Én és a jazz – 1. rész (Zsoldos Mari sorozata)
Zsoldos Mari talán nem is emlékszik rá, de 1968 tavaszán találkoztunk először. Az Olympia együttesnek – Kölcsey gimnáziumos osztálytársam, Charlie akkori zenekara!- ugyanis próbafelvétele volt a Magyar Rádió 8. stúdióban, ahol Mari volt a magnós lány. Miután 1975-ben Kiss Imre külsős munkatársa lettem a Simon-ikrek (a Syrius road-jai) javaslatára, már sűrűbben kezdtünk együtt dolgozni a 2. stúdióban, ami aztán folytatódott 2007-ig a 24. stúdióban. Akkor Marit nyugdíjba küldték a Rádió fura urai. De más szinten is összefolyt életünk: 1995-96-ban az általam főszerkesztett MaJazz havilap munkatársa volt. Majd az 2011. március 1-én indult www.jazzma.hu-ban is eleinte rendszeresen publikált. Most felkérésemre (enyhe unszolásomra…) elvállalta, hogy minden hónap harmadik vasárnapján feldolgozza élete fontos jazz történeteit „Én és a jazz” címmel! – A szerk.
Érdeklődésem a jazz iránt pólyásbaba koromban kezdődött édesapám jóvoltából. Hogyan lehetséges ez? Erről később írok, először közzéteszem Csányi Attila bevezetőjét a 2007-ben rendezett és apuról elnevezett (na és ki nevzte el?) Jazz Harsona Verseny műsorfüzetéből.
Mint a bemutató írásból is kiderül, születésemkor apu Bécsben lépett fel az amerikai hadsereg tiszti klubjában. Jól keresett és rendszeresen küldte a legfinomabb babaszappant és minden egyebet, amihez akkoriban Magyarországon nem lehetett hozzájutni. Természetesen az csak nagyobbacska koromban tudatosodott bennem, hogy a jazznek köszönhetően tejben-vajban fürösztöttek…
A kis plakáton szerepel egy név: Radic!
A jazzhegedűs Radics Gáborról van szó, őt egyéves koromban ismertem meg. A másik Radics Gáborral, aki többek között vibrafonozott, nem Bécsben, hanem Pesten, hároméves koromban találkoztam.
De előbb a nyolc hónapos szerződés lejárta után, 1946. augusztus másodikán apu “leszerelt” az amerikai tiszti klub zenekarával együtt, hazajött öccsével, Zsoldos Imrével, aki a zenekar trombitakórusában játszott.
Sok mindent hozott magával, a zenekar repertoárján szereplő, főleg swing számok kottáit, az ott kötelező U.S. feliratú ruházatot, évekig egy keki színű katonai sál volt a cipőtörlőnk, amíg ki nem dobtuk. Sok-sok konzervet a hadtápból, az ott használatos “zsebimakönyvet”, amit apu haláláig mindig magánál hordott.
A hazatérés utáni időszakkal egy hónap múlva jelentkezem.
