami tulajdonképpen híven tükrözte zenei koncepciójukat erre a két gitáros játékra.
Az „On Green Dolphin Street” darabbal kezdtek, de ennek tulajdonképpen csak harmónia vázát használták a kettejük által játszott improvizációkhoz, majd a befejező részt Gyárfás István már egyedül játszotta egy Gerry Mulligan témára alapozva. Amit az előbb leírtam, azt a szám után mondták el a muzsikusok, a további programról pedig megtudtuk, hogy szerelmes dalokat fognak játszani, mivel „minden dal szerelmes dal”.
A következő darab alapját egyrészt az 1959-ben bemutatott „Black Orpheus” (A fekete Orfeusz) című Oscar-díjas film zenéje, másrészt Sonny Rollins szerzeménye a „St. Thomas” képezte. A 25 perces előadás során több más standard témája is felbukkant az improvizációk mellett, például a „My Favorite Things”. A „Black Orpheus & St. Thomas” vázra épített improvizációnak egy 2016-ban előadott koncert változata a neten is megtalálható:
https://www.youtube.com/watch?v=b-dz9DrQGqw
Még egy rövidebb darab előadására került sor a szünet előtt, majd a második részben még előadtak három közös improvizációt. Ezek közül az elsőben Guy Wood 1953-ban írt „My One And Only Love” című dala volt a rögtönzés alapja.
Virtuozitás és elmélyültség, közös gondolkodás és figyelés egymásra; talán ilyen jelzőkkel tudom ellátni a másfél órát bőven meghaladó produkciót, amit csak ajánlani tudok a gitár zenét igazán kedvelőknek.
