100 éve született a harsonás J. J. Johnson
Péntek este egy újabb 100 évvel ezelőtt született jazz muzsikusról történő megemlékezés színhelye volt a Budapest Jazz Club.
Az ünnepelt pedig a be-bop harsonázás pionírja, az amerikai J. J. Johnson (1924. január 22. – 2001. február 4.). Eredeti neve James Louis Johnson volt, de a szakmában Jay Jay Johnson, illetve ezt tovább rövidítve J. J. Johnson néven ismerték. Tulajdonképpen mindjárt helyesbítenem is kell magamat, hiszen tulajdonképpen két ünnepelt is volt. A már említett Johnson mellett a 102 éve született Kai Winding (1922. május 18. – 1983. május 6.) is az emlékezés fókuszába került, ugyanis J. J. Johnson és Kai Winding két harsonás együtteseinek programjaiból állt össze az est műsorának jelentős része.
Sokan nem kedvelik ezt a hangszert, amelyet pozan illetve trombon néven is hívnak, ennek ellenére ennek a két zenésznek 1954 és 1969 között több-kevesebb rendszerességgel különböző összeállításokban működő együttesei nagyon sikeresek voltak. A koncertek mellett mintegy tucatnyi lemezalbum őrzi emlékét közös játékuknak.
Mindketten saját együtteseket is vezettek, emellett olyan jazztörténeti legendákkal játszottak együtt, mint Charlie Parker, vagy Miles Davis. Érdekesség, hogy mindketten játszottak Miles Davis később „Birth of the Cool” néven emlegetett 1949-50-ben rögzített felvétel sorozatán, de különböző felvételi napokon.
Tudtommal Johnson soha nem lépett fel Magyarországon, viszont Kai Winding-et kétszer is hallhatták hajdanán (1971. november 1-én, majd 1972. október 30-án) az Erkel Színház legendás jazz koncertjeinek látogatói. Ugyanis Winding tagja volt a modern jazz népszerűsítésére létrejött „Giants of Jazz” zenekarnak Art Blakey, Dizzy Gillespie, Al McKibbon, Thelonious Monk és Sonny Stitt mellett. A zenekar alábbi lemezét az Atlantic jelentette meg és egyik londoni fellépésük anyaga található rajta.
J. J. Johnson és Kai Winding két harsonás együtteseinek „megszemélyesítésére” a BJC-ben a Csapó Krisztián & Papp Mátyás Quintet vállalkozott. Az alkalmi zenekar tagjai a következők voltak, akik bemutatását most mellőzném, hiszen nem szorulnak bemutatásra a jazz iránt érdeklődő olvasók előtt:
Csapó Krisztián – harsona
Papp Mátyás – harsona
Tálas Áron – zongora
Barcza Horváth József – bőgő
Serei Dániel – dob
A műsor elején elfelejtkeztem a jegyzetelésről, ezért az első három szám címét - amelyeket quintetben két harsonával játszottak - nem tudom megosztani az olvasókkal. Ezután mindkét harsonás kapott lehetőséget arra, hogy egy-egy számban a ritmus szekcióval egyedül maradjon a színpadon.
Előbb Csapó Krisztián játszotta a „My Secret Love” című darabot, majd következett Papp Mátyás egy balladával.
A szóló produkciók után már csak egy számra maradt idő az első szettben, amely nem volt más, mint a vibrafonos Milt Jackson számtalan változatban feldolgozott be-bop témája, a „Bags’ Groove”. A darab előadásából feltétlenül ki kell emelni a Barcza Horváth József és Papp Mátyás közös improvizálását, hiszen ritkán kerül két basszus hangszer egyszerre a fókuszba.
Ez a darab egyébként a „Jay & Kay” lemezen jelent meg eredeti változatában 1954-ben.
A második rész elején egy harmadik kiváló harsonás, Frank Rosolino (1926. augusztus 20. – 1978. november 26.) programjából adtak elő két harsonára áthangszerelt formában két számot, előbb a „Tuffy”-t, majd a „Blue Daniel”-t.
A folytatásban visszatértek J. J. Johnson és Kai Winding közös repertoárjához és a „K + J.J.” című, 1955-ben készült albumról játszottak két szerzeményt.
Az 1925-ben íródott „Yes Sir, That’s My Baby” (Walter Donaldson – Gus Kahn) darab tradicionális stílusban került előadásra, aminek fénypontja szerintem Tálas Áron kíséret nélküli kiváló stílusérzékben eljátszott zongoraszólója volt.
Ezután egy Cole Porter szerzeményt hallhattunk, az „ It’s All Right With Me”-t.
A következő kompozíció egy újabb híres Johnson - Winding közös albumról, az 1960-as „The Great Kai & J. J” albumról származik, melynek címe „Side by Side” (Harry M. Woods).
Zárószámként a zenekar visszatért Frank Rosolino életművéhez és eljátszották a harsonás „Free for All” című szerzeményét.
Persze ezzel még nem zárult le a koncert, a taps megtette hatását és a quintet még visszajött a színpadra eljátszani egy standard két harsonás feldolgozását.
Nem titkolom, én sem vagyok nagy rajongója a harsonának, kivéve mikor Albert Mangelsdorff (1928. szeptember 5. – 2005. július 25.) játszott rajta. Na, Őt hallottam élőben vagy féltucatszor, lebilincselő volt. Ez inkább azt bizonyítja, hogy kevesen játszanak a hangszeren felsőfokon és még kevesebben jutnak el közülük a magyar pódiumokra.
A koncert bevezető volt mindenkinek, azoknak is, akik kedvelik harsonát és azoknak is akik kevésbé fogékonyak rá. Elsősorban a hangszereléseket emelném ki, amely rávilágított két azonos hangszer együttes játékának szépségére és lehetőségeire.
Kicsit ünneprontóként pedig elsősorban a zongorista Tálas Áron dicsérném a zenészek közül, nagyon megérezte minden darab stílusát és hangulatát, ami aztán a szólóiban is megmutatkozott.
