Német-amerikai quartet legendás zenészekkel
Az európai és amerikai free/avantgárd jazz két legendás zenésze által vezetett quartet lépett fel szeptember 12-én kedd este az Opus Jazz Clubban. Kétség sem fért hozzá, hogy telt ház lesz, a jegyek már a koncert előtt elővételben elfogytak.
Úgy illik, hogy fellépők neve mellett a pályafutásukról is essen pár szó, bár a jazz free/avantgárd ágában egy kicsit is jártas olvasók számára ez valószínűleg felesleges.
Az Alexander von Schlippenbach-Barry Altschul Quartet-ről van szó, amelynek egyik vezetője, a német zongorista Alexander von Schlippenbach (1938-) már az 1950-es végétől koncertezik. Őt tartják a free jazz európai ága egyik alapítójának. Szóló produkcióktól, a trión át a nagyzenekarig minden formációban játszott. Nevéhez fűződik az 1966-87 között változó felállással koncertező Globe Unity Orchestra létrehozása is.
A quartet másik névadója, az amerikai dobos Barry Altschul (1943-) a free mellett hard bop stílusú zenekarokban is játszott. Pályafutásából csak két muzsikustársat emelnék ki Paul Bley és Chick Corea személyében. Ő dobolt az ECM kiadó, illetve Chick Corea kevés free/avantgárd lemezének egyikén a Circle együttes tagjaként. (A lemez felvétele egyébként 1971. február 21-én Párizsban volt.)
A zenekar másik két tagja is jól ismert, rutinos zenész. Az együttes fúvósa a német Rudi Mahall (1966-), aki elsősorban egy ritkán használt hangszeren, basszusklarinéton játszik.
A kritikusok nagyon dicsérik a „Monk’s Casino” címmel kiadott Thelonious Monk szerzeményeket tartalmazó lemezét.
Az ugyancsak amerikai Joe Fonda (1954-) egyszerűen csak egy kiváló bőgős, saját formációi mellett játszott már – többek között - Anthony Braxton és Archie Shepp zenekaraiban is.
Közbeszúrásként egy személyes emlék. Alexander von Schlippenbach neve, ami egy jó hosszú, veretes, német nemesi név, nekem akkor tűnt fel először, mikor tizenévvel megjelenése után megszereztem az 1966-os Prágai Jazz Fesztiválról kiadott Supraphon lemezt. Ezen a válogatás lemezen akkor Ő volt a Manfred Schoof Quintet zongoristája és az Ő szerzeménye került a lemezre az akkori programjukból.
Aki végigböngészi a lemez borítóján a közreműködők listáját, az megtalálja még rajta a Paul Bley Trio nevét is, amelynek dobosa akkor Barry Altschul volt.
Az Opus Jazz Clubban tartott fellépés műsoráról elég nehéz írásban beszámolni, hiszen a zenészek semmit nem konferáltak a műsoruk során. Az első rész végén Altschul, az egész koncert végén pedig Mahall bemondta a fellépők nevét, egyébként csak zene volt.
Az első szettben elhangzott egy 30 és egy 15 perces zenefolyam, a második szettet már nem tördelték ennyire, egyben játszottak 40 percet, majd meghajoltak és levonultak a színpadról. Azt hittem hiába a taps, nem jönnek vissza, hiszen Schlippenbach és Altschul is már mankóval közlekedik. Végül a lelkes közönség kapott még egy 5 perces ráadást a nagyon magas színvonalú est zárásaként.
Megítélésem szerint a quartet zenéjének alapja a hihetetlenül dinamikus és összehangolt bőgő-dob játék, már minden más hangszer nélkül is ez a duó képes lenne önmaga kitölteni egy koncert programját. A két-három dob-, illetve bőgőszóló mellett többször is duóban szólaltak meg, nem véletlenül írtam az előbbieket. Fonda bőgőjének oldala - ahogy a fényképeken is látszik - ragasztószalaggal volt „javítva”, de ez egyáltalán nem zavarta a zenészt a játékban. Altschul játékához nincs mit hozzátenni, nem véletlenül játszott a legnagyobbakkal, nekem Ő volt a zenekar legjobbja.
Rudi Mahall úgy játszott a nehézkesnek mondott basszusklarinéton, mint egy virtuóz szaxofonos. Meglepő módon a free jazz jellemző, szokatlan hangjai (hörgő és sivító hangok) nála a klarinét használatakor szólalnak meg, ilyeneket a basszusklarinét esetében sokkal ritkábban hallhattuk.
Alexander von Schlippenbach játéka egyedi, csak rá jellemző. Távol tartja magát a virtuóz, lehengerlő zongorafutamoktól, inkább a letisztult, átgondolt zongorázás a sajátja. Az est folyamán csak a rövid ráadás darabban adott némi ízelítőt a dinamikus oldalából.
Zárszóként csak annyit, jól sejtette a közönség, hogy nem egy átlagos esti koncert lesz. Nemcsak a free/avantgárd jazz kedvelőinek, hanem az összes megjelent jazz rajongónak minden igényt kielégítő másfél óra zenében volt része.
