Kikkel beszéltem? – 106. rész: Omar Hakim és Rachel Z (face to face - 2013. április 4. BJC)
Keddenként jelentkező sorozatomban azokról a külföldi jazz muzsikusról mesélek megtörtént eseteket, amelyek hozzám kapcsolódnak!
12 évvel ezelőtt megkérdeztem egyik „pártfogoltomat“, a zongorista-dobos-zeneszerző-zenekarvezető Tálas Áront, hogyha szerzek neki jegyet erre a koncertre, akkor írna-e róla? Boldogan írt róla. Alább ezt olvashatják!
A Quens-i (NY) jazz kalifa eget rengető dobolása a BJC-ben
Omar Hakim nem hiszem, hogy különösebb bemutatást igényel, a legendás Miles, Weather Riport és Sting-dobos (csak hogy a legismertebbeket mondjam) új formációjával, a Trio of Oz-zal látogatta meg a Budapest Jazz Clubot. A nézőtér tömve volt, minden négyzetcentiméteren ültek-álltak, pedig még „csak“ csütörtök este volt.
A zenekarban Omar felesége, Rachel Z volt a zongorista és Luques Curtis bőgőzött.
Ami a műsort illeti, a legkülönbözőbb híres előadók számait dolgozták fel, mint pl. a Coldplay, Bill Withers, a Dead Kennedys vagy éppen a The Police. Egy-két standard is elhangzott, mint pl. az „ESP“, vagy a „Softly, as in a Morning Sunrise“.
Ami a zongorista játékát illeti, nekem Hiromi stílusa ugrott be először, de be kell, hogy valljam, nem nyűgözött le. Jól játszott, de a zongoraszólókból mégis hiányzott valami, egy ponton mindig azt éreztem, hogy ez már nem fog fokozódni, holott a kíséret még megkívánta volna.
A dobolás viszont nem hagyott kívánnivalót maga után. Kezdve azzal a félelmetes dinamikatartománnyal, amivel Omar egy-egy szóló, vagy kíséret közben óriási kontrasztokat csinált másodpercek alatt, ennek kétségkívül nagy hatása volt. Gyönyörűen szóltak a cintányérok verővel, seprűvel egyaránt, bár a koncert nagy részében „hurkapálcás“, ú.n. unplugged-ütőket használt. Dobolás közben szinte végig mozgott, mintha táncolt volna. Rendkívüli technikája folyamatosan a dallamalkotásnak volt alárendelve. Az apró szünetek, díszítések zseniálisan finomak és ízlésesek voltak. Azt figyeltem meg, akár zongora-, akár bőgőszóló volt, a közönség 70%-a a dobot kísérte figyelemmel. Hogy őszinte legyek, sokszor én is. Hiába volt jó a bőgőzés, valamiért nem szólt szépen a bőgő, ez persze lehet hangosítási kérdés is, a dob szerencsére nagyon jól szólt a hangfalakból is.
Az átiratok fő jellemzője a páratlan metrum, latin groove-ok és persze „jazz“-es akkordok használata volt, nekem ebben persze Mehldau az etalon, ahhoz képest ez inkább popos volt. A szerkezet majdnem mindig így nézett ki: zongora/dob bevezető – téma – zongoraszóló – bőgőszóló– téma – dobszóló – (téma).
A csúcspont természetesen a második szett végén elhangzó „nagy“, timpaniverővel játszott szabad dobszóló volt, mely hatalmas ovációba torkollott.
A ráadás egy tradícionális latin stílusú bőgőszólóval kezdődött, ami számomra a koncert másik csúcspontja volt.
Összességében egy jó koncertnek lehettünk tanúi, a legtöbben úgyis Omar Hakim-ra jöttünk el – és nem is kellett csalódnunk.
Nos, én a koncert után épp indultam hazafelé, mikor összefutottam az OZ (Omar-Z) házaspárral. (Sánta István Csaba le is fotózta!)
Mikor Rachel Z meglátott egyből fülig ért a szája. Szólt Omar-nak: „Here is the man from Debrecen!“ Omar elvigyorodott és „adott egy ötöst“. Én pedig mondtam nekik, hogy én nem debreceni, hanem budapesti vagyok. Erre Omar azt mondta, hogy soha sem felejteik nekem az ottani konferálásomat. És azt sem, hogy azt mondtam a közönségnek a koncert végén, addig haza ne merjenek menni, amíg nem vesznek a legújabb Trio of OZ-ből. Ezen jót nevettek. Aztán Omar mondta, hogy soha életünkben nem adtak el egy koncertjük után 66 CD-jüket, mint ott. Búcsúzóul kifejezték abbéli reményüket, hogy találkozunk még.
Azóta sem találkoztunk...
