Estafest: Bayachrimae 2017. december 21., Bereczki Bálint

Estafest – Bayachrimae (BMC Records)

Az Estafest legújabb anyaga nem más, mint négy zseniális, szakmailag elismert, öntörvényű holland muzsikus különleges zenei utazásra invitáló meghívója. A lemez címe („Bayachrimae”) arra a belső kohézióra utal, ami meghatározza hangulatát és ars poeticája is egyben: az egyszerű dallamvonalakra, melyek magukban hordozzák a teljesség ígéretét, és ugyanúgy jellemzőek az afrikai bayaka népcsoport zenéjére, mint John Dowland „Lachrimae” című kompozíciójára. Jóval több azonban az előre megbeszélt, közös füzérre aggatott improvizációk sorozatánál: lüktető és élettel teli darabok gyűjteménye, ahol a kortárs kamarazene legalább annyira hangsúlyos, mint a jazz. Egyszerre szabad és kötött, csapongó és minimalista, ezerszínű és szürkén monoton. A szaxofon, a gitár, a brácsa és a zongora összefonódása, kiegészítve a ritmust adó cajon-nal. Mintha négyen négy nyelven beszélnének egyszerre, mégis értjük, miről lehet szó. És semmit sem fecsegnek túl: remek érzékkel sűrítik a mondanivalót átlag négy perc hosszúságába, ez nagy erény.

A nyitó „After the Cowboy Met the Bear” komor, modern és befejezetlen, remek nyitószám.  A „Bayachrimae (Part 2)” melankolikusan dallamos akkordjai, és gitárjátéka mögött igazi nyugalom bújik meg.

A „Gimpy” csapongó, groteszk zongora-miniatúra, ami a jazzes „Cookies”-ben oldódik fel.  A „Taborn”-ban laza groove-olás mutatja a banda humorosabb arcát.

A sötét, nyomasztó „Impro 1013” olyan, mint egy zuhanás egy mély barlangba, amiből a „Bright Light” vidám fényjátéka aztán kivezet.

A lemezt az Opusban élőben rögzített, latinosan vérpezsdítő „Pasteis de Nata”, és a fenséges, reneszánsz polifóniára emlékeztető „Bayachrimae (Part 1)” zárja, amiben a kadenciák valahogy nem tudnak nyugalmat árasztóan feloldódni.

A „Bayachrimae” remek hallgatnivaló a kalandozó kedvű zenebarátoknak, de azoknak is, akik jazzes élményre vágynak.